A kilencvenes évek közepén egy debreceni házfalra az Ismeretlen Firkáló - aki feltehetően nem kedvelte Pataky Attila zenekarát – azt írta ki: „Fúj Edda”. Az éjszaka leple alatt egy rajongó másnapra módosította a feliratot és az attól kezdve évekig díszelgett helyén: „Fújj Edda dalokat!” A kopasz énekes és bandája október 27-én látogat a Lovardába.

Pataky U.Á.I.E. Attila azaz Pataky Ufók Által is Elrabolt Attila valamikor a hetvenes évek elején csatlakozott énekesként egy egyetemi bulikon feldolgozásokat játszó bandához, mely először a Griff, majd az Edda nevet viselte. Játszogattak gólyabálokon, itt-ott, amott, aztán Pataky fokozatosan lecserélte a zenészeket, így került a csapatba a nem akármilyen zeneszerzői kvalitásokkal bíró Slamovits István gitáros.

Egyre-másra születtek a saját szerzemények, de a már akkor is közismerten vízfejű, budapesti történésekre koncentráló ország nem fogadta be egykönnyen a miskolci rockereket. Pataky a mobiltelefon és net előtti korban hetente többször ingázott a főváros és a zenekar székhelye között és foggal-körömmel harcolt egy budapesti fellépési lehetőségért. Akkoriban egy jól megválasztott helyen, jó időpontban tartott buli már – kis túlzással – sztárrá avathatott egy bandát.

Az Edda első önálló pesti koncertjére a népszerű Budai Ifjúsági Parkban került sor 1979. június 3-án. Balszerencséjükre aznap az ország legnépszerűbb rockzenekara, a Piramis is nagyszabású fellépést prezentál a Kisstadionban, így Attisékat mindössze 173 fizető néző tekinti meg. A nagy kiugrás még várat magára, de nem sokáig. A sajátos imidzset kitaláló csapat – munkásruha, bakancs – hamar stabil közönségbázist épít ki magának a társadalom peremére szorult, hátrányos helyzetű srácok körében. 

Ma már hihetetlen, hogy az Edda I. című albumból néhány év alatt egymillió (!) példány talált gazdára. Rajta olyan slágerek, mint a „Minden sarkon álltam már”, az „Elhagyom a várost” vagy a „Fémszívű fiú”. Talán megmosolyogtatóak ezek a címek, de akkor hihetetlen sikert arattak és innentől kezdve a Freddy Mercury bajuszversenyben előkelő helyezésre pályázó Pataky és társai orrvérzésig koncerteztek. Napjainkban az is nehezen elképzelhető, hogy egy élvonalbeli banda évente 250-300 koncertet adjon, nos, ez akkoriban általános volt. Egyrészt az Országos Rendező Iroda – mert ilyen is volt – által megállapított hivatalos zenészgázsik sem verdesték az eget, másrészt tele volt az ország művelődési házakkal, amelyekben tárt karokkal várták a fellépőket. Igaz, előfordult, hogy a csöveseknek nevezett rendbontó elemek koncert közben lebontották a termet, ilyenkor a zenekar egy darabig nem hivatalos tiltólistára került, de bőven válogathatott más buli lehetőségekben.

Az Edda népszerűsége töretlenül ívelt felfelé, zenéjük szerepelt Almási Tamás „Ballagás” című filmjében, mely egy középiskolai osztály utolsó évéről szólt. A „Kölyköd voltam”-ot még a cipészinasok is fütyülték, a második lemez (Edda Művek II.) hozta a várt szintet, csak a kritikusok fanyalogtak kissé. Az első rést a falon – vagy min – az ütötte, amikor Barta Alfonz billentyűst behívták katonának és a többiek nélküle voltak kénytelenek játszani sok bulin. Aztán a gerincbántalmakkal küzdő Csapó György helyére ült Fortuna László a doboknál, a harmadik, kissé talán haloványra sikeredett lemezen már ő játszott. Pataky Attila kemény kézzel kormányozta a társulatot, ezt az érzékeny, egyre inkább visszahúzódó Slamovits István nehezen viselte. Hamarosan mindennaposak lettek a konfliktusok közte és a zenekarvezető között.

A mindenre elszánt rajongók megdöbbentek, amikor 1983 decemberében végleg elköszöntek tőlük az imádott zenészek. Azaz mégsem végleg, hiszen a népszerű televíziós műsorban, a Tízen Túliak Társaságában Dévényi Tibi – aki akkor még nem volt annyira bácsi – sokat sejtető, dévaj csillogással a szemében kérdezte Attist, vajon mikor áll össze az új Edda? Pataky nem felelt egyértelműen a kérdésre, egyelőre az akkoriban jól bevált szokás szerint külföldre ment vendéglátózni, hogy némileg megszilárdítsa anyagi helyzetét. 

Az Új Edda 1985-ben lépett a publikum elé és az első, slágernek szánt dal, az „A kör” már hűen jelezte az új irányvonalat. A hard rock stílusjegyek helyett inkább az amerikai Toto vagy Journey által fémjelzett sof-rockos vonulat erősödött, új, popos zenéjével a banda elveszítette ősrajongóinak jelentős részét, viszont meghódított egy jóval szélesebb tábort.

A többi már rocktörténelem, az Eddát ma hattól hatvanhat éves korig sokan hallgatják és szeretik. Pataky Attila már nemzeti intézménnyé és egyben bulvárhőssé vált, közben pedig töretlen vitalitással kormányozza hajóját a magyar rock apró, ámde annál viharosabb tengerén.