Pályázatok
Népszerű ösztöndíj
2013. november 19., forrás: unideb.hu

A Campus Hungary az egyedüli ösztöndíjprogram Magyarországon, mely a világ összes országába biztosít ösztöndíjakat

A Balassi Intézet immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Campus Hungary ösztöndíjakat, melyekre 2013. október 21-ig lehetett pályázni. Minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés az ösztöndíjak iránt. Míg az első három meghirdetéskor átlagban 1900 fő pályázott, addig a negyedik meghirdetésnél már közel 3800-ra emelkedett a jelentkezők száma, mellyel sikerült megduplázni a benyújtott pályázatokat. 

A Balassi Intézet egy év alatt, az eddigi három lezárult pályázati szakasznak köszönhetően 4210 fő számára biztosított Campus Hungary ösztöndíjat, így több mint 50 százalékkal sikerült növelni a hallgatói mobilitást. A program célja, hogy 2013 végére már több mint 5000-re növekedjen az ösztöndíjasok száma. 

A Campus Hungary Program Magyarországon az egyedüli olyan mobilitási program, mely a világ összes országába biztosít ösztöndíjakat. A hallgatók élve ezzel a lehetőséggel, eddig a világ 73 országába nyertek el ösztöndíjat. 

A gyakori meghirdetésekkel a Balassi Intézet növelni kívánja a hallgatói mobilitást és elősegíteni az EU 2020 stratégiában megfogalmazott célok megvalósulását, mely szerint 2020-ra az újonnan végzett diplomásoknak EU-átlagban legalább húsz százaléka rendelkezzen valamilyen külföldön szerzett, felsőoktatáshoz kapcsolódó tanulmányi vagy képzési tapasztalattal. A Program célja egyben, hogy támogassa a felsőoktatásban végzettek foglalkoztathatóságát, valamint hozzájáruljon a nemzetközileg tájékozott, hazájuk és saját értékeiknek tudatában lévő, magyar értelmiség képzéséhez.

A Campus Hungary ösztöndíjakra bármely magyar felsőoktatási intézmény hallgatója pályázhat, aki már elvégzett két félévet, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, a fogadó és a küldő intézménye támogatja pályázatát, valamint vállalja, hogy hazaérkezését követően beszámolót készít a külföldi tudományos tevékenységéről. A pályázatok elbírálása a tanulmányi átlag, a tudományos tevékenység és a benyújtott munkaterv alapján történik. Előnyt élveznek azok, akiknek külföldi tanulmánya kreditelismeréssel jár, OTDK helyezettek, valamint műszaki és természettudományi területen tanulnak. Emellett a konvergencia régiókban (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Dél-Dunántúl) oktatók és felsőoktatási adminisztratív munkatársak is pályázhatnak. 

A „Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése országos program" az Új Széchenyi Terv TÁMOP 4.2.4. B/1-11/1-2012-0001 azonosítószámú projektjének keretében 1 323 724 718 forint értékű, a TÁMOP 4.2.4. B/2-11/1-2012-0001 keretében pedig 3 623 797 376 forint értékű Európai Uniós támogatással valósul meg.



A szerző további cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttműködés a MÁV-csoporttal Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök – egyetemi díjeső volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei