Egyetemi hírek
Több húron pendülve
2010. augusztus 6., forrás: unideb.hu

- A találkozó története régebbre nyúlik vissza, hiszen 13 éven át Hajdúböszörmény adott otthont a rendezvénynek, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara vette szárnyai alá a találkozót – idézte fel a kezdeteket Adrovicz István főiskolai adjunktus. Célunk azóta sem változott: olyan tartalmas elfoglaltságot kínálunk a gitárkedvelőknek, ami egyben felkészít a következő tanév munkájára is.

Az augusztus 8-18-a között rendezendő találkozó résztvevői általános és középiskolások, egyetemisták (közülük többen az egyetem volt tanítványainak diákjai) elsősorban a kelet-magyarországi régióból érkeznek, de jönnek hallgatók Pécsről és Budapestről is.

Az elmúlt évek alatt folyamatosan emelkedett a jelentkezők száma, és egyre több nemzetközi hírnevű gitárművész tart kurzust, előadást. Idén elfogadta az egyetem meghívását többek közt Tokos István, Tátrai Tibor gitárművész, a Pécsi Egyetemről Vass Bence és Kolozsvárról Angi István zenetudós is.

A kurzus résztvevői hangszeres és kamarazenei órákon vesznek részt, előadásokat hallgatnak, és önálló koncertet is adnak, hiszen a hallgatókból alakult zenekar záróhangversenyen mutatkozik be a közönség előtt. A fiatal zenészek, amellett hogy tudásukat gyarapítják, egy különleges versenyfeladatot is kapnak: egy hét alatt kell elsajátítaniuk azt a darabot, amelyet Faragó Béla zeneszerző külön erre az alkalomra komponált.

A gitármuzsika, mint a klasszikus zene sajátos formája, változatlanul nagy népszerűségnek örvend. A most lezárult felvételi adatok szerint – kétszeres túljelentkezés mellett – 11 hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptembertől a Zeneművészeti Karon gitár tanszakon. Alapképzésben egy, művész-mesterszakon három, tanári mesterszakon egy, levelező művésztanárként ketten, szakirányú továbbképzésben pedig négyen nyertek felvételt. A létszám ezzel telített, így már pótfelvételin sem lehet bejutni gitár szakra.

Bár még csak most kezdődik a találkozó, a szervezők már készülnek a Klasszikus Gitárzenekarok Fesztiváljára, amelynek tavasszal immár 3. alkalommal ad otthont a Debreceni Egyetem.

Program:

augusztus 8. 19.30 Liszt terem
Torkos Zoltán gitárművész hangversenye

augusztus 9. 19 óra 16. terem
Angi István (Románia) előadása: A zenei szépség modelljei tegnap és ma

augusztus 10. 19 óra 16. terem
Angi István előadása: az esztétikai értékek zenei életre keltése az előadói művészetben

augusztus 11. 19.30 Liszt terem
Varga Zsolt gitárművész hangversenye

augusztus 12. 19.30 Liszt terem
Óváry Zoltán gitárművész hangversenye

augusztus 13. 19 óra Liszt terem
Beszélgetés Tátrai Tibor gitárművésszel

augusztus 13. 21 óra Liszt terem
Hangverseny a Nyári Egyetem résztvevői számára

augusztus 15. 14 óra Liszt terem
Gitárverseny

augusztus 17.19 óra Megtestesülés templom (Borbíró tér 9.)
Záróhangverseny
 



A szerző további cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttműködés a MÁV-csoporttal Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök – egyetemi díjeső volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei