Szubjektv
Nemzetközi konfliktusok
2017. jlius 28., forrás:Egyetemi Élet

A megváltozott nemzetközi rendszer keretei között a biztonsági kihívások döntõ többsége nem az államokból indul ki. Az államok belsõ és külsõ biztonsága között ma már szinte lehetetlen határvonalat húzni. A jelenlegi biztonsági architektúra „elhasználódott”, azok az alapfeltevések, amelyekre az egész rendszer épült nem létezik többé. Az ellenség nehezen azonosítható, és a nemzetállamok nyújtotta keretek között, az „új típusú” konfliktusok kezelhetetlenné váltak, taglalják az összehasonlító értelmezések.

A klasszikus államok közötti háborúk már kifutó tendenciák, kezdenek elhalni. Régebben állami hadseregek álltak egymással szemben a mai modern államok már nem vívnak egymással háborút, de a harmadik világban még megtalálhatók a konfliktusok.

Nem éri meg háborúzni, mert a nemzetközi közösség általában megtorolja azt. Egy háború sokkal többe kerül, mint amennyit nyerni lehet rajta. Minél fejlettebb egy ország, annál nagyobb a veszteség és az infrastrukturális sérülékenység.
A fegyverek egyre drágábbak (high-tech fegyverek a számítástechnikai felépítésük miatt), így ezt elég kevés állam tudja megfizetni.
A hidegháború óta az Európai Unióban nincs háború, de maga a háború nem tûnt el, csak átalakult. Az államok közötti háborúk helyére olyan konfliktusok léptek, melyeknek nem az államok a fõszereplõi, hanem az államok fölötti vagy alatti szervezetek. A háború mindig alkalmazkodik az új politikai, társadalmi háttérhez és globálisan kiterjedt.
Államok fölötti szereplõknek mondhatjuk azokat a szervezeteket, melyeket az államok, országok alakítottak ki és hoztak létre. Annak érdekében, hogy közös védelemre törekedjenek, és nagyobb biztonságban érezhessék magukat. Ilyenek például a nemzetközi szervezeteket (NATO és az ENSZ.)
Mint már említettem a másik csoport az államok alatti szereplõk. Akik nem kimondottan az ország és a közösség védelmét, biztonságát szolgálják, hanem inkább privatizálni próbálják a területeiket és az abban rejlõ energiaforrásokat, ilyenek a helyi diktatúrák, bandák és csoportok.

A második világháború óta az államok nem kiléptek a háborúkból, csak már nem fõszereplõk benne. Ha az állam lenne a fõszereplõ, akkor a harcoknak elég hamar vége lenne. Ezeket a modern konfliktusokat nem lehet hamar befejezni, mert ezek a háborúk alacsony intenzitású konfliktusok, melyeknek különbözõ sajátosságai vannak.  
Ami fontos, hogy évekig elhúzódhatnak, mert egy bizonyos területet több helyi uralom vagy szervezet birtokol, akiknek különbözõ álláspontjaik vannak.
Ennek a következménye, hogy nem, vagy csak nehezen lehet lezárni a harcokat, és nem azért mert az államok feletti/alatti szereplõk profitálnak a háborúból. Tehát mondhatjuk úgy is, mint egy üzleti vállalkozás. A háborúk egyre olcsóbbak lettek, mert az új háború megvívásához elég pár millió dollár, nem kell katonai tudás vagy tapasztalat, csak fiatal férfiak (akiknek nincsenek kötelezettségeik, jó fizikummal rendelkeznek).
A fegyvereknek nem muszáj mindig fejlettnek lenni (menetfelszerelés, Kalasnyikov, bozótvágó), de ez a harcok összetételétõl függ.
A nemzetközi konfliktusok leginkább az aranyért, olajért, mûkincsekért folynak. De szólhatnak egy politikai rendszer megdöntésérõl, vagy a vallásról is.
Az új háborús kezdeményezõdések szereplõi, úgy tartják fenn magukat, hogy a modern országokkal kereskednek.

Elmondhatjuk tehát, hogy az új háborúk elterjedéséhez sok dolog hozzájárult. A hadseregek régen bürokratikus szervezetek voltak például katonai regulárék. Az új fegyverzeti technikák pedig teljesen átalakították a harcok egészének kimenetelét.
Manapság minden ország ezeket próbálja megvásárolni, hogy járulékos veszteség nélkül egy „gombnyomással” tudjon háborút vívni. A high-tech háború sajátossága, hogy nem csak fegyvereket vesz a hadsereg (egy rakéta célba juttatása komoly technikai feladat), hanem szolgáltatást is.. Ezek az emberek a hadsereg hierarchiájában sem alul, sem felül nem helyezkednek el, nem is katonák, hanem programozó, számítástechnikai emberek. „A ma hadseregei, a tegnap háborúira készülnek föl.”

A hagyományos hadseregeknek manapság már értelmüket vesztették, de mégsem szüntetik õket. A világon több hadsereg is van, amely képes haditevékenységet folytatni: USA, Nagy-Britannia, Oroszország, Franciaország és Kína. A nagyhatalmi pozíciók nem a katonaságtól függnek a korunkban, hanem a gazdaságtól.

Kína fegyvereket gyárt, de nem a saját hadserege számára, hanem eladásra. Ugyancsak elmondható ez más országokról is, hogy fegyverekkel kereskednek, amiket helyi uralmaknak és diktátoroknak adnak el valamilyen ásványkincsért, vagy energiaforrásért.

Az új háborúk sajátosságai abban különböznek a régitõl, hogy nem kötõdnek nemzetgazdasághoz, anyagi forrásuk nem az államtól függ, általában ott keletkeznek, ahol az államiság intézménye megroppant (nagyon jó példa erre az Iszlám Állam, Irak és Szíria területén). Ezekben a térségekben nem volt erõs és demokratikus politikai rendszer, a területeket is több helyi szervezet uralta, uralja még most is.

Az elsõ világháború végéig a háborúk általánosak voltak, aztán a második világháborúban már nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon sok pusztítással jár, és nem éri meg. Az elsõ világháború utáni konklúzió az, hogy minden országnak erõsödnie kell. A második világháborúról azt következtetést lehet levonni, hogy le kell állni a háborúzással, mert minden frontvonallá válik.

 A háború egyik vállfaja a polgárháború, de ez még az államok közötti háborúnál is rosszabb, mert ezt nem lehet korlátozni, míg az államok közöttiben van konvenció. Amíg az államok közötti háború lovagias volt, addig a polgárháborúk az államrend elleni lázadásnak feleltek meg.
A partizánháborúk irreguláris erõk reguláris erõkkel szembeni összetûzések (gerilla háborúk). Ez a fajta csatározás már jól mutatja a klasszikus háborúk végét.
Az új háborúk sajátosságai, hogy a polgárháború, a partizánháború és az államok közötti háború sajátosságai keverednek benne. Katonai feladatokat szerzõdéses katonák látnak el, harci feladatokat pedig mások. (Egy katona harcolni tud, nem békét fenntartani, tehát 90% háború, 10% béke).

A háborúkban állandó jelenségként szerepel az erõszak privatizáció, ami irányulhat fentrõl lefelé, lentrõl felfelé.

Fentrõl lefelé: Az állam az erõszak privatizációt átadja más csoportoknak, és a szolgáltatásokat kiszervezik magánkézbe. Ilyenek a biztonsági szolgáltatások. Fejlett országok gazdasági és politikai okokból mondanak le az erõszak monopóliumáról, mivel kényes lenne „a kezüket bepiszkítani” és ezért adják bérbe a fegyelmezõ, védelmezõ szolgáltatásokat. A legnagyobb probléma ezzel, hogy nem tudjuk a zsoldosoknak a jogi státuszát megállapítani. Ez egy jogi szürkezóna, nemzetközi egyezmény nem vonatkozik rájuk, hiszen õk cégek szolgálatában állnak. Ugyebár az államot nem lehet teljesen felelõségre vonni, mert nem az adott állam hadseregének katonái.

Lentrõl felfelé: A gyarmati sorsból felszabadult, nem fejlett országokra jellemzõ, ahol sosem volt centralizált állam. Mivel állami intézmény sem volt jelen, ezért ami elõször meggyengült, azaz állami erõszak monopóliuma. Az állam csak egy bizonyos területre koncentrálódott, így másodlagos autoritások gyakorolják az erõszak monopóliumát. Õk a helyi klánok, bandák, szervezetek. Néha állami funkciókat is ellátnak, mondjuk, ha a területet védelmezni kell, de az adott területen lévõ gazdasági hasznot is õk hajtják be.

Most, hogy látjuk miben is különbõznek a konfliktusok új formái a régiktõl, már csak azt kell megnézni, melyik régióban mennyit költenek katonai kiadásokra, amit az alábbi táblázatban szemléltetek.


Láthatjuk, hogy az Egyesült Államok fordítja a legtöbb kiadást katonai célokra, õt követi Kína a maga 10 százalékával. Donald Trump politikája ezért erõsen bírálja azokat az országokat (az Európai Unió területén), ahol a GDP-nek túl kevés százalékát fordítják katonai kiadásokra. Itt azonban feltehetõ az a kérdéses, hogy a mennyiség, vagy a minõség számít. Hiszen kisebb ráfordítással is fent lehet tartani a békét. Habár a legtöbb harc, háborús konfliktus nagyobb költséggel jár a fejlett országokban, azonban ezek az országok mégsem szenvednek olyan hosszútávú gazdasági következménytõl, mint a fejlõdõ, vagy elmaradott térségek.

Ennek az oka, hogy a fejlett országokban erõs a gazdaság, jobban csoportosítják át az adott erõforrásokat egy másik szektorba, míg a fejlõdõ vagy fejletlen országokban ez kevésbé megoldható.

Egyértelmûen elmondható, hogy a békétlenség negatívan hat a gazdaságra, és instabilitást okozhat a politikai rendszerben. A Háborúk mindig nagy kockázattal járnak, hiszen ma már egy esetleges konfliktus teljesen átrendezheti az egész gazdaságot.
A legfõbb veszély az a 21. században, hogy a nemzetállamokra épülõ demokráciát, mint politikai rendszert felülírja egy újfajta, globális rendszer, amelyet nem a politika hoz létre, hanem a globális piac irányítói, egy pénzügyi és gazdasági elitokrácia.

-Kozák Norbert-



A szerz tovbbi cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthetõ.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevõk.
Campus Sportfesztivál Siess, Nevezz!
Kultúra-, közösség- és karrierfejlesztés Debrecen – Európa Kulturális Fõvárosa 2023.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei