Október 19-én nem az elsõ alkalommal láthatjuk egy színpadon a Lovardában a Depresszió, a Road és az Alvin és a Mókusok zenekarokat. Úgy látszik, a korábbi közös fellépések olyan jól sikerültek, hogy újra együtt indul útnak a hazai rock színtéren vezetõ pozíciókat betöltõ triumvirátus. Ráadásnak még magukkal hozzák a Nikson nevû formációt is.

Hogy kissé eltérjünk a megszokott koncertajánlók hangvételétõl, különbözõ korú és nemû rajongókat kérdeztünk arról, miért fontos számunkra az, hogy jelen legyenek e jeles eseményen. Válaszaikat az itt-ott elõforduló vaskos kifejezések kivételével az elhangzottaknak megfelelõen közöljük.

Svarczer Péter (21) betanított munkás szerint: - Az élet olyan, mint a motor, tudod... Nem folytatom, mer', ezt a poént mindenki vágja. Szóval, én nagyon kamelom a rockos zenéket, ha meghallok egy gitárszólót, rángatózni kezd a kezem, rögvest felkapok egy seprût, s már pengetek is... Nekem a Depresszió az abszolút kedvenc. Halász Feri szövegeit bírom, meg a jó szólókat... Ja, azt már mondtam? Csak azt a billentyûs csókát nem kellett vón' bevenniük, jó tudom, hogy zeneileg sokszínûbbek lettek, meg minden. De hát a rockban ugye a gitárszóló a lényeg...

Mokány Melinda (20) rendezõasszisztens: - Hát igen, azt mondják, a rock nem egy lányos mûfaj. Kamaszként én is inkább Beyoncé, meg Shakira dalaira gerjedtem, de aztán jött egy váltás és nagyon megszerettem az Alvinékat. Akkor meg még jobban, amikor kiderült, hogy õk is nyíregyháziak, mint én. Egyszer az ottani Vadasparkban láttam az egész zenekart, amint Zoo-csemegével etették a mókusokat. Hát mondhatom, olyan aranyosak voltak. Ahogy elnéztem ott õket, nem csodálkoztam volna, ha hirtelen hosszú farkakat növesztenek, felugranak egy fa törzsére, aztán eltûnnek a lombok között. Szerintem klassz a zenéjük. Az meg külön plusz, hogy lány a basszusgitáros, ami egy kuriózum itthon. Meg külföldön is.

Halavány Endre (44) szociológus: - Vannak, akik pusztán a zene élvezetéért járnak koncertekre, mások azért, hogy amolyan egyéjszakás kalandokat létesítsenek. A rock mindig is vonzotta a marginális elemeket, mára ez a tendencia némileg lecsengett, ebben valószínûleg közrejátszik a belépõjegyek viszonylagos drágasága is. Az évek óta tartó gazdasági válság alapjaiban rengette meg a szórakoztatóipart és még nem is látjuk az alagút végét... Ja, hogy melyik zenekar a kedvencem? Tulajdonképpen egyik sem, én amolyan terepgyakorlatként fogom fel ezt az egészet. Érdekes látni és hallani azt, hány zenekar bújt ki az amúgy már eleve másokat koppintó Tankcsapda köpönyege alól. Persze vannak, akik azt mondják, a rock and roll már a kezdetekben sem volt saját stílusjegyekkel bíró mûfaj, de ennek taglalásába szerintem most ne menjünk bele.

Morcz Áron (32) fõállású rocker: - Szerintem Laciék má' nem az igaziak Cserkó nélkül. Ezt bármikor elmondom még a kamerába is... Mi? Ez nem az a koncert? Akkor meg mit zargattok engemet itten, én csak egy sört szerettem volna nyugodtan meginni...

Engelbertné Vadóc Hajnalka (28) egy gyermekes anya: - Mióta otthon vagyok a kisfiammal, ritkán jutok el bárhová, de erre a bulira biztosan elmegyek. Mindig ott tomboltam az elsõ sorban a Road bulikon, imádom a kopasz, tüsi gitárost, aki úgy pattog, mint a bolha. Meg az énekes basszerost, aki valamiért kicsit Paksi Endrére is emlékeztet, de szerencsére nem nagyon. Amikor jön és énekli, hogy: „Nem kell más”... Hát abba én tetõtõl-talpig beleborzongok, anyaság ide vagy oda, olyat fogok csápolni, hogy csak na...

Böröndi Erzsébet (25) óvónõ: - Én még az oviban is tanítok rockdalokat a gyerekeknek, persze csak olyanokat, amelyeknek szalonképes a szövege. Az itt fellépõ Nikson-ról csak annyit tudok, hogy sok évvel ezelõtt volt egy ilyen vezetéknevû amerikai elnök. Jól tudom? A többieket ismerem, az Alvin olyan korai Green Day-es hatásokat használ a zenéjében, a Road igazi bulis rock and rollt nyom, a Depresszió meg slágert ont sláger után. Imádom ezeket a kemény zenéket. A barátnõimmel megyünk és tervezzük, hogy a buli csúcspontján kifeszítünk majd egy nagy transzparenst, amire nagybetûkkel ráírjuk: „Vesszen a pop, éljen a rock!” Szerintetek ez jól hangzik?