Egyetemi hírek
Háromszázzal több hallgató a TEK karain
2010. augusztus 5., forrás: unideb.hu

A 2010. július 22-i vonalhúzás eredményei azt mutatják, hogy az idei felvételi létszámadatok meghaladják az előző évit a Tudományegyetemi Karokon. A Debrecen Egyetemre összesen 5881 hallgató jutott be államilag támogatott képzésben, 2366 pedig költségtérítéses formában. Ebből a TEK-hez tartozó karokon 3573-an kezdhetik meg szeptembertől államilag finanszírozott, 1326-an költségtérítéses rendszerben tanulmányaikat.

A hallgató létszámnövekedés legnagyobb mértékben a Természettudományi és Technológiai Kart érinti: ide 141 hallgatóval több került be, mint tavaly. A második helyezett a jogi kar, ahol 2009-hez képest további 133 elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben. A Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar 64, a Zeneművészeti 44, a Bölcsészettudományi Kar 21 fővel lépte túl a tavalyi létszámadatokat. Az Informatikai Karon nem történt növekedés, a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karon 17, a Műszaki Karon 53-mal lesz kevesebb az őszi szemeszterre beiratkozott hallgató, ám ez utóbbi két kar keresztféléves képzésben is iskolázott be diákokat, vagyis nincs tényleges visszaesés.

A TEK karaira augusztus 10-ig lehet benyújtani a pótfelvételi jelentkezéseket a meghirdetett szakokra.

Jelentkezni E-felvételivel a www.felvi.hu honlapon, vagy papíralapon a külön erre a célra készült jelentkezési lap beszerzésével lehet, amit a Tanulmányi Osztályokon, illetve a Hallgatói Szolgáltató Központban (tel: 52-518 600/73974, 73970, e-mail: felveteli@hszk.tek.unideb.hu) kérhetnek a felvételizők.

A TEK intenzív marketing-tevékenységet folytatott a nyári vakációban is, két ifjúsági fesztiválon önálló sátorral, fiatalokat vonzó programokkal jelent meg. Júliusban az EFOTT Fesztiválon a Pécs melletti Orfűn majd a debreceni Campus Fesztiválon felállított sátorban többféle programot tartottak, amelyek kapcsolódtak az egyetem szellemiségéhez, életéhez.

Végzett pszichológusok a fesztiválok ideje alatt a látogatók által kitöltött kérdőíveket, teszteket értékelték ki, amelyek az önmegismerés folyamatában nyújtottak segítséget, és ez alapján adtak tanácsot a fesztiválozóknak. A rendezvényeken az alkohol- és drogproblémák, depresszió, evészavar, játékszenvedély és az önérvényesítés szintjét mérő tesztek, valamint a komplett személyiségről képet adó mérőeszközök álltak a pszichológusok rendelkezésére, akik kb. 700 fiatallal töltették ki, és értékelték négyszemközti beszélgetések során az eredményeket. A pszichológusoknak sikerült a tesztek és a személyes beszélgetések során kiszűrniük több olyan fesztiválozót, akik további konzultációt, nem egy esetben mentálhigiénés gondozást igényeltek.

A Tudományegyetemi Karok sátrának további különlegességét a látványos fizikai kísérletek adták, melyek lebonyolításában a DÖFI (Debreceni Összefogás a Fizikáért) Egyesület mester- illetve doktori képzésben részt vevő fizikusai segítettek.



A szerző további cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttműködés a MÁV-csoporttal Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök – egyetemi díjeső volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei