Kulturális
Tavaszi nyitány - zenei programokkal
2010. március 8., forrás: unideb.hu

Ebben a hónapban is folytatódik a Konzervatóriumi Esték hangversenysorozat: március 10-én a Zeneművészeti Kar tehetséges fiatal tanára, Rohmann Ditta gordonkaművész ad hangversenyt, amelyben többek közt Mendelssohn és Schumann művei csendülnek fel.

Március 19-21. között huszonötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Bárdos -szimpózium, az ének-, zeneelmélet tanárok, kórusvezetők országos konferenciája és akkreditált továbbképzése. A rendezvényen immár másodízben adják át a Szesztay Zsolt-emlékdíjat az arra érdemes hallgatónak.

Immár harmincharmadik alkalommal rendezi meg a Zeneművészeti Kar a Rézfúvós és Ütőhangszeres versenyt március 28-30. között, amikor szintén a hazai zenei felsőoktatásban tanulók mérik össze tudásukat. A kamarazene, valamint a rézfúvós és ütőhangszeres verseny legjobbjai számára különdíjakat ajánlott fel Fésüs László rektor. A Corpus Harsona Kvartett koncertje kötődik a rendezvényhez, de a maga nemében különleges csemegével szolgál a zenekedvelő közönségnek március 28-án este a Liszt teremben.

„A hazai zenei élet kiemelt szakmai értékű tavaszi programjaival a fiatal, tehetséges muzsikusok fejlődését kívánjuk segíteni, a tudományos eredményeket szeretnénk megismertetni úgy, hogy közben színvonalas élményt nyújtunk a zenekedvelők számára is. A zenei felsőoktatás átalakulása közben így lehet a leghatékonyabban megőrizni azokat az értékeket, amelyek az elmúlt évtizedekben létrejöttek és az új, tehetséges generációkkal tovább gyarapodnak" – hangsúlyozta Duffek Mihály, a Zeneművészeti Kar dékánja.



A szerző további cikkei
Campustérkép az egyetemről Először készült részletes információs térkép a Debreceni Egyetemről, amely elsősorban az új hallgatók tájékozódását kívánja segíteni.
Új tanév új kihívásokkal Esküt tettek a Debreceni Egyetem leendő hallgatói szeptember 5-én, a Főnix Csarnokban rendezett tanévnyitó ünnepségen.
Fészekrakó egyetemi gólyák Hét kar több mint 1500 leendő elsőéves hallgatója vett részt szeptember 1-6. között a DEHÖK gólyatáborában.
Kontrasztok a templomban Kontrasztkiállítás címmel nyílt meg szeptember 1-jén az Egyetemi Templomban ifjúsági- és családmentő tárlat.
Húszezer magyar ceruza Velencében A Debreceni Egyetem Műszaki Karának két oktatója tervezte az idei Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonját
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Gólyának lenni… A mi gólyáink is beköltöztek egyetemünkre és megkezdték életük egyik legizgalmasabb szakaszát.
Fészekrakó egyetemi gólyák Hét kar több mint 1500 leendő elsőéves hallgatója vett részt szeptember 1-6. között a DEHÖK gólyatáborában.
Betonnal vagy anélkül? Gólyatábor. Ez az az esemény, amit egyetlen első éves egyetemistának sem szabad kihagynia, hiszen ez élete első igazi egyetemi rendezvénye.
Hamarosan elektronikus index a Debreceni Egyetemen Fábián István rektor bemutatkozó sajtótájékoztatóján a jövő kihívásairól beszélt
Új tanév új kihívásokkal Esküt tettek a Debreceni Egyetem leendő hallgatói szeptember 5-én, a Főnix Csarnokban rendezett tanévnyitó ünnepségen.
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
Kontrasztok a templomban Kontrasztkiállítás címmel nyílt meg szeptember 1-jén az Egyetemi Templomban ifjúsági- és családmentő tárlat.
A hónap legolvasottabb cikkei
Tanévnyitó Ünnepség 2010. szeptember 5., 15 óra, Főnix Csarnok
Gólyának lenni… A mi gólyáink is beköltöztek egyetemünkre és megkezdték életük egyik legizgalmasabb szakaszát.
Fészekrakó egyetemi gólyák Hét kar több mint 1500 leendő elsőéves hallgatója vett részt szeptember 1-6. között a DEHÖK gólyatáborában.
Kollégiumi felvétel és szociális ösztöndíj Mintegy 4000 jelentkezőből 3241 felsőéves hallgató nyert kollégiumi felvételt a 2010/11-es tanévre a Debreceni Egyetemen.
Betonnal vagy anélkül? Gólyatábor. Ez az az esemény, amit egyetlen első éves egyetemistának sem szabad kihagynia, hiszen ez élete első igazi egyetemi rendezvénye.