Egyetemi hírek
Együttműködés a fiatal szakemberekért
2011. március 8., forrás: unideb.hu

A gyakorlati képzés fejlesztésére, oktatási és kutatási együttműködésre kötött megállapodást a Debreceni Egyetem és a Teva Gyógyszergyár.

Az orvosok mellett egyre több gyógyszerész, vegyész is külföldön próbál jól fizető állást keresni magának tanulmányaik befejezését követően, holott a képzett szakemberekre itthon is egyre nagyobb az igény. Különösen igaz ez a hagyományosan nagy presztízsű magyar gyógyszeriparra.

A több évre szóló együttműködéssel tovább erősödik az aláírók közti szoros kapcsolat, amelynek keretében három éve működik sikeresen Kihelyezett Tanszék a gyógyszergyárban, valamint a korábban meghirdetett Ipari Gyógyszergyártás Szakkollégiumra jelentkező hallgatók száma is folyamatosan nő. Az évente kiírt Teva-ösztöndíj is népszerű a debreceni vegyész, vegyészmérnök és biomérnök hallgatók körében. A program beindítása óta fogadott 22 hallgatóból 13-an az egyetem hallgatói.

- A Debreceni Egyetem missziója, hogy tudatosan vállalja a régió vezető felsőoktatási intézményének feladatait. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a leendő hallgatókat meggyőzzük arról, érdemes itthon tanulni, végzés után itthon elhelyezkedni. Ezt segíti elő a most megkötött megállapodás - mondta a március 4-i sajtótájékoztatón Fábián István rektor.

- Úgy vélem, így hatékonyabbá tehetjük a vállalati szakember-utánpótlás rendszerét és segítséget nyújthatunk abban, hogy a hazai friss diplomások ne külföldön keressenek munkát. Bízom abban, hogy az együttműködés lelassíthatja a szürkeállomány kivándorlását az országból - nyilatkozta Hegedűs Lajos, a Teva Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója.

A 2010/2011-es tanévben a kezdeti 11 főről 72-re emelkedett a közös tanszék keretében órát látogató diákok száma. A Gyógyszeripari Kihelyezett Tanszék létrehozásával olyan világszínvonalú technológiával találkozhatnak a hallgatók, amely nemzetközi viszonylatban is a legmodernebbnek számít. Ugyanakkor a Teva támogatja azt is, hogy a diákok olyan diplomamunka-témát válasszanak, amely akár segítheti a későbbi elhelyezkedésüket is. A témákat a gyárban jelenleg aktuális feladatokhoz kapcsolódva határozzák meg, így a hallgatóknak már az egyetemi időszak alatt is rálátásuk lesz a gyógyszeripari munkára.

A frissen aláírt megállapodás az oktatáson túl közös kutatási projekteket és klinikai vizsgálatokat is meghatároz.
Az aláírási ünnepségen Szabó László, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója kijelentette: a Debreceni Egyetem elismert a gyógyszeripari körökben, az itt szerzett diploma pedig kiváló ajánlólevél a szektorban.

Fábián István szerint ez a kiemelkedő szellemi központ hatalmas oktatási és kutatás-fejlesztési kapacitást jelent, amely egyre jelentősebb hatással van a régió gazdasági és társadalmi fejlődésére. - Az intézmény kiemelkedő szakmai teljesítményét ismeri el többek között a tavaly elnyert kutatóegyetemi cím, ami komoly inspirációt ad a további munkához. Az egyetem célja, hogy olyan tudásközponttá váljon, amelyik meghatározó módon vesz részt az innovációs folyamatokban, és oktatási, valamint kutatási tevékenységével is segíti a régióban működő vállalatok tevékenységét – fejtette ki a rektor.



A szerző további cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttműködés a MÁV-csoporttal Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök – egyetemi díjeső volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei