Kulturális
Gömörszõlõs - múlt, jelen, jövõ
2012. október 16., forrás:Egyetemi Élet

 

A Debreceni Egyetem, Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, Kerpely Kálmán Szakkollégium tagjai a tanév méltó nyitásaként öt napot töltöttek el a múlt varázsába burkolózott, szlovák határ menti Gömörszõlõsön. Az alig hetven lelket számláló, Miskolctól 52 km-re található település a Magyar Élõfalu Hálózat tagja. Ezen települések célja: a fenntarthatóság biztosítása oly módon, hogy mind a természet, mind a közösség és a közösség által vallott értékek megmaradjanak, gyarapodjanak és kiteljesedjenek.

A tábor a Nemzeti Tehetség Program által „A felsõoktatási intézmények nyári táborainak támogatására” kiírt pályázat támogatásával valósítottuk meg. Szakkollégiumunk szervezésében megvalósult GREEN-tábor (Camp for Global Renewable Environment with Education in Nature) legfõbb célkitûzése, hogy tagjaink nyitottabbá váljanak a környezetvédelemrõl szóló információk befogadására, a kapott ismereteket építsék be mindennapi életükbe, szokásaikba, terjesszék a fenntartható fejlõdés szellemiségét, elõsegítsék az ökológiai kultúra fejlesztését. 

Programjaink között szerepelt a település „rejtett kincseinek” felfedezése, terepgyakorlat, fenntarthatóságról szóló tréningek, üzemlátogatások, régi mesterségek felelevenítése. A tanulmányút során minden lehetõséget igyekeztünk kiaknázni annak érdekében, hogy minél mélyebb és alaposabb betekintést nyerjünk az ökofalu mûködésébe. Célunk megvalósításához felkértük dr. Gyulai Iván ökológust, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlõdésért Alapítvány munkatársát, hogy kísérje végig utunkat s tapasztalatával, tudásával járuljon hozzá fejlõdésünkhöz. Nagy élmény volt a fenntartható fejlõdés egyik legnagyobb magyar gondolkodóját hallgatni, aki elõadást tartott többek között „A fenntarthatatlanság okai és lehetséges válaszok az okokra” , valamint „A korunk globális kihívásai, fenntarthatatlanság mértéke, a fenntartható fejlõdés értelmezése” címmel.

Megtekintettük a gömörszõlõsi információs központot, szabadtéri néprajzi gyûjteményt, mely az elsõ pillanattól fogva pozitív benyomást gyakorolt ránk, mivel a már-már feledésbe merült tárgyakat, régiségeket fedeztük fel. Ezt követõen a Keleméri Mohosokhoz látogattunk el, melyek egyedülálló természeti látnivalók Észak-Magyarországon. Két lápszem helyezkedik el a Putnoki-dombság területén: a Kis- Mohos és a Nagy- Mohos. 

Megtekintettük a gömörszõlõsi extenzív gyümölcsöst, ahol túravezetõnk számos érdekességet árult el az extenzivitás jelentõségérõl, miközben a terület tizenhat szilvafajtából kóstoltunk meg egyet. A szomszédos település (Hét) biogazdálkodója, Szeles Attila is elõadás és terepszemle keretében bemutatta a fáradsággal, de ugyanakkor örömmel teli tevékenységét. Birtoka a Sajó mellett terül el, így nemcsak szakmai, hanem esztétikai hozadékkal is gazdagodtunk.

A gömöri gyapjúfeldolgozó üzemben lépésrõl lépésre kísértük végig a gyapjúkészítés rejtelmeit, majd mi magunk nemezeltünk s készítettünk kislabdát, ami gyermeki énünket hozta felszínre. 

A számos túra, tréning mellett önkéntes munkát is vállaltunk, ilyen volt az idényszerû burgonyaszedés, majd almaszedés. Rádöbbentünk, hogy a munkának is óriási a közösségformáló ereje. Az estéink csapatépítõ programokkal teltek, többek között asszertivitást fejlesztõ és életvezetési tréningen vettünk részt, mely keretében magunkról és társainkról is hasznos információk derültek ki.

Kulturális programként a vártnál nagyobb izgalmakat nyújtó aggteleki Béke-barlang túrán vettünk részt, valamint a Szinpetriben kiállított Nagy Könyvet is megtekintettük.

A  „GREEN- tábor” és a Gömörszõlõsön eltöltött néhány nap a hétköznapi élethez képest a nyugalom és béke szigetét testesítette meg, ahol a technika vívmányai nem sürgettek, nem számított az idõ, csupán a természet nyújtotta szépségeket csodáltuk. Lenyûgözõ volt látni, hogy környezet és ember meghitt harmóniában tud élni, nem zsarolják, hanem kiegészítik egymást. Kívánjuk, hogy mások is tapasztalják meg ezt a szavakkal leírhatatlan, felemelõ érzést s váljék követendõ példává a „gömöri” minta.



A szerzõ további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthetõ.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevõk.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei