Plyzatok
Az év munkahelyteremtõje
2013. oktber 22.,

A Figyelõ Top 200 független, szakmai zsûrije a magyarországi Bosch csoportnak, 2012-es eredményei alapján az Év Munkahelyteremtõje díjat ítélte oda. Az elismerésért járó díjat október 11-én, ünnepélyes keretek között Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetõje vette át.

Az elmúlt 2 évben 2200 fõvel növekedett a hazai Bosch cégek dolgozói állománya, így 2013 elejére 8500 fõig nõtt a létszám. A növekedés folyamatos, 2013-ban a mérnök végzettségûeket tekintve eddig több mint 200 új kollégát alkalmazott a cégcsoport. A jelenlegi diplomás munkatársak kilencven százaléka magyar egyetemen tanult, és közülük több mint 1350 mérnök végzettségû. A tavaly felvett munkatársak fele is magasan kvalifikált, döntõen mérnök és közgazdász diplomás dolgozó. A létszámbõvülésben nagy szerepe van a Budapesti Fejlesztési Központ mellett a miskolci és hatvani telephelyeken folyó nagyszabású kutatás-fejlesztési és gyártási beruházásoknak. „Ezeket a számokat azért fontos hangsúlyozni, mert a magyar mérnökök tudása még ma is versenyképes az egész világon és azon dolgozunk, hogy ez a tudás itthon kamatozzon, de az egész világon megismerjék.” –nyilatkozta Javier González Pareja.

A munkatársak létszáma szerint felállított rangsor alapján Magyarország Európában a harmadik a cégcsoporton belül; középtávon, 2015-re a cél az, hogy a hazai leánycégeknél az alkalmazottak száma elérje a tervezett 10 ezer fõt. Az értékteremtésnek – a termelés és értékesítés mellett – több dimenziója is tetten érhetõ a Boschnál. Az oktatás, a kutatás és fejlesztés, a magyar beszállítók erõsítése, és a telephelyek környezetének élhetõbbé tétele egyaránt részei a tudástõke megtartásának.



A szerz tovbbi cikkei
Zöld út a hallgatók szívéhez A DEHÖK Környezetvédelmi Bizottság valódi zöld folt a Debreceni Egyetemen.
Boldog sárgulók Közösségi programok, felvonulás és bál.
Utazni szeretne? El?ször ide kell jönnie! 27. alkalommal szervezik meg az Utazási Vásár és Autókiállítást március 24-26. között.
HORTOBÁGY NÉPTÁNCEGYÜTTES Hagyomány, sport, szórakozás és barátság.
Magyar siker Véget ért a BrainFactory online ötletverseny.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei