Egyetemi hrek
Harmóniában a tudás és a szépség
2010. augusztus 18., forrás: unideb.hu

A kompozíciót már kifaragta a tervezõ Nádasdi Péter szobrászmûvész, most mintegy 300 ezer szál száraz virággal díszíti a kocsit a nagyrészt egyetemistákból álló segítõcsapat.

- A hajó 80 %-ban kész, az elkövetkezõ két napban be is fejezõdnek a munkálatok. Az élõvirág kompozíciók azonban csak augusztus 19-én estére kerülnek fel a virághajóra – tudta meg az unideb.hu Gulyás Tamástól, a kivitelezés koordinátorától.

A tudás tengerén haladó hajó kormánya mellõl Dobó Ágnes, a Debreceni Egyetem joghallgatója, Magyarország szépe, a Miss World Hungary gyõztese köszönti majd a karneváli közönséget.

A jó hangulatról a Zenemûvészeti Kar fúvósai és a Füzesgyarmati Mazsorett Együttes egyetemi hallgatókból álló csoportja gondoskodik. Az együttes fennállásának közel másfél évtizede alatt több alkalommal szerzett arany minõsítést. Hazai fellépéseik mellett külföldön is bemutatkoztak, jártak többek között Olaszországban, Franciaországban és Görögországban is. Most a Debreceni Egyetem virágkocsiját kísérve a tenger hullámzását szimbolizáló koreográfiával készülnek. Bár a csinos lányok a kocsi mellett vonulva szórakoztatják majd táncukkal a közönséget, akár udvarhölgyei is lehetnének a szépségkirálynõnek.

Tudás és szépség: ez a harmónia jellemzi a karneválon versenyzõ egyetemi kompozíciót, amelyet a Bálint György kertészmérnök (Bálint gazda) vezette zsûri bírál majd el augusztus 20-án, a 41. Debreceni Virágkarnevál estéjén.



A szerz tovbbi cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férõhely, korszerûbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttmûködés a MÁV-csoporttal Együttmûködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófõnök – egyetemi díjesõ volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezõk száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei