Sport
Állhatatos Lenin-csúcs
2013. október 28., Radics Tamás

„Szálem alejkum”, I am the professional driver! – szólt az alaptáborba utazásunk reggelén kirgiz sofőrünk az Osh-i szállásunk előtt. Angol tudását ezzel ki is merítette az öreg, de rendkívül szimpatikus „akszakál” (idős, bölcs kirgiz) volt. Kézzel, lábbal és németül mesélte, hogy egyszer öt évig élt Németországban és fegyveres őrként dolgozott. De nem voltak hegyek és hazajött inkább. Pár éve dolgozik sofőrként az expedíciót szervező cégnél, naponta akár tizenhat órát is levezet egyhuzamban nehéz, nagy figyelmet követelő utakon. nyolc órát utaztunk vele és ez alatt kisbusszal kereszteztük a Taldyk-hágót, ami 3615 méter magasságban van. Ennél élvezhetőbb már csak az volt, amikor ideiglenesen kiszáradt folyómedrek kavicsos hordalékán pattogtunk tova a kisbusszal. Ez közvetlenül az alaptábor előtt volt.

Már láttuk a tábort, amikor sofőrünk megállította a gépjárműt. A sebesen folyó, fél méter mélységű, több ágra szakadó, tajtékosan habzó folyót kémlelte. Pár perc után megtalálta a szerinte legalkalmasabb helyet és egy kövérgázzal áthajtott a vízen. A pattanásig feszülő idegek „alatt” még az olajozott zabszem sem csúszott volna tovább. Hosszú másodpercek voltak! De végül odaértünk és csodálhattuk a tábori kilátást és a Lenin-csúcsot. Jól néz ki ez a tábor! Van egy étkező, egy konyha és egy raktárként szolgáló jurta, szauna sátor, vendégsátrak és színes wc-k. Na meg persze csodálatosan tiszta, hűs levegő. Fel is vertük gyorsan sátrainkat és már a következő napi akklimatizációs túránkról beszélgettünk, ami a 4750 méter magas Petrovsky Peak-re vezetett.

A sok utazás és szervezés okozta fáradtság miatt reggel azonban egy picit tovább aludtunk a kelleténél, és késve indultunk neki a közel Mont Blanc magasságú hegynek. A lustálkodásnak meg is lett az ára. A csúcsmászást követően ugyanis az erős napsugárzás miatt annyira megolvadt a hó, hogy sokszor térdig merültünk benne. Egyszer beszorult a lábam, amit nem tudtam időben kihúzni és a lendületemnél fogva előre vágódtam. Csak egy nagy roppanást hallottam a térdem környékéről, de az adrenalintól nem éreztem semmit. Át kellett helyeznem a testsúlyomat, hogy ki tudjam szabadítani a lábamat. Szerencsére nem történt komolyabb baj, csak sántítottam egy kicsit. Józsinak meg a hirtelen magasság-emelkedés tett be. Így megegyeztünk, hogy mielőtt felmegyünk az 1-es táborba, még egy pihenő napot tartunk az alapban. Azon a napon akklimatizálódtunk. Tehát henyéltünk, beszélgettünk a különböző nemzetek mászóival és sok folyadékot ittunk, hogy híguljon a vérünk. Másnap időben összeszedelőzködtünk és elindultunk az 1-es felé.

Nagy cuccainkkal csak vánszorogtunk. Két óra elteltével elértük a Travelers-hágó legmagasabb pontját, ahonnan megmutatkozott a Lenin-gleccser törmelékkel fedett felszíne, a közép-és oldalmorénája. Majd több órán keresztül trappoltunk fel és le, és egy hirtelen jött zuhiban sikeresen eláztunk. Délután négy óra körül értük el a tábort, felállítottuk a sátrainkat és kitűztük a magyar zászlót. Ezzel kiépítettük az 1-es táborunkat 4400 méter magasságban. A következő napot ismét bóklászással töltöttük, mászkáltunk a gleccseren. Az akklimatizáció hatásosabb, ha mozgásban van az ember. Elég sok nemzet összegyűlt a táborban és mi majdnem mindegyikkel beszéltünk a másnapra tervezett 2-es táborba való feljutásról. Azt tudtuk, hogy hajnalban kell indulni. Ekkor ugyanis még tartanak a hó hidak a gleccserhasadékok fölött, alacsony az omlás- és a lavinaveszély is. Hát nem rajtunk múlt!

Az időjárás közbeszólt hajnalban, így ismételten nem tudtunk időben elindulni. Egy-két órát vesztettünk csak, de a magashegyekben ezek is számítanak. Kezdetben jól haladtunk. Összekötve simán teljesítettük a technikailag nehezebb részeket, a széles hasadékokon való átkelést. Feljebb azonban lelassultunk. Délutánra nagyon erőssé vált a napsugárzás, Józsi óráján a hőmérő 47°C-ot mutatott! Nem a levegő hőmérséklete volt ennyi, hanem a napból jövő direkt- és a hóról visszaverődő sugárzás volt erős. - Gondolom én. Pirultunk rendesen. Józsit igencsak megviselte a magasság, egyáltalán nem érezte jól magát. Miután elértük a 2-es tábort (5300 m), nekiláttam a sátorhely kisásásának. Ez alatt Józsi havat olvasztott, hogy legyen elég folyadékunk az estére. Igazából itt nagyon fáradtak voltunk. Két óra alatt sikerült kikaparnom egy nem túl vízszintes sátrazó helyet, majd a sátrat felverve bedőltünk és egyből elaludtunk. Másnap Józsi délelőtt leereszkedett az 1-esbe, én azonban jól éreztem magam és megpróbáltam elérni a 6100 méteren lévő 3-as tábort. Négy órán át tartó mászást követően világossá vált számomra, hogy ha továbbra is ezt a tempót tartom, akkor nem fogok időben felérni a táborba. Így a visszaereszkedés mellett döntöttem és újra a 2-es-ben aludtam.

Ez alatt Józsival és az 1-es táborban lévő vezetőkkel folyamatosan tartottam a kapcsolatot rádión. A következő napon délelőtt leértem az 1-esbe, ahol kétnapi pihenőt engedélyeztem magamnak. Józsi továbbra sem érezte jól magát és eldöntötte, hogy nem vállalkozik a csúcsra, hanem inkább nekem segít, ahogy csak tud. Ez óriási gesztus volt tőle, amiért igazán hálás vagyok neki. A pihenőidő alatt találkoztunk két magyar csapattal, akik szintén a Leninre jöttek mászni és síelni. Az akklimatizálódásom jól sikerült, mert sokkal gyorsabban felértem a 2-es táborba, mint az első kör alatt és elég időm maradt mindenre, amit el kellett végeznem. A 3-as táborba vezető út azonban ismét lassabban ment. A hó túlságosan puha volt, a nagy táskával sokszor lesüllyedtem benne. A hármas tábor a csúcsra vezető gerinc alsó részén helyezkedik el, a gerincnek egy kiemelkedésén, 6100 méteren. Az utolsó métereken hirtelen befelhősödött és tejködben haladtam felfelé. Nem látszódtak a tíz méterenként leszúrt jelzőzászlók sem, a lábnyomokat követtem.

Amikor felértem a gerinc kiemelkedésére, semmit sem láttam a táborból. Ezt a jelenséget whiteout-nak nevezik és a magyarban tejfehérségnek fordítják. Találó kifejezés. Egyszer csak a ködből félig eltemetett sátrakat véltem felfedezni. Nekiláttam sátorhelyet ásni. Ekkor már szemerkélt a jégdara és a hó. Másfél óra alatt kiástam a sátorhelyet és egyből elaludtam. Még az este kilencórás rádióbeszélgetést is sikerült átaludnom és csak fél tizenegy körül ébredtem fel. Próbáltam Józsit elérni rádión, de nem sikerült. Csináltam magamnak egy levest és olvasztottam havat, hogy legyen másnapra elég folyadékom a csúcsra. Sajnos az idő nem javult, sőt tovább romlott. Hajnali háromkor keltem. A sátorban meglepő sötétség és bezártság érzés fogadott. Felhúztam a ponyva zipzárját és egyből megértettem, hogy mi történt. Egész éjjel havazott. Körülbelül negyven centi friss hó esett, ami befedte a sátramat és eltemette a sátor mellett hagyott felszereléseimet. Továbbra is rossz idő volt, így hát visszafeküdtem a hálózsákomba és óránként felkelve figyeltem, hogy mi történik.

Fél kilences ébredést követően sem volt változás az időjárásban: whiteout, havazás, hideg. Kilenckor rádióztam az alaptáborral és rossz híreket kaptam. Elmondták, hogy három napig rossz idő várható, és hogy nagyon sajnálják. Hát ennyi volt? Tudtam, hogy öt nap múlva el kell hagynunk a hegyet, mert lejár a szerződésünk. - Még ha három nap után jó időjárás is lenne, nem maradna elég idő az alaptáborba való leereszkedéshez. Plusz napokat sem tudtunk vásárolni, mivel a visszaúthoz való repülőjegyünket még otthon megvettük. Azt nem tudtuk eltolni, se pénzünk se lehetőségünk nem volt rá. Bosszús voltam. Ittam egy forró levest és nekiláttam kiásni a sátramat a hószállingózás közben. A hó annyira odafagyott a sátorponyvához az éjjel, hogy jégcsákánnyal kellett lekapargatnom róla. Nem jó kedvvel láttam neki az ereszkedésnek. A frissen lehullott hó mennyisége és a whiteout nyugtalanított, főleg a meredekebb lefele szakaszoknál. Aznap az 1-es táborig ereszkedtem, ahová késő délután érkeztem meg. Másnap találkoztam Józsival és miután felmálháztunk, már vidámabb kedvvel és óriási élménnyel a hátunk mögött fordítottuk bakancsainkat messze lévő kishazánk irányába.  

A Székely-Magyar Pamír Expedíciót a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Hallgatói Önkormányzata is támogatta, amiért hálás köszönettel tartozunk! 



A szerző további cikkei
Tien-san Expedíció 2014 A „Mennyei-hegységben” emelkednek földünk legészakabbra fekvő hétezer méter magas hegyei.
Úton Osh felé Naplóbejegyzés a Székely - Magyar Pamír Expedícióról.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei