Egyetemi hírek
Tisztelgés és emlékezés
2011. október 24., forrás: unideb.hu

Koszorúzással tisztelgett az alapító, Mezey Géza professzor előtt halálának 10 éves évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara.

Mezey Géza professzor 1939-ben született Budapesten. 1964-ben szerzett gyógyszerész diplomát. 1994-ig a Szegedi Egyetem Egyetemi Gyógyszertárának volt vezetője. Ekkor kérte fel az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem vezetése, hogy szervezze meg és vezesse a gyógyszerészképzést Debrecenben. Nevéhez fűződik a Gyógyszerésztudományi Intézet megalapítása, amelynek haláláig vezetője volt. 2001-ben váratlanul hunyt el. 62 éves volt. Már nem érhette meg, hogy az általa létrehozott intézet 2003-ban Gyógyszerésztudományi Karrá alakult.

- Mezey Géza alakította ki azt a stratégiát, amelynek keretében ma is működik a kar. Bár munkásságának jelentős része Szegedhez kötötte, Debrecenben maradandót alkotott - mondta az október 17-i megemlékezésen Paragh György. A centrumelnök kiemelte, hogy a jelenlegi vezetők, munkatársak akkor emlékeznek megfelelően az alapítóra, ha a professzor valamennyi álmát valóra váltják.

- Most, tíz év távlatából is fel tudom idézni Mezey Géza bölcsességet, nyugalmat és derűt sugárzó személyiségét - idézte fel a professzor emlékét Vecsernyés Miklós, aki a megemlékezésen hangsúlyozta: napjainkban is szükség lenne erre a kisugárzásra, tapasztalatra az élet és a szakma minden területén. - A debreceni gyógyszerészeti oktatás egyetemi szintű alapjainak lerakása, amely szinte a semmiből teremtődött meg, összeforrt Mezey professzor nevével. Mi, az utódok és munkatársak az általa lerakott alapokra építkezünk, és ennek szellemében folytatjuk a munkát tovább - fogalmazott a dékán.

A Gyógyszerésztudományi Kar 2006-ban állított emléket alapítójának. Mezey Géza professzor domborműve Lakatos Aranka szobrászművész alkotása.



A szerző további cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttműködés a MÁV-csoporttal Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök – egyetemi díjeső volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei