Sport
Világbajnoki aranyérmek egyetemi színekben
2016. október 6., forrás:Egyetemi Élet

Idén nyáron is sikert sikerre halmozott a Debreceni Egyetem két hallgatója, hiszen a biológia szakos Senánszky Petra és az épít?mérnöknek tanuló Kosina Gerg?, a Debreceni Búvárklub klasszis uszonyosúszói két egymást követ? világversenyen is taroltak.

Senánszky Petra címvéd?ként érkezett a Görögországban, Volos városában megrendezésre kerül? világbajnokságra, ahol idén is mindhárom versenyszámában maga mögé utasította a mez?nyt. Az 50, 100 és 200 méteres uszonyos gyorsúszás versenyszámaiban azon túl, hogy a dobogó legfels? fokán hallgathatta meg a magyar himnuszt, saját világrekordjait is tovább tudta javítani.  Már a délel?tti el?futamok során megd?ltek a korábban saját maga által felállított csúcsok, amiket a délutáni dönt?kben, mindhárom alkalommal tovább is tudott javítani, esélyt sem adva riválisainak.

A Debreceni Egyetem M?szaki karának épít?mérnök szakos hallgatója, Kosina Gerg? f? versenyszámában, a 200 méteres uszonyos gyorsúszásban szerzett világbajnoki címet, ráadásul mindezt meggy?z? fölénnyel, új világrekordot úszva tette. A 100 méteres verseny számára rendszeresen túl rövidnek bizonyul, ennek ellenére ezúttal - káprázatos második 50 méterének köszönhet?en – bravúros ezüstérmet szerzett, jócskán belül úszva a korábbi világcsúcson.

Teljesítményüknek köszönhet?en mind egyéni, mind váltó versenyszámokban részvételi jogot szereztek a 2017. évben megrendezésre kerül? Világjátékokra, amely a nem olimpiai sportágak négy évente megrendezésre kerül? multisport csúcseseménye.
Alig ért véget a feln?tt Világbajnokság, egy nap pihen? után mindketten újra vízbe ugrottak, ezúttal már a Debreceni Egyetemet képviselve. Az egyetemisták és f?iskolások uszonyosúszó nemzetközi bajnokságán Petra 50, 100 és 200 méteren, Gerg? pedig 50 és 200 méteres távon csapott els?ként célba. Itt sem maradtak el a már-már ,,megszokott” rekorddöntések, hiszen ezen a rangos eseményen az 5 aranyérem mellett 4 új Universiade csúcs is az ? nevükhöz f?z?dött.

A két feln?tt kiválóság mellett két fiatal debreceni hölgy is utazhatott a XIV. Junior Uszonyosúszó Világbajnokságra, amely idén júliusban Franciaországban került megrendezésre. Sz?cs Rebeka és Szabó Anita a 4x100 méteres uszonyos felszíni váltóval fényesen csillogó bronzérmet nyertek, ami mellett több alkalommal is a délutáni dönt?kben ugorhattak vízbe. Szabó Anita két értékes 4. helyezést is szerzett, ráadásul 100 méteren saját, míg az 50 méteres uszonyos gyorsúszásban példaképének, Senánszky Petrának a junior korosztályban felállított országos csúcsát döntötte meg. Rebeka búvárúszásban 9. lett és mindketten tagjai voltak a 4x200-as váltónak is, amely a 6. helyen végzett.  

Az augusztusi pihen? alatt a strandolás és szórakozás mellett Senánszky Petra az 50 éves Debreceni Virágkarnevál díszvendége is volt. Saját bevallása szerint nagyon büszke arra,hogy egy ilyen rangos eseményen meghívottként vehetett részt, ahol a Debreceni Egyetem és a Testnevelési Egyetem közös kompozícióját, ,,A sport összeköt” névre keresztelt virág kocsit értékelte a legtöbb ponttal, amely által idén a sport is megjelenhetett a rendkívül színvonalas karneválon.
 



A szerző további cikkei
100 év könyvtár A Kenézy-villából az Élettudományi épületbe- könyvtár az orvosi karon.
Transzpireneusok Trekking Az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig a Pireneusokon keresztül. Gyalog.
„Március fény? október” „Mert ez nagyon furcsa karácsony: / A magyar nép lóg most a fákon.”
A legnagyobb t?zsdebukások A t?zsde egy veszélyes hely.
A balti kincs Észtország gazdasági csodaként híresült el.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei