Nyirkos István 1933. augusztus 1-jén született Sátoraljaújhelyen. Elemi és középiskolai tanulmányait szülõvárosában végezte, majd 1951-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre került, ahol 1955-ben magyar nyelv és iro-dalom szakos tanári oklevelet szerzett. A végzést követõen tanársegédi kineve-zést kapott az egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékére. 

Tudományos pályája a nyelvjáráskutatás területén indult, egyetemi doktori címet 1961-ben „Az abaúji nyelvjárás magánhangzó-rendszere” címû értekezé-sével szerzett. 1962-ben adjunktussá léptették elõ. 1963 és 1967 között a Helsinki Egyetemen a magyar nyelv lektoraként mûködött. Az egész tudományos pályáján végighúzódó sokszínû – a nyelvészeti tematika mellett többek között népköltészeti, zenetudományi kérdéseket is érintõ –, gazdag fennisztikai munkásságát ezek az évek alapozták meg. Emellett több szótárával is hozzájárult a finn–magyar kapcsolatok élénkítéséhez. Kultúrdiplomáciai tevékenységét a helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatójaként végzett munkája koronázta meg 1987 és 1993 között.

Docensnek 1977-ben nevezték ki. 1984-tõl 1987-ig a Bölcsészettudományi Kar oktatási dékánhelyettese volt. Ekkoriban vált a hangtörténeti tematika kutatásainak középponti kérdésévé. E témakörben szerzett kandidátusi, majd 1995-ben akadémiai doktori fokozatot. Fokozatszerzõ munkái „Az inetimologikus mássalhangzók a magyarban” (1987) és „Az inetimologikus magánhangzók a magyarban” (1993) címen láttak napvilágot. A finnországi külszolgálatot követõen 1993-ban két tanévet a nyíregyházi Bessenyei György Fõiskolán tanított fõiskolai tanárként. 1995-ben a debreceni egyetemre professzorrá nevezték ki, és megbízták a Finnugor Nyelvtudományi Tanszék vezetésével is. 1995-tõl 1998-ig a KLTE általános és oktatási rektorhelyettesi tisztét is betöltötte. Megbízatása leteltével az egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékén folytatta professzori munkáját egészen nyugdíjba vonulásáig, ezt követõen pedig professzor emeritusként segítette tovább az oktatást. 

Tudományos pályáján a fent említett három, talán legfontosabb témakör mellett számos más kérdés is megjelent könyveiben és tanulmányaiban: ezek közül leginkább a nyelvtörténeti, szociolingvisztikai, névtani témák emelendõk ki. Publikációi között – fõképpen termékeny szótárírói mûködésének köszönhetõen – 20 könyvet és csaknem 200 tanulmányt találunk. Több hazai és külföldi tudományos társaság, szerkesztõbizottság választotta tagjává. 

Munkásságát jó néhány kitüntetéssel is elismerték, ezek közül a legfontosabbak a Finn Oroszlánrend Parancsnoki Fokozata, a Finn Akadémia Emlékérme, az észt Terra Mariana Kereszt V. fokozata, valamint a Magyar Köztársasági Ér-demrend Kiskeresztje és a Bocskai-díj.

Az itt felsorolt tények, amelyek folytathatók, részletezhetõk lennének számos továbbival is, sikeres, gazdag életpályát mutatnak. E pálya valódi gazdagságát, igazán lényeges tartalmát azonban Nyirkos István számára sokkal inkább azok az emberi kapcsolatok jelentették, amelyek e tevékenységek mögött meghúzódtak. Igazi közösségi ember volt, amit leginkább az emberek iránt megnyilvánuló, soha nem lankadó érdeklõdése táplált. Kiváló kapcsolatteremtõ képessége lévén egyenrangú partnere tudott lenni bárkinek: idõs parasztasszonynak nyelvjárásgyûjtés közben, orvosprofesszor kollégájának, magas rangú politikusnak, mûvésznek egyaránt.

Oktatási palettája hallatlanul sokszínû volt, amiben széleskörû érdeklõdése fejezõdött ki, s ebben is megnyilvánult személyiségének az a vonása, hogy õt mindig az élet teljessége vonzotta. Ha tanított, nemcsak tanár volt, ha tanulmányt írt, nemcsak tudós, hanem mindig teljes ember. A hallgatókat partnernek tekintette a munkában, szinte a zsigereiben hordta mélyen demokratikus szemléletét, a sikeres tanári munka egyik legfontosabb alapját: az emberi egyenlõség mindenek felett való fontosságának tudatát. Humánus, határtalanul jóindulatú, segítõkész viszonyulását hallgatói sokra tartották, és viszonozták: ki azzal, hogy az általa hirdetett tárgyakat választotta, ki azzal, hogy szakdolgozatát az õ vezetésével készítette, vagy éppen úgy, hogy a BTK legnépszerûbb tanárává választották. 

Nyirkos Istvánt hat évtized kötötte a debreceni egyetemhez. Számos baráti és hivatalos kapcsolatával õ már akkor is az Universitas szellemét képviselte, amikor még három egyetem volt Debrecenben. A DEAC örökös elnökeként is az összefogást szorgalmazta, a KLTE Baráti Körének elnökeként pedig figyelme kiterjedt az alma mater egykori diákjaira is. 

Jó kedélye, életszeretete átsugárzott a környezetére is. Mindnyájunknak hiányozni fog.

Hoffmann István

Nyirkos Istvánt 2013. május 17-én 12 órakor helyezik végsõ nyugalomra a Debreceni Köztemetõben.