Szubjektív
Campus tervek, Campus vágyak
2014. május 16., forrás:Egyetemi Élet

Mindannyiunk jó ismerõse, Selmeczi Fráter Péter az utóbbi hetekben átrágta magát a július 23-tól 27-ig tartó Campus Fesztivál fellépõin. Kikérdezte a témában ismerõseit, megbeszélt hatvankét randevút, s vásárolt egy pár nélkülözhetetlen túrabakancsot. Már csak a pontos helyszínrõl akart többet megtudni, de ez sajnos, nem ment. Mindegy, gondolta, ha eljön az idõ, biztosan megtalálja majd a fõbejáratot és a színpadokat.

Péter egy nagyon jó hírre ébredt múlt héten. Ekkor tudta meg, hogy kedvenc fesztiválja komoly elismerésben részesült. Az Arisjus az Év könnyûzenei produkciója díjat adományozta a rendezvénynek. Egyetemistánk eltûnõdött, vajon milyen szempontok játszhatnak szerepet egy ilyen fontos díj odaítélésekor. Talán az, hogy a szervezõk gondosan befizetik a jogdíjakat? Vagy a buli hangulata? Netán az, hogy a fellépõk között zömében magyar elõadókat találunk?

Ha egész álló nap töri a fejét, akkor sem jött volna rá a megoldásra, mindenesetre lázas ünneplésbe kezdett. Egy héten át minden reggel kivonult az egyetem fõépülete elé, ahol már korábban sokan láthatták õt és egy molinót feszített a feje fölé, melyen ez állt: „Gratulálok Campus!” Pétert már sokan ismerõsként üdvözölték, leültek mellé, elbeszélgettek, meghívták kávézni vagy hoztak neki egy szendvicset a büfébõl. Hozzácsapódott egy Chilébõl érkezett diák, aki gitárjával felfegyverkezve pol-beat dalokat énekelt, egy lelkes tanárnõ pedig megkérte a fiatalember kezét, amit õ udvariasan visszautasított. Zajlott hát az élet, estére többen már sörökkel érkeztek, így igen emelkedett hangulatban távozott az alkalmi társaság a placcról.

Selmeczi Fráter Péter fantáziája szárnyalt, minden este új és új elképzelései támadtak arról, mi minden történik majd vele a fesztivál négy napja alatt. Lehet, hogy összehaverkodik a 30Y zenekar tagjaival. A Beck tesókkal lazán sörözgetve elemzi a szövegeiket, de olyan páratlan éleselméjûséggel, hogy a zenekar tagjai rá akarják venni, csatlakozzon ötödikként a csapathoz. Csak tudsz valamilyen hangszeren játszani, biztatgatják, mire õ szerényen azt feleli, nem tudja, mert még sosem próbálta. Aztán kiderül, hogy egész jól szaxofonozik, de erre a 30Y-nak semmi szüksége, úgyhogy gyorsan átképzik basszusgitárossá, mint az LGT annak idején Somló Tamást.

Egy másik ábrándkép szerint Péter a Campus Rádió munkatársaival találkozik, akik rövid úton megállapítják, a rádió egyik leghatásosabb orgánumával rendelkezõ Burai Árpival is versenybe szállhatna. Péter, aki kisgyermekkora óta tudatában van annak, hogy nem akármilyen hangi adottságokkal rendelkezik, most szívesen vállalja, hogy részt vesz a Campus Rádió helyszíni közvetítésének lebonyolításában. Hamarosan olyan sikere lesz, hogy a debreceni háziasszonyok és tinilányok leginkább miatta kapcsolják be készülékeiket és szerelmes e-mailek sokaságával bombázzák. Mindez addig megy így, míg egy napon egy híres országos adóhoz kerülve elköltözik a cívisvárosból és budapesti lakos lesz.

Nem csak ilyen, karrierrel kapcsolatos vágyálmokat szövögetett. Azt az eshetõséget sem zárta ki, hogy itt találkozik élete szerelmével. A lány talán hosszú, barna hajú lesz, lehet, hogy Arankának, esetleg Iringónak vagy csak szimplán Zsuzsának hívják. Nyilván nem a név a fontos, sokkal inkább a lelki egymásra hangolódás vagy ahogy Péter komolyan szokta mondogatni, a közös nevezõ. Sörsátorról sörsátorra, színpadtól színpadig andalognak majd kéz a kézben, se idõnként megállnak, de csak azért, hogy elrévedve tekintsenek egymás szemébe. Péter verseket szaval és dicséri kedvese sudár termetét, ajkát, szemeit és füleit, a lány pedig mindezt kellõen szemérmesen fogadja. A fesztivál után két hónappal a derék fiatalember megkéri szerelme kezét, aki természetesen igent mond. Az esküvõn Szabó Balázs és Bandája játszik, s mindenki jól érzi magát.

Vagy így lesz, vagy nem. Ki tudja? Csak az biztos, hogy jön, közeledik a Campus!



A szerzõ további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthetõ.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevõk.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei