Idén 12. alkalommal várta a nagy hagyományokkal rendelkező Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás a látogatókat - középiskolás diákokat, szülőket, pedagógusokat, intézményvezetőket és fenntartókat - ez alkalommal 2012. január 20-21-én pénteken és szombaton 10 és 17 óra között a Papp László Budapest Sportarénában, ahol csaknem 200 kiállító, szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény - köztük a Debreceni Egyetem is - bemutatkozott.
Az érdeklődők arról is tájékoztatást kaphattak, mennyibe is kerül az „élet” a Debreceni Egyetemen, amely 15 karával az ország legszélesebb oktatási palettáját kínálja hallgatóinak. A leendő egyetemi polgárok megismerkedhettek a kollégiumi- és ösztöndíj lehetőségekkel és a karok jóvoltából részletesen informálódhatnak az egyes képzésekkel kapcsolatban.
Az egyetem hagyományos zöld-arany megjelenésű standján a Hallgatói Önkormányzat segítségével az intézmény jelenlegi diákjai adtak válaszokat a leendő hallgatók kérdéseire.
A szakkiállításon különszámmal mutatkozott be a diákok lapja, az Egyetemi Élet.