Szubjektív
„Igazi bajtársak lettünk”
2014. január 3., forrás:Egyetemi Élet

Megyénkbõl már mintegy háromszázan szolgálnak önkéntes mûveleti tartalékosként a Magyar Honvédség kötelékében. Többen közülük idén nyáron kapták meg jövõbeni katonai feladataik ellátásához szükséges alapkiképzésüket. A közel négy hetes kiképzést eredményesen teljesítette Keszthelyi Gábor is, aki a Mûszaki Kar végzõs hallgatója.

Gábor gépészmérnöknek tanul, a már önkéntes tartalékosként szolgáló egyetemista, hallgató társaitól hallott az Önkéntes Tartalékos Rendszer (ÖTR) által nyújtott lehetõségekrõl.

”Azok az egyetemi hallgatók, akik már tavaly megkötötték a szerzõdésüket, illetve részt vettek az alapkiképzésen rengeteg pozitív élménnyel tértek haza a kiképzésrõl, melyet örömmel meséltek el diáktársaiknak.. Mindig is vonzott a katonai élet, nagyapám – aki egykoron maga is katonaként szolgált- rengeteg történetet mesélt nekem a honvédségrõl, ezért úgy éreztem, kipróbálom magam ebben a közegben.” – mesélte Gábor érdeklõdésünkre.

Megyénkbõl mintegy nyolcvan, közép- vagy felsõfokú tanulmányokat folytató fiatal vett részt július 16. és augusztus 9. között Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián megtartott alapkiképzésen. Gábor különösebb elvárás nélkül vágott bele a kalandba, nem tudta, mire számíthat, de mint elmondta, rengeteg pozitív dolog történt vele:

„A kezdeti idõszak az akklimatizálódással telt, a reggeli ébresztés, a parancsszavak, a katonás fegyelem szokatlan volt az elsõ pár napban. Szerencsére ezt gyorsan meg lehetett szokni, onnantól kezdve pedig csupa olyan élmény ért, amelyre civilként nem lett volna esélyem. A kiképzés gyakorlati részei nagyon élvezetesek voltak, nehéz ezt így elmesélni, de nagyon fura érzés volt, amikor éleslövészeten az ember betárazza a fegyvert, majd eldördül az elsõ lövés. Emellett izgalmas volt a robbantás foglalkozás, a hadihajózás, de tényleg annyi minden történt velünk ebben a pár hétben, hogy felsorolni is nehéz. Az biztos, hogy a kiképzés óta más szemmel nézek a katonákra, illetve magára a Magyar Honvédségre. Miután megismertem a szervezetet, a Magyar Honvédség által végrehajtott feladatok egy részét, a rendszerben dolgozó embereket, az sem elképzelhetetlen, hogy tanulmányaim befejezését követõen katonai pályán helyezkedjek majd el.

Keszthelyi Gábor a megszerzett élmények mellett, még egy nagyon fontos dolgot kiemelt: „Hiába egy megyébõl, illetve a Debreceni Egyetemrõl érkeztünk sokan, nem ismertük személyesen egymást. Ám a négy hét alatt egységes csapattá kovácsolódtunk össze, barátságok születtek, segítettük egymást a nehezebb feladatok alkalmával, igazi „bajtársak” lettünk.”

Nem Gábor az egyetlen, aki az önkéntes tartalékos szolgálat hatására felsõfokú tanulmányait követõen magára öltené a katonai egyenruhát. Szendeczki Mihály tartalékos törzsõrmester igen komoly ajánlatott kapott a Magyar Honvédségtõl, a sorozat következõ cikkében kiderül, pontosan mirõl is van szó.

Katonai szolgálatra a megyeszékhelyeken található toborzó irodákban lehet jelentkezni. (Debrecen, Péterfia u. 58/a, e-mail: hajdu.onkentestartalekos@gmail.com, telefon: 06-52/314-200). A jelentkezõk részletes tájékoztatást kapnak a felvétel menetérõl, a tartalékos szolgálat további feltételeirõl és az elérhetõ juttatásokról.



A szerzõ további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthetõ.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevõk.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei