Egyetemi hírek
Új tanév új kihívásokkal
2010. szeptember 6., forrás: unideb.hu

Ebben a tanévben 9405, az előző tanévhez képest 8,5 %-kal több hallgató kezdi meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen. Az intézmény hallgatóinak összlétszáma immár megközelíti a 35 ezret.

- A tanévnyitó, amely egyetemünk kiemelkedő ünnepi eseménye, alkalmat ad arra, hogy számvetést készítsünk az elmúlt időszakról, valamint átgondoljuk az előttünk álló feladatokat és megfogalmazzuk azokat a célokat, amelyek elérése jövőnk zálogát jelenti – mondta beszédében Fábián István. A Debreceni Egyetem rektora felidézte a történelmi tradíciókat: a Református Kollégium 1538-as alapítását, a Debreceni Királyi Tudományegyetem 1912-es létrejöttét, a 10 éves integrációt, amelyet mérföldkőnek nevezett az egyetem életében.

- Az intézmény az elnyert alapkutatási pályázatok számát, összegét, valamint a megjelent tudományos közlemények számát és minőségét tekintve is a magyar felsőoktatás élvonalához tartozik. Ezt a teljesítményt ismeri el az idén elnyert Kutatóegyetem minősítés. A többi kutató-elitegyetemmel közös kötelességünk, hogy a minőségelvet képviseljük a magyar felsőoktatásban, síkraszállva a magas színvonalú oktatást és kutatást elismerő és garantáló támogatási rendszer mellett – hangsúlyozta Fábián István.

Az ünnepélyes tanévnyitót megtisztelte jelenlétével Réthelyi Miklós miniszter.

- A Debreceni Egyetem az ország legrégebbi folyamatosan ugyanabban a városban működő felsőoktatási intézménye. Debrecen városa már évszázadokkal ezelőtt felismerte, hogy az oktatás az egyik lehetséges út a város, az ország és a nemzet felemelkedéséhez. Ezt az elvet - itt ma is - példaértékűen követik, és az egyetem és a város együttműködésének köszönhetően olyan régióközpont épül, amelynek egyik tartópillére az oktatás, és amelyben érték a tudás – fogalmazott ünnepi beszédében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője.

A leendő hallgatók eskütétele után Kósa Lajos, Debrecen polgármestere köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Beszédében kiemelte, milyen fontos szerepet játszik a város életében az egyetemi diákság, akik egy olyan egyetem polgáraivá váltak, amelynek tudományos eredményei biztosítják azt a minőségi diplomát, amivel itthon és külföldön is keresett szakemberekké válhatnak.

Az ünnepségen a 15 kar egy-egy hallgatója vehette át leckekönyvét – társai nevében jelképesen - dékánjától, majd átadták az egyetem jubileumi diplomáit is azoknak, akik 50, 60, 65 évvel ezelőtt fejezték be tanulmányaikat.

Az Egyetem jubileumi aranydiplomáját Borsos János, Damjanovich Sándor és Szegedi Gyula, a jubileumi vasdiplomát Boleratzky Lóránd és Kozma András, a jubileumi gyémántdiplomát pedig Szász Gábor vehette át. A jubilánsok nevében Szász Gábor professzor mondott köszönetet.

- Az egyetem egy rendkívül gazdag kincsesház, amelynek legértékesebb alkotója a tudás, amelyből az ott eltöltött időben letörtünk és elvittünk magunkkal egy darabot. E szerzemény értékét az elődök szellemi adománya határozta meg, melynek fényességét az élet csiszolta tovább. A Debreceni Egyetem nemzetközi mércével mérve is a tudás rendezett vára, melynek őrei és fejlesztői az egyetem mindenkori professzorai, akiknek feladata a megfáradtak helyébe lépő, az élet igényeinek megfelelő felkészültségű szakemberek biztosítása.

A nemzeti erőforrás miniszter hosszú évtizedeken át végzett kimagasló oktató és tudományos tevékenysége elismeréseként Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett kitüntetést adományozott
:: Losonczi László egyetemi tanárnak, az Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar oktatójának,
:: Solymosi László egyetemi tanárnak, a Bölcsészettudományi Kar oktatójának,
:: Kovácsné Bakosi Éva főiskolai tanárnak, a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar dékánjának,
:: Kalapos Istvánnak, a Egészségügyi Kar főiskolai tanárának,
:: Silye Magdolna egyetemi docensnek, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar oktatójának,
:: Gálné Miklós Ida egyetemi docensnek, a Természettudományi és Technológiai Kar oktatójának.

A nemzeti erőforrás miniszter Miniszteri Elismerő oklevél kitüntetésben részesítette Komlósi István egyetemi docenst, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánhelyettesét.

Arany Katedra Emlékplakett-et vehetett átIllés Gáborné, a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvoda vezetője.

Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesült
:: Grasselliné Nagy Adél, a Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskola nyugalmazott igazgatója.
:: Jakab Ferencné, a Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskola igazgatóhelyettese.

A Debreceni Egyetem rektora az Egyetem Kiváló Sportolója Oklevelet adományozta Risztov Éva, az Állam- és Jogtudományi Kar igazgatásszervező szakos hallgatója részére.

Körösparti Péter a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis Díjat adományozott Paragh György egyetemi tanárnak, az Orvos- és Egészségtudományi Centrum elnökének. Ádány Róza egyetemi tanár ugyancsak a Debreceni Egyetem Hallgatóiért Díjban részesült.

Az ünnepség az Európai Unió himnuszával, az Örömódával zárult.



A szerző további cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttműködés a MÁV-csoporttal Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök – egyetemi díjeső volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei