Salta
Fészekrakó egyetemi gólyák
2010. szeptember 6., forrás: unideb.hu

Hét kar több mint 1500 leendõ elsõéves hallgatója vett részt szeptember 1-6. között a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának gólyatáborában.

A felsõbb éves szervezõkkel és csapatvezetõkkel együtt a létszám meghaladta az 1900 fõt, ami azt jelenti, hogy jelenleg ez Magyarország legnagyobb létszámú gólyatábora, amelynek hagyománya több évtizedre nyúlik vissza, de jelenlegi formájában 2007 óta mûködik. A rendezvény célja az eltelt évek alatt nem változott: segíteni az elsõéves hallgatók beilleszkedését. Emellett ez a néhány nap lehetõséget biztosít arra is, hogy a „gólyák” megismerkedjenek az egyetemmel, annak vezetõivel, a képzéssel és a leendõ oktatókkal.

A tábor keretében került sor az egyetemi beiratkozásra, tájékoztató elõadásokat tartottak az egyetemi élet mindennapjairól, a képzésrõl, valamint a hallgatók számára elérhetõ támogatásokról.

A komoly felkészülés mellett jutott idõ a kikapcsolódásra, szórakozásra is. Tartottak csapatépítõ és vízi vetélkedõket, fûrdõzést az Aquaticum Mediterrán Élményfürdõben, és idén elõször megrendezték a Civil Falu elnevezésû programot is, amelynek keretében az egyetemen mûködõ öntevékeny csoportok, hallgatói szervezõdések mutatkoztak be.

A tábor mindemellett színvonalas zenei programkínálatot is nyújtott: elsõ alkalommal lépett fel külföldi sztárvendég szeptember 5-én a kilencvenes évek dance legendája, Dr Alban személyében. Emellett a hazai könnyûzenei élet élvonalából koncertet adott Lovasi András új zenekara, a Kiscsillag, de itt volt – többek között - az Animal Cannibals, a Belga, a Cozombolis, az Irigy Hónaljmirigy, a Kollektíva, Lola, SP, Zalatnay Sarolta, Zoltán Erika, illetve dumaszínház is várta az egyetem legfrissebb polgárait a gólyatáborban.

A gólyák együtt vonultak szeptember 5-én a Debreceni Egyetem központi tanévnyitó ünnepségére a Fõnix Csarnokba.



A szerz tovbbi cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férõhely, korszerûbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttmûködés a MÁV-csoporttal Együttmûködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófõnök – egyetemi díjesõ volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezõk száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei