Egyetemi hírek
Bontakozó kínai kapcsolat
2010. november 22., forrás: unideb.hu

Hallgatócsere, valamint a jogi és politológiai képzés a kiemelt területe annak a szerződésnek, amelyet a kínai Wuhan Egyetemmel kötött a Debreceni Egyetem.

A Zhou Chuangbing rektorhelyettes vezette hatfős küldöttsége november 18-án – európai útja keretében – kereste fel a Debreceni Egyetemet. A látogatás előzménye az a szándéknyilatkozat, amelyet Fésüs László akkori rektor 2009. novemberi kínai útját követően 2010. február 11-én írt alá a két egyetem rektora.

A mostani látogatás lehetőséget nyújtott az együttműködési nyilatkozat aláírására, amely az előző keret-megállapodás kiegészítéseként hallgatócserékre tesz javaslatokat. A Wuhan Egyetem ezen kívül ösztöndíjas programokról, a jog- és a politikatudomány területén kialakítandó közös szakmai munkáról és pályázatokról is tárgyalt az egyetem vezetőivel.

- A Debreceni Egyetem mindig komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy képviseltesse magát a nemzetközi felsőoktatási életben – mondta az aláírást követő sajtótájékoztatón Fábián István. A rektor hangsúlyozta: az együttműködés kialakításában fontos szempont volt, hogy a két intézmény felépítése, képzési struktúrája sok tekintetben hasonlít. A Wuhan Kína háromezer egyeteme közül az első tízbe tartozik. Az intézmény 37 karán több mint 50 ezer hallgató folytatja tanulmányait a társadalom-, az orvos- és a természettudományok területein.

- Az 1893-ban alapított egyetem a Debreceni Egyetemhez hasonlóan éppen 10 évvel ezelőtt, integráció révén nyerte el mai formáját – mondta Fésüs László. Ez is szerepet játszott abban, hogy a kapcsolatfelvételnél a Wuhan Egyetemre esett a választás – tette hozzá a prorektor.

Zhou Chuangbing rektorhelyettes a tájékoztatón kiemelte, hogy Fésüs László 2009. novemberi látogatása során komoly eszmecserét folytattak az együttműködés lehetőségeiről, amely véleménye szerint mindkét fél számára hasznos lesz. Hozzátette: azért is tartják előnyösnek a most megkötött megállapodást, mert nemzetközi berkekben a Debreceni Egyetemnek jó híre van, azt Kelet-Közép Európa egyik legjobb egyetemének tartják.

A kínai vendégek egynapos látogatásuk során megismerkedtek az egyetem központi campusával, sétát tettek a belvárosban, a program zárásaként pedig megtekintették a Csokonai Színház Valahol Európában című előadását.



A szerző további cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttműködés a MÁV-csoporttal Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök – egyetemi díjeső volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei