Kulturlis
Hadd szóljon!
2013. jlius 17.,

A magyar könnyûzenei élvonal több együttese, köztük a Csík zenekar, a Punnany Massif, a Tankcsapda és a Quimby is fellép a ma kezdõdõ a Campus Fesztiválon, amelynek záró koncertjét Ákos adja. A külföldiek közül kiemelkedik a brit The Subways, és a nemzetközi slágerlistákat meghódító fiatal dán énekesnõ-dalszerzõ, Nabiha Bensouda fellépése. A Nagyerdei Stadion építése miatt idén a legkülönlegesebb hazai fesztiválhelyszínre költözött a Campus. A megszokott területtõl néhány száz méterre, a Vidámpark és az Oláh Gábor utcai sporttelep ad otthont Kelet-Magyarország legnagyobb nyári bulijának, amelyre évrõl évre többen látogatnak ki, tavaly több mint ötvenezren fesztiváloztak Debrecenben a négy nap alatt.

A programpaletta felöleli az összes zenei stílust, a hét színpadon szinte minden kulturális mûfaj megtalálható lesz. A tizenhat hektáros összterületû fesztiválon nem csak a zene dominál majd. Civil szervezetek és speciálisan kialakított programhelyek nyújtanak tartalmas napközbeni elfoglaltságot, de ha ez még mindig nem elég, gasztronómiai élvezetekbõl sem lesz hiány. A bevált dolgokból illik hagyományt építeni, éppen ezért idén is jelen lesz a Campus Fesztiválon az Európai Nyelvek Utcája. A rendezvény szervezõi és a Debreceni Egyetem közötti erõs szimbiózisnak ez az egyik materiális formája, amelyben megmutatkozik. Amellett, hogy az idegen nyelv elsajátításának fontosságára hívják fel a figyelmet, a fesztivál multikulturális jellegére is utal az Utca. Itt mindenki letesztelheti nyelvtudását, és lehet, hogy még egy kis ajándékkal is meglepik cserébe.

Rekordot döntött idén a Campus Fesztiválra jelentkezõ civil szervezeteket száma is: 75 szervezet és városi intézmény képviselteti magát a rendezvényen. Tevékenységük alapján nagyon sokszínûek: környezetvédõk, politikai pártok és azok ifjúsági szervezetei, mentálhigiéniával vagy pályaorientációs tanácsadással foglalkozó szervezetek. Kifejezetten napközbeni programokkal várják a fesztiválozókat, a 10.00-20.00 óra közötti idõszakban. 

Lesz a helyszínen véradási lehetõség a Vöröskereszt sátránál, a tavaly hatalmas sikernek örvendõ Debreceni Fizikusok standjánál pedig óriási szappanbuborékot fújnak, illetve száraz jégbõl bombafelhõt készítenek. A kerékpármegõrzõben ingyenes jármûvizsgálattal várják a bringásokat, a Zöld Kerék Alapítvány sátrában pedig kerékpárláncból lehet majd karkötõt készíteni. A poharakat, a dobozokat, az újrahasznosítható poharakért ajándéktárgyakat kapnak cserébe a kijelölt pontokon a környezetükre figyelõ fesztiválozók. A délutáni unalmasabb órákra könyvet is kölcsönözhetnek a helyszínen. A fesztivál alatt a City-Zen projekt keretében komplex balaset-megelõzési szolgáltatást nyújtanak: éjszaka triciklivel figyelik és segítik ki ásványvízzel, kálcium tablettával vagy épp óvszerrel a fesztiválozókat. 

 

Startra kész a Campus fesztivál! –Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató elmondása szerint számos új feladat elé állította a szervezõgárdát, a költözés, de vették az akadályokat, és a fesztivál helyszíne készen várja a szórakozni vágyókat. 

„Más élményt nyújtott a tavalyi, és mást fog az idei helyszín nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember tetszését elnyeri majd. A vidámparki erdõben kapott helyet a camping, ahol teljesen kulturált körülményekkel várjuk az ideérkezõket, zuhanyzókkal, illemhelyiségekkel, büfével gondoskodunk a kényelmükrõl. Jelentõs különbség a tavalyihoz képest, hogy van kb. 60-70 olyan angol wc, amik már eleve itt vannak a vidámpark területén. Úgy gondolom, ez nagyban növelni fogja a komfortérzetet a fesztiválon. A gasztronómiai sokszínûséget sem kell majd hiányolni a fesztiválról, ezerféle étellel, több százféle pálinka, több mint ötvenféle bor várja a hazai és a különleges ízeket kedvelõ fesztiválozókat.” 

 

Az idei Campus Fesztivál programsorozata olyan nagyszerû neveket rejt magában, mint Nabiha, a The Subways, a Tankcsapda, Quimby, Ákos vagy épp a Csík Zenekar, akik ráadásul Kovács Katival közösen adnak 25 éves jubileumi koncertet. A fellépõk már nagyon készülnek.

Rúzsa Magdolna 2005-ben tûnt fel az egyik hazai kereskedelmi tévécsatorna zenei tehetségkutatójában. A pályája azóta felfelé ível, különleges hangzás- és érzésvilágú dalaival az ország egyik legsikeresebb elõadónõjévé vált. Soha nem szerepelt még a Campus fesztiválon, idén lép fel elõször. Bevallása szerint eddig csak jókat hallott róla, de ettõl függetlenül nagy kihívásnak is tekinti. Reméli, marad ideje a koncert mellett arra is, hogy kicsit elvegyüljön a fesztiválozók között, és megismerje a cívisvárosnak legalább ezt a kicsi részét.

Rúzsa Magdit a Carbonfools követi szombat este a Telekom Teraszon. A fiúk egy hosszú és mozgalmas fesztiválszezon kellõs közepén tartanak, bevallásuk szerint a színpadra lépés külön felkészülést nem igényel, már rutinszerûen nyomnak le egy-egy koncertet. A változatosság hívei, a csapat „elektronikai” embere, Titusz szerint még a turné elején kitaláltak egy koncepciót és egy számsorrendet, amit azonban már a felénél meguntak, és meg is változtattak. Ennek függvényében nem tudott biztos választ adni arra sem, hogy milyen „attrakcióval” lépnek színpadra a Campus Fesztiválon. A legújabb dalok mellett a régebbi, kedvenc slágereket is becsempészik majd a repertoárba. Akárcsak Rúzsa Magdinál, számukra is az egyik legnagyobb hangulatfokozó maga a közönség, akiket Titusz szerint az idõpont és az idõjárás nagyban befolyásol. Bízunk benne, hogy az ígért nyári idõjárás és a fél tízes kezdés nem csak a Carbonfools-os fiúkat, de a közönséget is beizzítja majd. 

A jövõrõl csak sejtelmesen beszélt Titusz, jelenleg fesztiváldátumokkal van tele a naptáruk, de idõközben születgetnek az új dalok is az új lemezre. A nagy hajtásban azonban jut egy kis idõ a kikacsolódásra is, például a frontember Fehér Balázs esküvõjére, amelybõl egy videoklippet is készítenek a rajongók számára. Lehet, hogy ezzel a neves eseménnyel elvesztett a banda néhány hölgyrajongót, de minden bizonnyal a Campus Fesztiválon így is ovációval fogják fogadni az úriembereket. 

 

Magdi és a Carbonfools mellett felsorolni is lehetetlen, hogy hány elõadóval, bandával, együttessel és zenésszel találkozhatunk az idei Campus fesztiválon. Start: július 17., délután 14.00 óra!

 

www.campusfesztival.hu

facebook.com/campusfesztival



A szerz tovbbi cikkei
Zöld út a hallgatók szívéhez A DEHÖK Környezetvédelmi Bizottság valódi zöld folt a Debreceni Egyetemen.
Boldog sárgulók Közösségi programok, felvonulás és bál.
Utazni szeretne? El?ször ide kell jönnie! 27. alkalommal szervezik meg az Utazási Vásár és Autókiállítást március 24-26. között.
HORTOBÁGY NÉPTÁNCEGYÜTTES Hagyomány, sport, szórakozás és barátság.
Magyar siker Véget ért a BrainFactory online ötletverseny.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei