Sport
Transzpireneusok Trekking
2016. november 16., forrás:Egyetemi Élet

Mondanom sem kell, hogy mennyire éreztem kellemesen magam, amikor kiderült, hogy rossz id?pontra – egy héttel kés?bbre – váltottam meg a vonatjegyet. Öt perccel az „elméleti indulás” el?tt voltunk… Ezzel még nem is lett volna olyan nagy gond akkor, hogyha Debrecen – Budapest viszonylatra gondolok.A helyzet azonban az volt, hogy Barcelonában voltunk és a Pireneusok gerincét készültünk végigjárni.

Egy tíz évvel ezel?tt kiadott angol nyelv? könyvecske és 46 darab alig használható térkép állt rendelkezésünkre az útról. A GR11-r?l, amely az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig „vezeti” a komfortzónáját elhagyni kívánó trekkingest a Pireneusok gerincének spanyol oldalán 840 km hosszan… Jucával (Kiss Judit, II. éves geográfus MSc) július huszadikán vágtunk neki életünk nagy kalandjának, nem kis el?készületeket követ?en.

Két alapelvünk volt; minden felszerelést magunk cipelünk, és az, hogy a lehet?ségekhez képest a legkisebb mértékben használunk küls? segítséget. Ezeket betartva, „tisztán” és sportszer?en tudhatjuk magunkénak az élményt. Ezzel tulajdonképpen „kilógtunk”a GR11-et 35 – 60 literes táskákkal járó, menedékházakban alvó más nemzetek sorából. A mi 80 és 100 literes hátizsákjaink átlagosan 16 – 25 kg tömeg?ek voltak, attól függ?en, hogy mennyi vizet, élelmiszert kellett magunknál tartani. Apropó víz! Ez állandóan kardinális kérdés volt. Hogyan szerzünk elegend? vizet a 46 napig tartó útra? Mit eszünk 1,5 hónapig a hegyen, és mindezt honnan tudjuk majd beszerezni? Ekkora cuccokkal baktatni a Pireneusokon keresztül a t?z? napon, meger?ltet? szintkülönbségek mellett, azt jelenti; hogy – alsó hangon – napi 8 liter vízhez (f?zés, ivóvíz, „fürdés”) vagyunk kötve fejenként, ami 8 kg plusz súly jelent a táskában. Ez csak akkor nincs így, amikor egy nap alatt több vízszerzési pont mellet is el lehet haladni. Élelemszerzéshez viszont érintenünk kellett a völgyf?ben vagy a völgylábra épült településeket, így ezekre nagyon kellett figyelnünk.

Az útvonalat kialakító lokálpatrióta helyiek is fontosnak tartották ennek a megoldását, akik úgy jelölték ki a piros-fehér jelzés? magashegyi nyomvonalat, hogy az pár naponként érintsen egy települést, ahol be lehet vásárolni. Véleményünk szerint az útvonal kialakítói a település kiválasztásánál nagyobb hangsúlyt fektettek az apartmanok, hotelek mindenre kiható szolgáltatására, mint az „egyszer?” b?rtalpúak minimális, bár nélkülözhetetlen szükségleteinek kielégítésére. A „kis angol könyvünk” (Through the Spanish Pyrenees: GR11) 46 részre / napra osztja a távot, valamint feltünteti az „ívó”- víz szerzési pontokat is.

Csak hát, ez egy tíz évvel ezel?tt kiadott könyv, amely a 2006-os körülményeket jelzi, tehát nem alapozhattunk rá túlságosan. Nem volt szerencsénk a netes blogokkal, túrabeszámolókkal sem, mivel általában azok nem tértek ki a források helyére, a tehenekre meg pláne nem. Ja igen, a barátságos tehenek! Ugyan miben jelentenének gondot számunkra? – gondolhatnád. Pedig sokszor igen nagy kihívások elé állítottak minket, és nem azzal, hogy fizikai értelemben félnünk kellett volna t?lük. Nagyon jámbor állatok. Itt arról volt szó, hogy a Pireneusokban több száz éves hagyománya van a hegyi legeltetésnek. Nyáron – túraid?szakban – felterelik a jószágokat a magashegyi legel?kre, füves gerincekre majd otthagyják ?ket a „szezonra”. Nekik is szükségük van vízre. Röviden kifejezve; elszennyezik a vizeket. Nem kicsit. Bizonyos szakaszokon olyan mértékeket öltött a szennyezés, hogy táblákon külön felhívták rá a túrázók figyelmét, egy helyen még a „kis angol könyvünk” is jelezte. Már akkor is.

Szóval a vízre nagyon kellett figyelnünk, ahogy néhány felszerelés összeállítására is külön figyelmet kellett szentelni. A sátornál fontos volt, hogy könny?, de masszív, jó vízállóságú darabot vigyünk ki, amit a Zajótól sikerült támogatásul megkapnunk Szlovákiából.

A f?z? szintén kiemelt helyen szerepelt a felszerelések körében, mert olyan kellett, ami nem csak gázzal, hanem bármilyen folyékony üzemanyaggal is tud m?ködni, mivel a víz mellett a gáz beszerzésével is gondban voltunk a hegyen. Üzemanyagot erdészekt?l, menedékházakból, síközpontokból, falvakból lehetett vásárolni. Választásunk ezért egy Primus Multistove f?z?re esett, melynek használatát külön megkellett tanulni, de nagyon hálás volt, amikor üzemanyaggal kellett beérnünk. Már csak egy dolog hiányzott. Egy jó bakancs. Fontos volt, hogy hosszútávon, sziklás terepen is kell?en jól tartsa a bokánkat, masszív legyen, valamint, hogy kényelmes viseletet biztosítson 1,5 hónapon keresztül. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy sikerült két Hanwaggal nekivágunk az útnak.

Az út. Barcelonából végül csak elverg?dtünk az Ibériai-félsziget észak-keleti „csücskére”, a Higuer-fokra, a rosszul megváltott menetjegy ellenére. Igaz ezzel máris lemaradásba kerültünk. És még neki se vágtunk a hegyeknek. Na nem baj, lesz ez még így se. – bátorítottuk magunkat, majd a csöpög? es?ben a hegyek irányába fordítottuk bakancsinakat. Minden igyekezetünk ellenére nem tudtuk tartani az „el?írt” 60 km-t az els? három napban. Kés?bb szerencsére azért belejöttünk.

A jelzésekkel szinte mindig gondban voltunk, ugyanis a magashegyi részekt?l eltekintve, igen foghíjasan voltak felfestve, vagy sok esetben nagyon félrevezet?ek voltak! Egyszer azt hittük, hogy a jó jelzésen haladunk, közben pedig „átnéztünk” Franciaországba egy napra. Ideg?rl? és fárasztó tudott lenni. Pár nap elteltével kialakítottuk a napi rutinunkat; reggel korán kelés, kávé vagy tea, reggeli, összepakolás, dél körül egy ebéd, majd hatig bakancskoptatás. Sátorállítás, f?zés és alvás. Néha persze belecsúsztunk az éjszakába és néha a délel?ttbe is.

Életemben most éltem át el?ször azt, hogy milyen az, amikor 20 nap folytonos fizikai megterhelés után még el?tted van 26 hasonlóan nehéz nap. Priceless. Azt gondoltuk, hogy a központi rész, amely már b?ven kétezer méter felett van, és ahol a kezünket is használni kell az egyes szakaszok „leküzdéséhez” lesz a legnehezebb az egész út alatt. Nem így lett. Az utolsó pár nap, az embert próbáló volt. Akkor már, „nagyon közel” jártunk a Földközi-tengerhez, és egyre jobban érz?dött a mediterrán klíma hatása; a meleg, a szúrós növényzet elterjedése, az árnyékot adó zárt lombozatú erd?k, valamint a víz hiánya. Helyzetünket nehezítette, hogy az utolsó 3-4 napban hasmenéssel küzdöttünk, amib?l elég nehezen, csak itthon tudtunk kijönni.

A Földközi-tengert a 43. napon ugyan „már” megláttuk, de a várt, elégedett „érzésünkkel” ellentétben csak félelmet éreztünk. 46 nap nomád magashegyi túrázásból visszatérni a civilizációba egyáltalán nem egyszer? feladat. Lelki értelemben értem. A Creus-foknál állva azonban, er?sített az, hogy els? magyar végigjáróként sikerült teljesítenünk a 840 km hosszú távot. Öner?nkre támaszkodva, úgy ahogy terveztük.

Radics Tamás
Ásvány-és Földtani Tanszék, ösztöndíjas


 



A szerző további cikkei
100 év könyvtár A Kenézy-villából az Élettudományi épületbe- könyvtár az orvosi karon.
„Március fény? október” „Mert ez nagyon furcsa karácsony: / A magyar nép lóg most a fákon.”
A legnagyobb t?zsdebukások A t?zsde egy veszélyes hely.
Világbajnoki aranyérmek egyetemi színekben Idén nyáron is sikert sikerre halmozott a Debreceni Egyetem két hallgatója.
A balti kincs Észtország gazdasági csodaként híresült el.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei