A kilencvenes évek közepén egy debreceni házfalra az Ismeretlen Firkáló - aki feltehetõen nem kedvelte Pataky Attila zenekarát – azt írta ki: „Fúj Edda”. Az éjszaka leple alatt egy rajongó másnapra módosította a feliratot és az attól kezdve évekig díszelgett helyén: „Fújj Edda dalokat!” A kopasz énekes és bandája október 27-én látogat a Lovardába.

Pataky U.Á.I.E. Attila azaz Pataky Ufók Által is Elrabolt Attila valamikor a hetvenes évek elején csatlakozott énekesként egy egyetemi bulikon feldolgozásokat játszó bandához, mely elõször a Griff, majd az Edda nevet viselte. Játszogattak gólyabálokon, itt-ott, amott, aztán Pataky fokozatosan lecserélte a zenészeket, így került a csapatba a nem akármilyen zeneszerzõi kvalitásokkal bíró Slamovits István gitáros.

Egyre-másra születtek a saját szerzemények, de a már akkor is közismerten vízfejû, budapesti történésekre koncentráló ország nem fogadta be egykönnyen a miskolci rockereket. Pataky a mobiltelefon és net elõtti korban hetente többször ingázott a fõváros és a zenekar székhelye között és foggal-körömmel harcolt egy budapesti fellépési lehetõségért. Akkoriban egy jól megválasztott helyen, jó idõpontban tartott buli már – kis túlzással – sztárrá avathatott egy bandát.

Az Edda elsõ önálló pesti koncertjére a népszerû Budai Ifjúsági Parkban került sor 1979. június 3-án. Balszerencséjükre aznap az ország legnépszerûbb rockzenekara, a Piramis is nagyszabású fellépést prezentál a Kisstadionban, így Attisékat mindössze 173 fizetõ nézõ tekinti meg. A nagy kiugrás még várat magára, de nem sokáig. A sajátos imidzset kitaláló csapat – munkásruha, bakancs – hamar stabil közönségbázist épít ki magának a társadalom peremére szorult, hátrányos helyzetû srácok körében. 

Ma már hihetetlen, hogy az Edda I. címû albumból néhány év alatt egymillió (!) példány talált gazdára. Rajta olyan slágerek, mint a „Minden sarkon álltam már”, az „Elhagyom a várost” vagy a „Fémszívû fiú”. Talán megmosolyogtatóak ezek a címek, de akkor hihetetlen sikert arattak és innentõl kezdve a Freddy Mercury bajuszversenyben elõkelõ helyezésre pályázó Pataky és társai orrvérzésig koncerteztek. Napjainkban az is nehezen elképzelhetõ, hogy egy élvonalbeli banda évente 250-300 koncertet adjon, nos, ez akkoriban általános volt. Egyrészt az Országos Rendezõ Iroda – mert ilyen is volt – által megállapított hivatalos zenészgázsik sem verdesték az eget, másrészt tele volt az ország mûvelõdési házakkal, amelyekben tárt karokkal várták a fellépõket. Igaz, elõfordult, hogy a csöveseknek nevezett rendbontó elemek koncert közben lebontották a termet, ilyenkor a zenekar egy darabig nem hivatalos tiltólistára került, de bõven válogathatott más buli lehetõségekben.

Az Edda népszerûsége töretlenül ívelt felfelé, zenéjük szerepelt Almási Tamás „Ballagás” címû filmjében, mely egy középiskolai osztály utolsó évérõl szólt. A „Kölyköd voltam”-ot még a cipészinasok is fütyülték, a második lemez (Edda Mûvek II.) hozta a várt szintet, csak a kritikusok fanyalogtak kissé. Az elsõ rést a falon – vagy min – az ütötte, amikor Barta Alfonz billentyûst behívták katonának és a többiek nélküle voltak kénytelenek játszani sok bulin. Aztán a gerincbántalmakkal küzdõ Csapó György helyére ült Fortuna László a doboknál, a harmadik, kissé talán haloványra sikeredett lemezen már õ játszott. Pataky Attila kemény kézzel kormányozta a társulatot, ezt az érzékeny, egyre inkább visszahúzódó Slamovits István nehezen viselte. Hamarosan mindennaposak lettek a konfliktusok közte és a zenekarvezetõ között.

A mindenre elszánt rajongók megdöbbentek, amikor 1983 decemberében végleg elköszöntek tõlük az imádott zenészek. Azaz mégsem végleg, hiszen a népszerû televíziós mûsorban, a Tízen Túliak Társaságában Dévényi Tibi – aki akkor még nem volt annyira bácsi – sokat sejtetõ, dévaj csillogással a szemében kérdezte Attist, vajon mikor áll össze az új Edda? Pataky nem felelt egyértelmûen a kérdésre, egyelõre az akkoriban jól bevált szokás szerint külföldre ment vendéglátózni, hogy némileg megszilárdítsa anyagi helyzetét. 

Az Új Edda 1985-ben lépett a publikum elé és az elsõ, slágernek szánt dal, az „A kör” már hûen jelezte az új irányvonalat. A hard rock stílusjegyek helyett inkább az amerikai Toto vagy Journey által fémjelzett sof-rockos vonulat erõsödött, új, popos zenéjével a banda elveszítette õsrajongóinak jelentõs részét, viszont meghódított egy jóval szélesebb tábort.

A többi már rocktörténelem, az Eddát ma hattól hatvanhat éves korig sokan hallgatják és szeretik. Pataky Attila már nemzeti intézménnyé és egyben bulvárhõssé vált, közben pedig töretlen vitalitással kormányozza hajóját a magyar rock apró, ámde annál viharosabb tengerén.