Programajánló
TAVASZI PROGRAMDÖMPING
2016. február 24., forrás:Egyetemi Élet

A Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. három kiemelt helyszínen számos programmal, megannyi m?fajban várja az érdekl?d?ket idén tavasszal is.A színház, a stand up, irodalmi és önálló el?adóestek, a könny?zene éppúgy jelen lesz, mint a jazz, a CAMPUSPartykés az ország legismertebb el?adóinak koncertjei.

A Lovarda mellett az új helyszínek – a Nagyerd? szívében található HALL és a Víztorony – 2015-ös nyitásuk óta jól vizsgáztak a rendezvényre ellátogatók és a fellép?k körében is. A kijelentést a számok igazolják, ugyanis aHALL tavaly szeptembert?l 35 rendezvénynek adott otthont, amelyeken több mint 45.000 látogató vett részt, valamint közel 45 fellép? „próbálhatta” ki az országban is egyedülálló fény- és hangtechnikával rendelkez? rendezvényhelyszínt.

A Nagyerdei Víztorony kilátóját a m?ködése els? fél évében közel tizenötezren látogatták meg, a különféle programok pedig hamar népszer?vé tették a Nagyerd? új látványosságát mind az egyetemisták, mind a városlakók körében.
Célunk, hogy a tavaszi id?szakot Debrecenben színes, minden érdekl?désre és kulturális m?fajra igényt tartó programokkal töltsük meg, és igyekezzünk a közösségi tereinket a célközönség igényeihez mérve, a néz?k elvárásainak megfelelve, Debrecen kulturális programjainak struktúrájához igazodva szervezni.

Campus Tavasz- Közösség a közönségért


A Lovarda Pódium programjai továbbra is népszer?ek. A Lovarda Nagyszínpadán, illetve a néz?téren kialakított stúdió jelleg? közegben várják a fellép? m?vészeket és a közönséget. Lesz önálló és zenés est, színházi produkció, fellép Csányi Sándor, Kulka János, Benedek Miklós, Vári Éva ésKepes András is a Lovarda Pódium színpadán. A Dumaszínház rekeszizmokat megmozgató humoristáiból sem lesz hiány, de tavasszal „rendel” a Lovardában Csernus Imre is, Prof. Dr. Bagdy Em?ke, Vekerdy Tamás és Pál Feri is. Szeretnénk további m?fajokkal is b?víteni a programkínálatot a jöv?ben, így további meglepetéseket tervezünk a Lovarda Pódium el?adásait illet?en.

A HALL sikeres ?szi id?szakát követ?en, egy tartalmas tavaszi programsorozaton vehetnek részt a látogatók, az idén 10. életévét betölt? CAMPUS Party szerdánként várja a buliznivágyókat, de hétvégente is érdemes kilátogatni egy-egy adott koncertre.Többek között fellép a Halott Pénz, Majka és Curtis, a Brains, a Vad Fruttik, Kowalsky meg a Vega, Kis Grófo, Andro és Metzker Viktória.

A Nagyerdei Víztorony tavaszi kínálata már-már a régi egyetemi klubokét idézi. Számos program a Víztorony sokszín? kínálatából; tehetséges el?adók könny?zenei koncertjei a Cseh Tamás Program támogatásával, irodalmi és olvasásnépszer?sít? estek keddenként,KULTerd? címmel, Jazzbarátok Köre a tavasz folyamán 6 alkalommal, a Debreceni Egyetem Közm?vel?dési Titkársága szervezésében zenés-verses programok, világzenei körkép és egyetemi filmklub, hétvégenként fiatal debreceni dj-k a kávézóban, Smart City beszélgetések és startup-találkozók, könyvbemutatók, workshopok és konferenciák.
Érdemes tehát célba venni a tornyot szinte minden este.Május második felében megnyitjuk Debrecen leghangulatosabb kerthelyiségét és kültéri szabadid?parkját a Víztorony kertjében, amely kiváló helyszín lesz a szabadtéri „kultúra fogyasztók”, a Nagyerd?n szórakozni vágyó családok számára is.
Élve a rendezvényhelyszínek biztosította lehet?ségekkel, új piaci lehet?ségeket jelent egy-egy helyszín konferenciákra történ? bérbeadása, éppúgy, mint oktatási intézmények vagy vállalatok rendezvényeinek befogadása is.

Hogy a nyár is az aktív pihenésr?l szóljon, 2016-ban is a Nagyerd?n vár mindenkit a Campus Fesztivál, Kelet-Magyarország legnagyobb nyári zenei fesztiválja, négy nap alatt közel 400 zenei és kulturális programmal és hazánk legkomfortosabb fesztiválhelyszínével.Évekkel ezel?tt belépett, mára pedig meger?sítette pozícióját a fesztiválpiacon. A cél, hogy középtávon a legdinamikusabban fejl?d? hazai fesztivál maradjon.

LOVARDA Pódium programok:

Március 7. – Ernest Thompon: Aranytó (Benedek Miklós és Vári Éva f?szereplésével)
Március 13. – Nóta Gála
Március 17. – Csernus Imre el?adása
Március 19. – Kepes András estje
Március 22. – Dumaszínház Roast: Majka, Kiss Ádám, Dombi, Felméri, Tóth Edu, Csenki
Március 30. – Kulka János koncertje
Április 5. – Lovarda Pódium: Férfiagy
Április 21. – Nyitott Akadémia: Vekerdy Tamás
Április 24. – Nóta Gála
Május 5. – Nyitott Akadémia: Pál Feri
Május 13. – Dumaszínház: Kiss Ádám önálló estje
Június 17. – Prof. Dr. Bagdy Em?ke

HALL programok:

Február 24. – CAMPUS Party: Majka& Curtis live
Március 2. – CAMPUS Party: Brains
Március 4. – IbizaNightParty
Március 9. – CAMPUS Party: Náksi Attila, Kis Grófo
Március 12. – Vad Fruttik
Március 30. – CAMPUS Party: Andro
Április 6. – CAMPUS Party
Április 8. – HernanCattaneo
Április 9. – Halott Pénz
Április 13. – CAMPUS Party: Julia Carpenter
Április 16. – Kowalsky meg a Vega / Zanzibár
Április 20. – CAMPUS Party
Április 23. – Mulatós Vigadó
Április 27. – CAMPUS Party: Metzker Viki
Május 4. – CAMPUS Party: Delta zenekar
Május 11. – Tanévzáró CAMPUS Party
Május 14. – Best of 90’s


További információk:
Lovarda Pódium Programok: http://www.lovarda.hu/
https://www.facebook.com/lovarda.podium/
HALL: https://www.facebook.com/hall.debrecen/
Nagyerdei Víztorony: https://www.facebook.com/nagyerdeiviztorony/
Campus Fesztivál: https://www.facebook.com/campusfesztival/




A szerzõ további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthetõ.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevõk.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei