Egyetemi hrek
DExpo, avagy nyílt napok az egyetemen
2009. november 23., forrás: unideb.hu

Két napra kitárultak Debreceni Egyetem kapui, több mint 3000 középiskolást vonzottak a november 19-20-iki felvételi nyílt napok programjai. 

 A Rektori Hivatal és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat közös szervezésében idén elsõ alkalommal megrendezett DExpo a korábbi felvételi nyílt nap folytatása. Az intézmény a karok évközi bemutatkozásaihoz képest - új kezdeményezésként - átfogó, egységes képet kívánt nyújtani a képzésrõl és az egyetemi életrõl. Az ország különbözõ középiskoláiból vonattal, autóval, különbusszal érkezett  diákok két napon át ismerkedhettek a campusokkal, ahol érdekfeszítõ elõadások, rendhagyó órák, hallgatói élménybeszámolók és szórakoztató programok várták õket. A fõ helyszín az egyetem központi épülete volt, amelynek Díszudvarán egységes, látványos pavilonokban a 15 kar mutatkozott be. Az egyetem vezetõi tájékoztató elõadásokon avatták be az érdeklõdõket a Debreceni Egyetem egyedülállóan széles képzési kínálatba. A látogatók a folyosókon felállított tematikus standokon megismerkedhettek a tehetséggondozó programmal, a nyelvtanulási, sportolási és ösztöndíj-lehetõségekkel, képet kaphattak az itt megszerzett diploma értékérõl és a majdani elhelyezkedési esélyeikrõl is. Népszerû volt a második emeleten kialakított teázó, ahol meleg itallal és só süteményekkel csillapíthatták étvágyukat a látogatók. Az érdeklõdõk különbuszokal „campus túrákra” is indulhattak, felsõbb éves hallgatók vezetésével bejárhatták a Debreceni Egyetem centrumait. Természetesen a szórakozás sem maradt ki, a Lovardában dumaszínházi elõadások színesítették a programot.

A Debreceni Egyetem a szülõkrõl sem feledkezett meg: a DExpón felállított információs pontokon tájékoztatókat hallhattak az egyetemi életrõl, többek között gyermekük tanulási és karrier-lehetõségeirõl, az étkezési és lakhatási támogatásokról is.
 
A nagy érdeklõdéssel kísért, sikerrel zárult kétnapos DExpo résztvevõi élményekkel, hasznos ismeretekkel és nem utolsó sorban - a kitöltött kérdõív ellenében kapott - ajándékokkal gazdagodva térhettek haza. Kari ismertetõk, az Egyetemi Élet különszáma, az alkalomra készített tematikus ismertetõ füzetek emlékeztetnek majd mindenkit az intézmény jelmondatára: „Debreceni Egyetem - több mint diploma!”



A szerz tovbbi cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férõhely, korszerûbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttmûködés a MÁV-csoporttal Együttmûködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófõnök – egyetemi díjesõ volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezõk száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei