
Világranglista-vezet?vé lépett el? Risztov Éva a március 29. és április 1-je között Debrecenben rendezett Úszó Országos Bajnokságon.
A májusi Európa-bajnokság helyszínén, Debrecenben zajló sportesemény zárónapján Risztov Éva magyar rekorddal nyert 1500 m gyorson, 16:12.95 percre javítva saját hazai csúcsát, amelyet tavaly óta tartott 16:13 perccel. Ezzel az id?eredményével egyben a világranglista élére is ugrott.
- Nem terveztem a csúcsot, de „kénytelen voltam“ megúszni, hiszen Orendi Misi bácsi (a Debreceni Sportcentrum ügyvezet? igazgatója) a délutáni sajtótájékoztatón beharangozta. Egyébként benne volt a pakliban, hogy sikerül, bár els?sorban a 400-ra és a 800-ra koncentráltam, hiszen itt szinte ellenfél nélkül kellett mennem. Azért örülök neki, mert egy makrociklus után sikerült ilyen jól ez az ob, ami biztató és egyben az ellenfeleknek is üzenet - nyilatkozta az élsportoló.
A Debreceni Sportcentrum színeiben induló versenyz? kiváló sporteredményei mellett 3. éves nappali tagozatos hallgatóként folytatja tanulmányait a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, Igazgatásszervez? alapszakon.