Sport
Idén is nagy siker a Buzánszky!
2016. oktber 15., Kovács Mikós

Sok éves hagyományra tekint vissza a Buzánszky Jenõ Labdarúgó Egyetemi Kupa küzdelemsorozata, amely az idei szezonban is több száz hallgatót mozgat meg hétrõl hétre. Az idei viadalra 69 alakulat adta le a nevezését három divízióba sorsolva, vegyük hát sorra ezek állását néhány körrel a zárás elõtt!

A legalsó osztálynak megfelelõ, divízió 3-as mezõnyben 43 gárda szerepel nyolc csoportra osztva. Az ’A’, ’B’ és ’C’ jelû csoportokban hat, míg a maradék ’D’, ’E’, ’F’, ’G’ és ’H’ jelzésûekben öt alakulat verseng. Lapzártánkig az ’A’ group listavezetõje, azaz az FC Oldalpha$$ teljesített a legmeggyõzõbben, akik már három összecsapáson vannak túl és ezeket egyaránt gyõzelemmel zárták. Rajtuk kívül a Hulk City valamint a D-Mix a ’B’-bõl, az Org. Donors és az Uni Cum Laude a ’D’-bõl és a DEAC-MK, Töröttboca Juniors az ’E’ csoportból is joggal pályáznak a play-off körös tagságra. A többiek még vagy kevés meccset vívtak, vagy alul teljesítettek idáig, így õket azért nem említjük név szerint.

A másodosztályban is hasonló a helyzet, hiszen van néhány csapat, akiket már most ki tudunk emelni remek teljesítményeik miatt. Persze vannak csapatok, akik még csak egy mérkõzést, vagy akár még annyit sem játszottak, így róluk nehéz lenne bármit is mondani. Az ’A’ jelû négyes mondhatni a halálcsoport, ugyanis három gárda is azonos pontszámmal áll az élen (BEFU, AEK aTehén, BDSRSTNT). Nem sokkal tisztább a kép a ’B’ jelû kvartettben sem, itt a négy pontos Wantedet három ponttal követi a Werdel, s eggyel az SS lazio. A ’C’ jelzésû négyes nagy valószínûséggel a külföldi hallgatókból álló Samba KSA és BSL párharcát hozza majd, már ami a csoportelsõséget illeti. Szinte megjósolhatatlan még a ’D’-s azonosítóval ellátott csoport erõsorrendje, hiszen itt mindösszesen még egy találkozón vannak túl a sportolók, melyen egyébként az SFCP 9-1 arányban múlta felül a hangzatos nevû P!nathinaikosz csapatát.

Végül, de cseppet sem utolsó sorban az egyetemi premier liga, azaz a Divízió 1 alakulásáról is ejtsünk néhány szót! A hagyományokhoz hûen idén is tíz együttese kvalifikálta magát a legmagasabb osztályba, melyeket két darab ötcsapatos csoportba sorsoltak a szervezõk. Az ’A’ jelû ötösben a sors szeszélye folytán több orvostanhallgatókra építõ gárda is helyet kapott, ám a helyezéseket illetõen nehéz lenne még tippelni, hiszen két összecsapáson vannak még túl a felek. Ezeken egyébként a Strikaz 6-1-re verte a Retek FC alakulatát, valamint a Suhancos játszott egy 3-3-as döntetlen szintén a Retek FC-vel. A ’B’ csoportban már több minden történt! Az tisztán látszik, hogy a Made In Italy idén is bejelentkezett a bajnoki címért, ám az idén már a csoportban is akad ehhez két remek kihívója a Sinter FC, valamint a Botafogó gárdáinak személyében.

Hogy végül kinek sikerül elhódítani az ország egyik legnagyobb presztízsû egyetemi bajnoki címét az még a jövõ kérdése! Addig is jó szórakozást és sportélményekben gazdag meccseket kívánunk a résztvevõkenk!
 



A szerz tovbbi cikkei
A jelen és a jövõ reménységei A férfiak mellett egyre inkább érdemes figyelni nõi labdarúgóink teljesítményére.
Nemzetköz Sportnap Nagy sikerrel zárult az elõször megrendezett Nemzetközi Egyetemi Sportnap.
Az utánpótlás biztosított A jövõ nemzedékérõl lesz most szó.
Megvannak az idei bajnokok! Nagyszabású gálamûsor és bemutató mérkõzés kíséretében rendezték meg a BJLEK nagydöntõjét.
Átadták a Sporttudományi Oktatóközpontot A többórás rendezvényen számos hazai híresség és sportoló tette tiszteletét.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei