
A Galyatetőn rendezett másfél napos tanácskozáson Fábián István rektor irányításával részt vettek a rektorhelyettesek, a centrumok elnökei, a dékánok, a gazdasági vezetők, a hivatalvezetők és a rektori által felügyelt egységek, igazgatóságok vezetői. A megvitatott témák között szerepeltek az új kormányzat oktatási törvénymódosítási javaslatai, a felnőttképzés kérdései, az elektronikus index bevezetésével kapcsolatos tudnivalók, az egyetem innovációs stratégiája, a különböző szakterületek között kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés lehetőségei, az egyetem gazdálkodásával kapcsolatos feladatok és a vezetői információs rendszer kialakítása. A program keretében bemutatkoztak és vázolták elképzeléseiket a bölcsészettudományi, az informatikai és az egészségügyi karok élén álló új dékánok. Mint az előadásokban elhangzott, a következő időszakban sok változás várható a magyar felsőoktatásban és az azt körülvevő gazdasági feltételrendszerben, ami folyamatos kihívások elé állítja, és új helyzetekkel szembesíti a Debreceni Egyetemet is.
Az értekezlet résztvevői a szellemi muníciókon kívül kézbe vehették a 2009.július 1. – 2010. június 30. közötti időszak eseményeiről készült Összefoglaló című kiadványt (amely honlapunkon is megtekinthető), az elmúlt tanév történéseire visszatekintő évkönyvet, és újdonságként a campustérképet, amit a DEHÖK-kel karöltve első ízben készíttetett el az egyetem.