Egyetemi hírek
Karrierkövetés az egyetemen
2010. december 13., forrás: unideb.hu

A Debreceni Egyetem sikeres pályázata eredményeként indította útjára a Diplomás Pályakövető Rendszert (DPR), amely lehetőséget ad az egyetemi oktatás szervezeti feltételeinek, tartalmának és módszereinek minőségközpontú továbbfejlesztésére. A rendszer segítségével az egyetem még inkább össze tudja hangolni képzéseit a munkaerő-piaci igényekkel, hiszen nyomon követhetővé válik a hallgatók karrierútja is.

- A nemzetközi egyetemeken már évek óta tudják, hogy a hallgatók életpályájának követése nem ér véget a végzéssel – mondta Páles Zsolt tudományos rektorhelyettes a december 10-én rendezett konferencia megnyitóján. A mostani, első rendezvény célja az országos és helyi tapasztalatok megvitatása.

A diplomás pályakövetés egyidős az európai egyetemek történetével, hisz az egyetemek mindig is kíváncsiak voltak arra, mi történt végzett diákjaikkal. A felsőoktatás számára a munkaerő-piaci kihívások tették fontossá a diplomás pályakövetés rendszerének a kiépítését, ennek keretében hozták létre az alumni-szervezeteket és a karrierirodákat. A nyugat-európai és a tengerentúli országokban már a 70-es és 80-as években kialakultak a szervezeti keretek, a magyar felsőoktatásban az ezredforduló táján vált általánossá az igény a frissdiplomások pályakövetésére, valamint a munkáltatók véleményének a megismerésére.

A hazai diplomás pályakövetés első komoly felmérése a 70-es években történt. Egy újabb átfogó, országos vizsgálatra csaknem negyed századot kellett várni: a Fiatal Diplomások Munkaerő-piaci Életpálya-vizsgálata (FIDÉV) 2006-ban a frissdiplomások elhelyezkedési lehetőségeit, státuszát, jövedelmi viszonyait elemezte. Ezt követően az MTA, az FTT és a Doktoranduszok Országos Szövetsége szervezésében PhD-karrierkutatást is végeztek, a Márton Áron Szakkollégium pedig a Magyarországon végzett határon túli fiatalok életpályáját vizsgálta. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ 2006-ban az intézményi vezetők és az oktatók körében folytatott interjús és kérdőíves kutatást. Az átfogó, több ezer aktív hallgatót és végzett frissdiplomást érintő, a nemzetközi és a hazai tapasztalatokat figyelembe vevő kutatássorozatot az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. szervezte 2009-10-ben azzal a céllal, hogy a kutatási eredmények tapasztalatai alapján módszertani támogatást nyújtson a Diplomás Pályakövető Rendszert bevezető egyetemeknek és főiskoláknak, amelyek összehasonlítható eredményeiket az Educatio Kft., közvetetten a felsőoktatás-irányítás rendelkezésére bocsátják.

A Debreceni Egyetemen is komoly előzményei voltak a DPR-vizsgálatoknak. Az átfogóbb, egyetemi szintű, a végzett hallgatókra és a munkáltatókra irányuló mérések 2004-ben a Minőségbiztosítási Igazgatóság által folytatott felmérések voltak, melynek eredményei az akkreditációs folyamatokba is beépültek. A karokon folyó hasonló vizsgálatok közül az Állam-és Jogtudományi Kar 2001-től indított mérései emelhetők ki.

A Debreceni Egyetem sikeres TÁMOP pályázata eredményeként a DPR-tevékenység a minőségbiztosítás és fejlesztés szervezeti rendszerére épül. Szakmai vezetője a Debreceni Egyetem minőségbiztosítási rektori megbízottja. Tagjai az egyetemen működő három centrum és a karok minőségbiztosítási felelősei, akik részben a célok megfogalmazásában, részben a program operatív megvalósításában vesznek részt. A napi munkát a DPR Iroda szervezi és koordinálja a projekt szakmai vezetője és kutatásvezetője irányításával.



A szerző további cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttműködés a MÁV-csoporttal Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök – egyetemi díjeső volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei