Egyetemi hírek
Versenyautóval a városban
2013. december 18., Szabó László

Rövidesen elkészül a Mûszaki Kar saját fejlesztésû hajtásával felszerelt autó, amit a városi forgalomban is láthatunk majd, nemcsak a versenypályákon.

A Nemzeti Tehetség Program támogatásának köszönhetõen a 2013/14-es tanév õszi szemeszterében is autóépítõ tábort rendezett a Mûszaki Kar, hogy megalkossa azt az autót, aminek garantáltan mindenki a csodájára fog járni, különösképpen, ha kiderül, hogy 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra. 

A Toyota felajánlásából egy MR2 típusú autó karosszériájába ültetik be az oktatók és hallgatók a kar mérnökei által tervezett elektromos motort. Habár ez nem a legújabb modellje a márkának, az autó szerkezete teljesen fel lett újítva, egy rozsdapetty sincs rajta, s még a bukólámpái is mûködni fognak. „A kétüléses autó két tengelye között helyezzük el a villamos motort és felszereljük megfelelõ mennyiségû akkumulátorral, így tudja majd teljesíteni azt, amit egy városi vagy városok között közlekedõ személygépkocsitól a vezetõk elvárnak. A családi autókat hétköznapokon kb. 30, vagy az alatti kilométer megtételére használják, és ez a szám hétvégén sem emelkedik jelentõsen. Számításaink szerint 200 km-t tud majd megtenni egy feltöltéssel, amit otthoni körülmények között, egy normál konnektorból meg lehet majd oldani” – foglalta össze Husi Géza dékánhelyettes az autó tulajdonságait. 

A jármûvet a Daniella Ipari Park tágas szerelõmûhelyében fejlesztik, Bartha István és Vitéz Attila oktatók a hallgatói munkát tanácsaikkal folyamatosan segítik, látogatásunkkor éppen a motor szerelése zajlik, Bartha István mestertanár a hajtást magyarázza. „Két 18,5 kw-os villanymotor hatja az autót, a motorok a kerékhez lánchajtás áttétellel jutnak el, mert az autó felépítménye nem teszi lehetõvé, hogy a villanymotort közvetlenül a kerékre szereljük. Elõnye a láncos megoldásnak, hogy a motor nyomatékát megemeli, vagyis ez a jármû ténylegesen versenyautó sebességgel közlekedik majd. Természetesen tudjuk úgy programozni, hogy ne kelljen versenypilótai engedély a városi használathoz. A végsebességét 150km/h óra fölé várjuk”. Az autó a fékezési energiát az akkumulátorok töltésére táplálja majd vissza, így tud gazdálkodni a rendelkezésre álló erõforrásaival.

„Több ipari partner is jelentkezett a fejlesztõ Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszéknél, akik szeretnék az általunk kikísérletezett hajtást autóbuszba vagy más haszongépjármûbe szerelni. Immár tényleg nem csak az a lényeg, hogy prototípust építsünk, hanem áttevõdött a hangsúly a mindennapi használat elõkészítésére” – helyezi új kontextusba a munkát Husi Géza. A versenyzõi profil azonban nem szûnik meg, azokon a rendezvényeken, melyeken az elmúlt években is kiemelkedõen szerepelt a debreceni csapat, 2014-ben újra elindulnak: május 1-jén a gyõri Széchenyi Futamon, az augusztus 20-i (elsõ) debreceni versenyen és az õszi fõvárosi MVM Futamon. 

A Toyota MR2 a szabadidejüket is az építésre fordító hallgatók áldozatos munkája nélkül nem épülhetne meg, jelenleg is gépészmérnök és mechatronikai mérnök II-III. éves fiatalok dolgoznak az autón, ami próbarendszámmal kerülhet hamarosan a forgalomba.



A szerzõ további cikkei
A sámánnak a dob is drog Nemcsak tanulmányozta a sámánokat Hoppál Mihály professzor.
I shot the target Elsõ alkalommal bukkant fel a testnevelés órák között.
Méltó helyen a Tisza István-szobor A DE Fõépülete elõtt állították fel az intézmény egykori névadójának szobrát.
Új magyar ötletek a világhírnév kapujában Magyar, cseh, lengyel és szlovák innovatív megoldások versenyeznek a Brainfactory ötletverseny nemzetközi fordulójában.
A pálinkától félreütök A nagyerdei mulatságon huszonötezren töltötték az arcukba a kolbászokat.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei