DE
Orvostanhallgatók az AIDS ellen
2013. december 2.,

A HIV fertőzés megelőzésére hívták fel ismét a figyelmet a debreceni orvostanhallgatók 2013. december 1-én, az AIDS világnapján.

A Magyar Orvostanhallgatók Szövetségének, ezen belül a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének a kezdetektől fontos tevékenysége az AIDS-prevenció. Sajnálatos módon a HIV-fertőzöttek száma világszerte egyre nő, Magyarországon is egyre több új beteget regisztrálnak, ezért is szükség van a megfelelő tájékoztatásra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban nyilvánította világnappá december 1-ét. 

A Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének tagjai ezen a napon általános és középiskolákban felvilágosító előadásokat tartottak Debrecenben és környékén, illetve a város különböző pontjain próbálták felhívni az emberek figyelmét erre a sokakat érintő súlyos betegségre.

Már negyedik éve jótékonysági koncertet is szerveznek az orvostanhallgatók az AIDS világnapja alkalmából. Idén december 4-én 19 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében kerül megrendezésre a koncert. A színvonalas műsorban az Orvostudományi Kar oktatói és hallgatói lépnek fel előadóként. A belépés díjtalan, a támogatásokat pedig az Egyesület AIDS- prevenciós lehetőségeinek bővítésére fordítják. A rendezvény fővédnökei Dr. Fülesdi Béla, a DE OEC centrumelnöke, Dr. Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja és  Dr. Duffek Mihály, a Zeneművészeti Kar dékánja A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.



A szerző további cikkei
Zöld út a hallgatók szívéhez A DEHÖK Környezetvédelmi Bizottság valódi zöld folt a Debreceni Egyetemen.
Boldog sárgulók Közösségi programok, felvonulás és bál.
Utazni szeretne? El?ször ide kell jönnie! 27. alkalommal szervezik meg az Utazási Vásár és Autókiállítást március 24-26. között.
HORTOBÁGY NÉPTÁNCEGYÜTTES Hagyomány, sport, szórakozás és barátság.
Magyar siker Véget ért a BrainFactory online ötletverseny.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei