A börze célja, hogy a végzős hallgatók és a vállalatok igényei találkozzanak, ezért az eseményre a régió kiemelkedő cégeit hívták meg a szervezők.
- Számukra is fontos ez a bemutatkozási lehetőség: itt megtalálhatják jövendőbeli munkatársaikat. Ez a kiállítás alkalmat teremt arra, hogy ellátogassanak a régió tudásközpontjába, a Debreceni Egyetemre, ahol évente 30 ezer hallgató tanul. – mondta Kiss Katalin, az állásbörze főszervezője. A hallgatók körében is népszerű a rendezvény, nem csak végzősök látogatnak el az állásmustrára, hanem a már végzettek is, akik még nem találtak megfelelő pozíciót és keresik a lehetőségeket.
A rendezvényen a kiállító cégek állásajánlatai mellett az érdeklődők tájékozódhattak a munkavállalás feltételeiről itthon és az Unióban, karrier és életpálya tanácsadáson vehettek részt és még próbainterjún is kipróbálhatták magukat. Mindezeken túl önéletrajz ambulancia és grafológiai vizsgálat is szerepelt a kísérő programok között.
A Karrier Központ tervei között szerepel, hogy a jövőben nyomonkövessék a végzősök életpályáját, információt gyűjtsenek arról, hogy mennyien találtak állást az egyetemi börzén, amelyet még több résztvevő céggel legközelebb ősszel rendeznek meg a Debreceni Egyetem Díszudvarán.