
Február első hétvégéjét immár harmadik alkalommal tölti meg tartalmas szakmai, kulturális programokkal az egyetem. A Debreceni Egyetem Napja programsorozat kiemelt témája a „Mindennapi betevőnk – Élelmiszer/tudomány”. Február 5-én az Élettudományi Épületben két szekcióban Élelmiszer – Biztonság?, Ételünk az életünk, Együnk, igyunk okosan!, és Tápláló paragrafusok témakörökben hallhatnak előadásokat az érdeklődők. A tudományos előadók ezúttal olyan közérthető, sokak érdeklődésére számot tartó témákat választottak, mint pl. a fogyás éhezés nélkül, nemzeti ételeink bemutatása, a magyar bor kultúrtörténete, vagy az élelmiszerhamisítás jogi háttere. A korszerű táplálkozásról pedig a televízióból ismert Buday Péter tart előadást. (A mesterszakács nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is bemutatja tudományát, hiszen az Egyetem Napi Bál menüje is az ő javaslata alapján és felügyelete mellett készül.)
Kísérőprogramként dietetikai tanácsadás, az I-Bolt innovatív élelmiszerkóstolóval egybekötött bemutatója, gyógytea-kóstoló és gasztronómiatörténeti kiállítás színesíti a rendezvényt.
Ebben az évben kétnapos konferencia hívja fel a figyelmet a Kárpát-medence egységes magyar nyelvű tehetséggondozására. A február 4-én kezdődő rendezvényre - amely egyben a környező országok magyar nyelven felsőoktatást végző intézményeinek fóruma is - Erdélyből, Kárpátaljáról, Szlovákiából és a Vajdaságból is érkeznek vendégek. A „Fókuszban a tehetséggondozás” című tanácskozáson ünnepélyes keretek között írják alá a tehetséggondozási együttműködési megállapodást, amelynek együttműködő partnerei a határon túli intézmények mellett a tudományos és tehetséggondozó szervezetek, a hallgatói szervezetek, illetve a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Tudományos Diákköri Tanács, a Magyar Rektori Konferencia és a Debreceni Egyetem.
A Főépület Aulájában zajló konferencia fővédnöke Pálinkás József, az MTA elnöke.
Az esemény február 5-én a tehetségek bemutatkozásával folytatódik az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának Nagytanácstermében.
A kétnapos rendezvény hagyományosan a Debreceni Egyetem Báljával zárul.