Szubjektív
Mert nem minden kezdet nehéz
2013. szeptember 11., Pálóczi Alexandra

Csapatépítés, vetélkedõk, koncertek, borkóstolás, tûzijáték - az ország legnagyobb gólyatáborában vehettek részt a Debreceni Egyetem újdonsült hallgatói két turnusban az Egyetem téri Campus területén. 

A DEHÖK ebben az évben 7. alkalommal összesen tíz kar gólyatáborát "vezényelte le" két hét alatt és bár a különbözõ karok hallgatói sokban különböznek, másként látják a világot, de debreceni egyetemistaként mégis egy óriási közösséget alkotva az elkövetkezendõ éveket ugyanabban a szellemiségben fogják eltölteni - ezt alapozta meg ez a pár nap, még a szemeszter kezdete elõtt. 

Az elsõ héten a BTK-IK-GVK-MÉK-GYFK gólyái foglalták el a Kossuth Lajos Kollégiumokat és az Egyetem téri Campust, a második héten pedig az ÁJK-KTK-MK-TTK-ZK hallgatóié volt az Egyetemváros. A táborok elsõ napjain a regisztráció alatt látni lehetett a gólyák bizonytalan, riadt olykor pedig elszánt, de mindenképp kíváncsi tekintetén, hogy alig várták már azt a pillanatot, amikor megkapják a gólyatáboros pólójukat, névre szóló passukat és úti csomagjukat, ezzel belépve az öt napig tartó beavatási szertartás szentélyébe. Az elsõ nap mind a két táborban a csapatok kialakításával, csapatépítõ játékokkal és vetélkedõkkel telt, amelyek után már mindenki feloldódva és önfeledten élvezhette a tábort. Az elsõ heti turnus neves fellépõi voltak többek között: Kowalsky meg a Vega, Kovács András Péter, Majka és Curtis, Rekop György, Julia Carpenter, Compact Disco, Juhász Laci, Vis Maior és a Brains, akik közül többen a második héten is visszatértek. A második héten Androval, Chris Lawyerel, Aranyosi Péterrel, a Supernemmel és az Animal Cannibalsal bõvült a fellépõk listája. Nehéz lenne bármelyik bulit vagy koncertet kiemelni, hiszen a szervezõk törekedtek arra, hogy sokféle zenei stílus jelen legyen a táborban, így mindenki megtalálhatta azt az estét, ahol a leginkább jól érezhette magát. A fellépõk színvonalát tekintve, sokszor a tábori hangulat helyett igazi FERGE- (most figyeljetek!) -TEGES fesztiválhangulat volt esténként.

A gólyatáborok elengedhetetlen kelléke az éjszakai túra, amely mindig meghatározó a csapatok végsõ rangsorának megállapításakor, valamint a közös fõzések, amik nagyon füstösek, de igazi csapatépítõ elfoglaltságnak számítanak, hiszen nincs is jobb egy együttes erõvel elkészített odakozmált bográcsos ételnél. Állandó programok közé tartozik a borkóstolás, ahol nem csak finom borok, de kenyérlángos és cigányzene is fokozza a kedélyt.

A gólyatábor nem csak a mérete miatt volt különleges ebben az évben, hanem azért is, mert több olyan kezdeményezéssel is találkozhattak a résztvevõk, amelyek újdonságnak számítottak az eddigi évekhez képest. A könyvgyûjtõ akció során a frissen érettségizett diákok „szabadulhattak meg” a már szükségtelenné vált középiskolában használt tankönyveiktõl, amiket a SZÖSZ (Szociális Hallgatók Öntevékeny Szervezõdése) rászoruló diákoknak juttatott el.

A másik újdonság a Civil Falu volt, ahol megismerkedhettek a hallgatók az egyetemen mûködõ szervezetekkel, öntevékeny csoportokkal, így ha valakinek már ott megtetszett valamelyik csoportosulás, a szemeszter elsõ napján tudni fogja, hogy kit és hol keressen. Többek között képviseltette magát a Debreceni Irodalmi Kör, DEPOLIT, Pálffy István Színháztudományi Szakkollégium, Debreceni Egyetemi Színház, BTK Idegennyelvi Központ, DEHÖK különbözõ szervezetei és bizottságai, DETEKtor TV és még sok más egyetemi szervezet. Az TEK gondozásában mûködõ Multimédia Stúdióval és munkatársaival pedig nem csak a Civil Faluban találkozhattak a gólyák. Napközben a stábbal a különbözõ programokon forgattunk, napról-napra hangulatvideóval jelentkeztünk, a lelkes szerepelni vágyók pedig haza is üzenhettek, aki pedig nem jutott el a táborba, naponta 11 órától élõ közvetítéseket láthatott a golyatabortv.unideb.hu-n. (Ez az oldal már nem él, de az elkészült videókat megtekinthetitek a DEHÖK és a DETEKtor TV facebook oldalán, illetve youtube csatornáján – közérdekû közlemény vége). 

Számomra is jó élmény volt még csak kívülállóként is részt venni egyszerre két gólyatáborban, jó volt látni, ahogy pár nap alatt a gólyákból hallgatók váltak – hivatalosan is, mert a tábor alatt történt meg a beiratkozás. A táborban való részvétel azért is hasznos, mert tényleg fontos barátságok, ismertségek köttetnek, megtörténik az egyetemi életbe való szocializáció egyik elsõ és legfontosabb lépése, rá lehet hangolódni a hallgatói lét ritmusára.

Aki nem jött el, természetesen sajnálhatja, de ne aggódjon, az egyetemi élet java még csak ezután jön az elõadásokkal, szemináriumokkal, gólyabállal, ZH-kal és vizsgákkal, aztán a jól megérdemelt pihenéssel és bulikkal. A Quimby frontemberének, Kiss Tibinek a gondolatait ajánlanám ú(l)travalónak: „Az egyetem egyfajta szabadság, egy plusz pár év, amíg bontakozhat a jellem, ezek azok az évek, amikor még megtalálhatja önmagát az ember…” Ehhez sok sikert kívánunk Nektek kedves gólyák, a vén diákoknak pedig kitartást az elkövetkezendõ szemeszterekhez!



A szerzõ további cikkei
Két év Franciaországban Külföldön tanulmányokat folytatni, megismerni egy másik kultúrát, nagyon fontos.
Az érzelmi reakciókat megörökíteni Derencsényi István fotóriporter a hivatásáról és az olimpiáról mesélt nekünk.
Te ’56-od a Mi 56-unk! A videó pályázat nyertesei, hajtás után.
A mi napunk! Óriási stadionshow-val indult el a tanítási idõszak.
Egy szemeszter az USA-ban Félév a Stanford University-n.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei