Egyetemi hírek
Fiatal Vállalkozók Hete
2010. november 16., forrás: unideb.hu

A világ száz országában 40.000 eseménnyel és tízmillió résztvevővel ismét megrendezik 2010. november 15-21. között a Fiatal Vállalkozók Hetét.

Magyarországon a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége immár harmadik alkalommal nyújt segítséget a vállalkozó és vállalkozó kedvű fiatalok számára, hogy minél nagyobb, a gyakorlatban is hasznosítható tudásra tegyenek szert, kapcsolatokat alakíthassanak ki az üzleti élet meghatározó szereplőivel az idei programsorozat budapesti és vidéki helyszínein.

- Fontos, hogy a fiatalok a vállalkozói karrierépítés részeként megtanulják, hogyan lehet annak gazdasági alapjait megteremteni, hiszen sokan nem is látnak reális esélyt arra, hogy saját vállalkozást indítsanak – mondta céljaikról Okolicsányi Márius, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének kommunikációs vezetője.

2010-ben Debrecen, Eger, Nagykanizsa és Békéscsaba is csatlakozott az eseményhez. A FIVOSZ hajdú-bihari szervezete a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományi Centrumával közösen a vidéki szervezetek közül talán a legváltozatosabb programot kínálja a résztvevőknek november 16-18. között.

A három nap központi témái közé tartozik az energiahatékonyság, az innováció és a pénzügyi intelligencia, mint olyan fogalmak, amelyek nélkül manapság nem lehet sikeres egy vállalkozás.

A Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma is felismerte a változás fontosságát, a fiatalokat képviselő szervezetekkel való hosszútávú és szoros együttműködést lehetőségeit. E célokat szem előtt tartva indították útjára szeptembertől aTeam Academy-t, amely egy innovatív tanulási lehetőség az üzleti területen tanuló felsőoktatási hallgatók számára. A hallgatók valós üzleti környezetben próbálják ki tehetségüket, fejlesztik tudásukat és tesznek bizonyosságot jártasságukról az üzleti életben. Ehhez tanulmányaik megkezdésekor vállalkozást indítanak, melynek megalapítását, fenntartásának valamennyi feladatát és terhét maguknak kell megoldaniuk.

- A fiatalok így egyre nagyobb számban szerezhetnek ismereteket arról, hogyan lehet sikeresen vállalkozni. Mindezt úgy, hogy közben szemléletüket formáljuk, hiszen fogékonyak az új tudományos eredményekre – fogalmazott az új képzési formáról Nagy János a rendezvényt ismertető sajtótájékoztatón.

A centrumelnök szerint a Fiatal Vállalkozók Hete a hallgatók számára jó lehetőséget ad arra, hogy sok olyan kérdésre megtalálják a választ, amely most is foglalkoztatja őket: Milyen esélyeik vannak vagy lesznek? Munkát vállalnak majd vagy munkát adnak másoknak? Kölcsönt adnak majd vagy hitelt fizetnek vissza? Mit árulnak majd és kinek? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a háromnapos program Debrecenben is.

Programok:
november 16. kedd, 16-18 óra
Global Energy Zöld Vállalkozások Napja
Résztvevők: E.ON, Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, ENEREA Regionális Energia Ügynökség, Cívis Solar Kft., Hidrogro Magyarország Kft.

november 17. szerda, 16-18 óra
Innovatív Vállalkozások Napja
Résztvevők: DE AGTC, TEVA, INNOVA, DotCom Média

november 18. csütörtök 16-18 óra
Pénzügyi Intelligencia Napja
Résztvevők: DE AGTC, I.W.T. Kft., Money Language

A rendezvények helyszíne: Kazánház Egyetemi Klub és Rendezvényközpont, Debrecen, Böszörményi út 138.



A szerző további cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttműködés a MÁV-csoporttal Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök – egyetemi díjeső volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei