Kis ajándék, nagy öröm – adománylánc karácsonyra
Segítség a Gyermekjóléti Szolgálatnak, segítség a gyermekeknek!
Kedves Hallgatók!
A DE GYFK Szociálpedagógia Tanszéke a Hajdúböszörményi Gyermekjóléti Szolgálattal partnerségben „Kis ajándék, nagy öröm – adománylánc karácsonyra” címmel, karácsonyi adománygyűjtő akciót szervez a szolgálat rászoruló gondozottjai, ügyfelei javára 2012. november 28. és december 14-e között.
A Gyermekjóléti Szolgálat helyi képviselete a nehéz körülmények között élő családok, elsősorban 0-18, illetve 24 éves korig családban élő gyermekek és fiatalok támogatásával, körülményeik javításával foglalkozik, hogy a mindennapi életben való érvényesülésüket elősegítsék. Ez sokszor a legalapvetőbb szükségletek kielégítését jelenti, és komoly erőfeszítések árán sikerül elérni a legegyszerűbbnek tűnő célt is, amikor a családoknak közüzemi díjak kifizetése, a különböző háztartási cikkek, élelmiszerek, ruházat, iskolai felszerelések beszerzése is komoly gondot okoz.
Ezért szeretnénk a gyűjtő akció keretében karácsonyra a település rászoruló gyerekeit, fiataljait élelmiszerhez, meleg ruhához, játékhoz juttatni, ezen keresztül egy csipetnyi gondoskodást, odafigyelést nyújtani.
Az akció sikeréhez kérjük minden kedves hallgató és dolgozó támogatását, hogy az adománylánc első láncszemeiként hozzák el adományaikat, ami nélkül nem valósulhat meg a rászorulók megajándékozása. A Gyermekjóléti Szolgálat az adománylánc közvetítő láncszemeként fogja továbbítani a csomagokat, mivel ők ismerik leginkább a rászorulókat.
A felajánlásokat a Szociálpedagógia Tanszékre kérjük szépen eljuttatni, illetve ezzel kapcsolatban kérjük, hogy a 06 30 6600099 telefonszámon Tomory Ibolyát, a kampány koordinátorát keressék. Az adománygyűjtés konkrét helyszíne Adminisztrációs szoba (1. Épület, fszt. 4 ajtó).
Az adható felajánlások kategóriái:
Tartós élelmiszer: konzervfélék (pástétom, zöldborsó stb); tésztafélék; szárazáru; cukor; olaj; rizs; tea stb.
Ruhák: meleg ruhák és takarók
Játékok, könyvek: bármilyen játék (plüss figura, társasjáték, logikai játék stb., mesekönyv, ifjúsági könyvek, kötelező olvasmányok
Nem kell becsomagolni semmit, de aki tud, hozzon ajándékzacskót, csomagolópapírt.
A gyűjtés zárása 2012. december 14.
Az adományokat és segítő szándékot előre is köszönjük!