Az Emberi Erőforrások Minisztere által kiírt rektori pályázat az Oktatási és Kulturális Közlönyben és a Nemzeti Közigazgatási Intézet honlapján jelent meg. A pályázat beadásának határideje 2012. december 14-e volt. Dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI oktatásért felelős államtitkára 2013. január 21-i levelében arról tájékoztatta az egyetemet, hogy a rektori megbízás ellátására Dr. Fábián István, Dr. Paragh György és Dr. Szilvássy Zoltán egyetemi tanárok nyújtottak be pályázatot. Mindhárom pályázat megfelelt a pályázatban előírt feltételeknek.
Az államtitkár a pályázati anyagokat megküldte és kérte, hogy az egyetem szenátusa A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény és az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában (SzMSz) foglaltak alapján véleményezze és rangsorolja a rektori pályázatokat.
Az SzMSz rendelkezése alapján a szenátus elnöke 2013. január 30-án fórumot hívott össze. A fórum előtt biztosítottuk, hogy a pályázatokat valamennyi érdeklődő megismerhesse, továbbá a pályázatokat az érintettek hozzájárulásával közzétettük az egyetem honlapján. A fórumon a pályázók nyilvános előadásban vázolták főbb elképzeléseiket és válaszoltak a feltett kérdésekre. Ezt követően a centrumok és a TEK tanácsa nyilvánított véleményt titkos szavazással¬ a rektori megbízásra benyújtott pályázatokról.
A Szenátus 2013. február 14-i ülésén véleményezte és ezt követően rangsorolta a rektori megbízatásra beérkezett pályázatokat.
A szavazatok alapján a Debreceni Egyetem Szenátusa a rektori megbízásra benyújtott pályázatokat az alábbiak szerint véleményezte:
Dr. Fábián István pályázatát 39 igen, 25 nem, 10 tartózkodás
Dr. Paragh György pályázatát 45 igen, 17 nem, 12 tartózkodás
Dr. Szilvássy Zoltán pályázatát 32 igen, 38 nem, 4 tartózkodás
A véleménynyilvánítás után Dr. Fábián István bejelentette, hogy visszavonja pályázatát. Így a Szenátus két pályázatot rangsorolt az alábbiak szerint:
1. helyre 66,2 %-kal Dr. Paragh György egyetemi tanár pályázatát
2. helyre 33,8 %-kal Dr. Szilvássy Zoltán egyetemi tanár pályázatát rangsorolta.
A Debreceni Egyetem javaslata a rektori megbízásra Dr. Paragh György egyetemi tanár.
Az egyetem a rektori megbízásra vonatkozó javaslatot, a szavazások eredményét tartalmazó szenátusi jegyzőkönyvet és valamennyi pályázati anyagot eljuttatja a fenntartónak, amely azt követően dönt a rektorjelölt személyéről.
Rektori közlemény:
Egy olyan intézmény, mint a Debreceni Egyetem akkor tud jól és kiszámítható módon működni, ha mindenki számára követhetőek a szabályok. Különösen igaz ez, amikor az intézmény lehetséges vezetőjéről nyilvánít véleményt.
Az egyetem akkor tud jól működni, ha legitim, egyértelmű szavazataránnyal és egyértelmű többséggel támogatott vezetője van. A mai helyzetben fontos, hogy a Szenátus megfelelő legitimitást adjon első számú vezetőjének. Az elmúlt időszakban sok olyan impulzus ért, ami arra utal, hogy ezek az alapelvek nem mindig érvényesülnek maradéktalanul.
A Szenátus véleményét megismerve úgy vélem, felelősen gondolkodó egyetemi vezetőként nem tehettem mást, mint hogy visszavonom pályázatomat annak érdekében, hogy a Szenátus Paragh György centrumelnök rektori pályázatát egyértelműen támogassa.
Debrecen, 2013. február 14.
Dr. Fábián István rektor