Kulturális
Egy éves a DETEKtor TV
2013. december 16., Pálóczi Alexandra

Valószínû sokan tapasztaltátok az elmúlt évben, hogy egy-egy egyetemi rendezvényen a megszokott városi médiumok ismert arcai mellett olykor egyetemi hallgatók is felbukkantak kamerával és mikrofonnal a kezükben. Kik is vagyunk? Egy éve tevékenykedünk intézményes keretek között és mára elmondhatjuk, hogy az egyetemi élet meghatározó médiumává vált a DETEKtor TV. Eddig a facebookon több, mint 1200 lájkot kapott az oldalunk, youtube-on 271 feliratkozónk van, a csatorna összes megtekintése 143000. Most bepillantást nyerhettek a „kulisszák mögé” és megismerhetitek a történetünket.

A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok (DE TEK) Multimédia Stúdiója a tavalyi tanév szeptemberében nyitotta meg kapuit. A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék hallgatóinak ettõl kezdve ebben a jól felszerelt stúdióban tartják az újságíró specializáció televíziós és rádiós szemináriumait, illetve a stúdió gyakorlati lehetõséget biztosít a tanszék hallgatóinak. A DETEKtor TV története egy megbeszéléssel kezdõdött, amin lelkes kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók vettek részt. Elhatároztuk, hogy kihasználva a stúdió eszközparkját felépítünk egy online TV csatornát. Az elsõ videónk 2012. november 9-én került fel a youtube csatornánkra, mára több, mint 250 videó készült el a nyilvánosság számára, sok helyszínen, rendezvényen megfordultunk és rengeteget tanultunk. A kezdetekkor szinte senki nem tudott vágni, a kamerát félve fogtuk meg, interjúkészítésnél pedig próbáltuk leplezni, hogy mennyire remeg kezünkben a mikrofon. Ma már képesek vagyunk önállóan elkészíteni egy anyagot, de természetesen most sem vagyunk még profik, hiszen ez egy olyan szakma, ahol minden nap tanulunk valamit, sosem dõlhetünk hátra elégedetten, folyamatosan fejlõdik a technika, újabb és újabb kihívásokkal, feladatokkal találkozunk a munkánk során. Itt ismerjük meg a legfontosabb alapokat és olyan gyakorlati tudásra teszünk szert, amely a jövõnk szempontjából meghatározó. A stáb tagjai között a tanszék minden évfolyamából vannak önkéntesek és nem csak újságíró specializációsok tevékenykednek, hanem az intézményi kommunikátor specializáció hallgatói is. 

Több fontos mérföldkövet is ki lehet emelni a DETEKtor TV eddigi életébõl. Az elsõ jelentõs kihívás a 2012-es DEXPO volt, amire a stáb több csapatot szervezett, így minden kar megjelenhetett az összefoglaló filmjeinkben. Elsõ élõ közvetítés a decemberi Hallgatói Fórumról történt. Ott voltunk a gólyabálon, különbözõ egyetemi börzéken, TEK Szakhéten, Campus Majálison, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék rendezvényein, Kutatók Éjszakáján és olyan városi eseményeken is dolgoztunk, mint a Rocksuli félévzáró koncertje, valamint a 84. Debreceni Ünnepi Könyvhét. Nyáron sem álltunk le, volt szerencsénk forgatni az EFOTT-on, Campus Fesztiválon, az idei Gólyatáborból pedig minden nap élõben jelentkeztünk és napi „hangulatfestõ” hangulatjelentéseket készítettünk. A mostani tanév szeptemberétõl a Debreceni Egyetem hivatalos youtube csatornájára is a DETEKtor TV stábja készít filmeket, így valóban az egyetemi kommunikáció nélkülözhetetlen erõforrásává váltunk. 

Minden forgatás egy külön történet és elõfordulnak nehéz helyzetek, amiket meg kell oldani. Például interjút szerettünk volna készíteni az egyik börzén néhány hallgatóval, de senki nem akart nyilatkozni, így kénytelen voltam meginterjúvolni saját magam. Persze ez nem került nyilvánosságra... Szintén nagy kihívás volt számunkra, amikor váratlanul kiderült, hogy élõ közvetítés lesz és kevés idõ állt rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk. Talán ekkor jöttünk rá arra, hogy ebben a szakmában elengedhetetlen a spontaneitás, gyors reakció és az, hogy mindig napra készek legyünk. Sokat tanulunk egymástól és egymás hibáiból is. Olyan alkotó közösség formálódott a "stúdiósokból", akik szívesen, önszorgalomból tevékenykednek, és mivel a munkák során sok idõt töltünk együtt, lehetõségünk van megismerni a különbözõ évfolyamok hallgatóit, ami mindenképpen nagy elõny, hiszen sok szakon nincs erre lehetõség. Igazán jó társaság alakult ki, akikkel már a stúdión kívül is szívesen szervezünk programokat. 

A televíziós tevékenység mellett a kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóként lehetõséget kaptunk a Campus Rádiótól (korábban Friss Rádió), hogy egy beszélgetõs mûsorban vitassunk meg minket érdeklõ témákat, aktualitásokat hétrõl-hétre. A hallgato.com nevû mûsor péntekenként este nyolc órától hallható a Campus Rádióban.

Hiába lenne azonban sok lelkes és tehetséges hallgató, ha nem lenne egy ilyen tanszék és nem lenne ez a stúdió, aminek a létrehozásáéért nagyon hálásak vagyunk. A tanszék biztosítja számunka az elméleti hátteret, az oktatóinkhoz bizalommal fordulhatunk szakmai kérdésekben, így igazán szoros az együttmûködés.

Óriási köszönet a stúdió vezetéséért Orvos Györgynek és Szabó Lászlónak, akik nem csak vezetõként vannak jelen, hanem mentorként segítenek, tanítanak, támogatnak minket és magas színvonalú szakmai tevékenységükkel példát állítanak elénk. 

A DETEKtor TV legnagyobb erénye, hogy egyetemistaként szólunk egyetemistákhoz. Emiatt könnyebb megtalálnunk VeleTEK a közös "hangot" és olyan kisfilmeket készítenünk, amelyek tényleg NekTEK szólnak.

Keressétek facebookon és a youtube-on is a DETEKtor TV-t, hiszen miattatok, ÉrteTEK vagyunk. 



A szerzõ további cikkei
Két év Franciaországban Külföldön tanulmányokat folytatni, megismerni egy másik kultúrát, nagyon fontos.
Az érzelmi reakciókat megörökíteni Derencsényi István fotóriporter a hivatásáról és az olimpiáról mesélt nekünk.
Te ’56-od a Mi 56-unk! A videó pályázat nyertesei, hajtás után.
A mi napunk! Óriási stadionshow-val indult el a tanítási idõszak.
Egy szemeszter az USA-ban Félév a Stanford University-n.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei