Kulturális
A DESzkákon
2013. szeptember 26., forrás:Egyetemi Élet

Lassan egy éve, hogy amit sokáig csak, egy társulattal azonosítva, Színlázként, vagy olykor, a „főhadiszállásra” utalva, alagsor 31-ként, illetve játékosan szinceként emlegettek az egyetem polgárai, felvette a Debreceni Egyetemi Színház gyűjtőnevet. Azóta a DESz – az elnevezéshez méltó módon – egyszerre ernyőszervezet és műhely: több zenei és irodalmi csoporttal is kapcsolatot tart, valamint jelenleg négy társulat működését biztosítja, segíti (Színláz Társulat, Alkalmi Társulat, Z.A.P. Színpad, Confuse-A-Cat Ltd.).

Ennek megfelelően az egyetemi színpad ebben a félévben sem fog az ürességtől kongani: a tavasszal felújított feketefalú terem ismét rengeteg színházi és kulturális programmal várja az érdeklődőket. Egyrészt új produkciók vannak készülőben az olyan, már bemutatott előadások mellett, mint az Alkalmi Társulat Kenjük Poe-ra! című darabja vagy a Confuse-A-Cat Ltd. Caretaker-je. Másfelől a DESz tevékenységének továbbra is fontos szegmensét képezik a nyílt tréningek, melyeken Marosi-Nagy Edit, drámapedagógus bárkit szívesen fogad, szaktól függetlenül, aki kedveli a kreatív játétékokat, legyen szó önismeretről, mozgásról, improvizációról. Harmadrészt pedig nem maradhat ki a sorból az irodalom sem: idén ősszel a LÉK Irodalmi Kör rendezvényeinek, egy Lázáry-performansznak, valamint Éles Gina és Katona Lóránt Weöres-estjének is a pince ad otthon.

A fent említett programokon kívül egy három napos fesztivál is várható: a Debreceni Egyetemi Színház szervezésében egyetemisták és középiskolások munkáit egyaránt felvonultató, amatőr színházi találkozó kerül megrendezésre 2013. október 3-5. között a debreceni MODEM Kortárs Képzőművészeti Központban. A Debreceni Egyetemi SzínjátszóTér I. (DESZTI) műsorfüzetében nem csak magyar, hanem angol és olasz nyelvű színjátszás is teret kap: a helyi társulatokon kívül többek között Budapestről a Radikális Szabadidő Színház, Szegedről az Alkalmi Formáció, valamint a pécsi Janus Egyetemi Színház is képviselteti magát.

Az ingyenesen megtekinthető előadásokat esténként a múzeum kávézójában szakemberek vezetése mellett vitathatják meg az érdeklődők, valamint az egyetemen működő Pálffy István Színháztudományi Szakkollégium vállalkozó szellemű tagjai másnapra már készek is lesznek az írásbeli reflexióikkal, melyek további eszmecserékre ösztönözhetik mind az alkotókat, mind a nézőket. A fesztivál repertoárját zenés programok, koncertek egészítik ki, emellett pedig délelőttönként színházi workshopon vehetnek részt az egymás munkamódszerére kíváncsi fellépők. 

Akinek ez a kis ízelítő nem volna elég a DESz-ből, egyéb híreket, részletes programleírást és aktuális fotókat is találhat a www.deszinhaz.hu címen, valamint egy lájkért cserébe további információkhoz juthat a DESzínház hivatalos Facebook felületén.



A szerző további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthető.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevők.
Campus Sportfesztivál Siess, Nevezz!
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei