Sport
Rókaűzők 2012 –Nemzetközi váltófutóverseny
2012. november 7., forrás:Egyetemi Élet

 

Október 13-án került megrendezésre a Rókaűzők elnevezésű váltófutóverseny a Kaposvári és a Pécsi Egyetem szervezésében, mely egy holland verseny mintájára alakult ki az évek folyamán, a szintén hasonló Szarvasűzők (Eger-Miskolc közötti váltó) után. A Rókaűzők egy Kaposvárról induló, a Zselicen, és a Mecseken átgyűrűző, végül Pécsre érkező, mintegy két maratoni távot felölelő hatalmas futókarnevál. 

A szervezők célja az volt, hogy minél több embert mozgassanak meg, ezért az idén három kategóriában várták a 12 fős csapatok jelentkezését. A 0-ás kategóriába a középiskolás -, az 1-esbe a főiskolás -, a 2-esbe pedig minden más csapat nevezhetett. Részvételi rekordot regisztráltak idén a szervezők az 50 csapatot felvonultató mezőnnyel.

A szombat reggel 9 órakor Kaposvár Kossuth teréről induló futótömegben ott volt a Debreceni Egyetem Futléták nevű csapata is. Az időjárás kegyes volt a futókhoz, mondhatni ideális futóidő fogadta kegyeibe a Rókaűzők sokaságát. A 12-13 fokos hőmérséklet, a mérsékelt légmozgás, a borongós égbolt mind-mind segítői voltak a futóknak. A debreceniek első ízben vettek részt ezen a megmérettetésen. A 4 lányból és 8 fiúból álló csapat tagjai voltak: Ménes Anita, Aradi Bernadett, Hajdú Anna, Ökrös Laura, Zsilinszky Pál, Bakó András, Gulyás János, Mezei Gergő László, Hadházi Máté, Balogh Tibor, Petneházi Gábor, és Kovács Zsolt. A pécsiekkel és szegediekkel karöltve hatalmas versenyt vívtak atlétáink, hiszen végig nagy előnnyel vezették a versenyt a többi csapattal szemben. 

A végkimenetel szorosságának szemébe egy kis porszem került azonban, amikor is a befutó lány rosszulléte miatt kényszerű cserére szorult a csapat. Ez azt jelentette, hogy mivel szakaszduplázás történt az őt helyettesítő lánynál egy tőlünk nem függő körülmény miatt, így a csapatot megbüntették (a versenykiírás értelmében kettő egymást nem követő szakaszt nem futhatja ugyanaz az ember). A büntetés az volt, hogy a befutó szakaszon futott legrosszabb időt + 10 percet írtak az eredménylistánkba (ez összesen +17:38 percet jelentett a szakaszon futott tényleges időhöz képest). Mellette a szegedi csapat is ezt a büntetést érdemelte ki azzal, hogy az 1. és 12. távot ugyanaz a lány futotta.

A Debreceni Egyetem Futléták nevű csapata mindezek ellenére, hatalmasat futva a 3. helyet szerezte meg a főiskolás kategóriában Pécs és Szeged mögött. Megnyugtató volt a csapatnak az a tény, hogy nem a büntetéseken múlt a sorrend. Mint említettem, a csapat először vett részt ezen a versenyen, és derekas, komoly, lelkiismeretes, szívből jövő versenyzést mutatva nagyszerű dobogós hellyel debütált a Rókaűzőkön, ezzel öregbítvén az Egyetem hírnevét. Teljesítményükhöz szívből gratulálunk! A versenyről bővebb információk a www.rokauzok.hu oldalon olvashatók. 



A szerző további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthető.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevők.
Campus Sportfesztivál Siess, Nevezz!
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei