Közhelyszámba megy már annak emlegetése, hogy az internet milyen minõségi változást hozott mindennapi életünkbe. Szociológiai felmérések tárgya lehet az, ahogy emberi kapcsolatainkra hat, s miként használhatják akár tömegek manipulálására a világhálót. A mélyenszántó elemzéseket meghagyjuk az arra hivatottaknak, bennünket most a net popszakmára tett hatásai érdekelnek.

Nagyon messze van már az a bizonyos nyolcvanas évek, amikor a szórakoztatóipar ráébredt a videóklip, mint reklámhordozó eszköz hatalmára. Zenés kísérõfilmek persze már a hatvanas években is készültek, s némelyik Stones, Beatles vagy Doors cucc még mai szemmel is megállja a helyét. Ez az alapvetõen lemezek eladását elõsegítõ mûfaj, a külön erre specializálódott televíziós csatornák hathatós támogatásával azonban elõre nem látott erõre kapott. 

Ahogy a vizuális kultúra egyre meghatározóbbá vált a hétköznapokban, úgy lett a videó egy új mûvészeti ág. Michael Jackson Thriller-je hivatkozási ponttá vált, s a klipkészítés túllépett a bérmunka-kategórián, neves rendezõk kirándultak szíves-örömest erre a korábban lenézett területre, sõt innen is kerültek ki késõbb olyan nagyjátékfilmeket forgató alkotók, mint Anton Corbijn vagy Michael Gondry. Az emberek már nem úgy azonosítottak dalokat, mint korábban, hogy „emlékszel, abban a számban van az a torzított gitárszóló a második refrén után”, hanem „tudod, ebben van az, amikor az énekes nekirohan a kocsijával a falnak, aztán meg égõ fejjel énekel tovább.” A látvány kissé ráült a zenére, egy rossz szerzeményt simán eladott egy jól megcsinált kisfilm, egy igazán jó dal hatását pedig még inkább fokozta.

Idõvel aztán mintha szürkült volna a mezõny, uralkodóvá váltak bizonyos sablonok, a neves rendezõk ugyanazokat a kliséket alkalmazták újra meg újra, néha pedig a lemezcégek parancsoltak megálljt a szárnyaló fantáziának. A világot behálózó net, s a népszerû videó megosztó csatornák viszont mára a klipes mûfaj reneszánszát hozták. Mivel a zenefogyasztók jelentõs rétegének már nem a koncerteken való tipródás, hanem a számítógép elõtti ücsörgés jelenti a fõ szórakozási formát, az elõadóknak kötelezõ minél többször megjelenni az interneten.

Állni látszik az idõ, abban az értelemben mindenképp, hogy az egykor úgy felértékelõdött nagylemez egyre inkább kimegy a divatból. Az ötvenes években szárnyra kapott rock and roll képviselõi kéthavonta megjelenõ kislemezekkel bombázták közönségüket. A hatvanas évek úttörõ elõadói hozták divatba a tízegynéhány számos dalfüzéreket, melyekbõl aztán idõnként koncepciózus mûvek nõttek ki. A mai piac hûen tükrözi egyre gyorsuló életritmusunkat, sokaknak már nincs ideje, energiája és kedve egy többdalos lemez végighallgatásához, inkább egyes dalokra kíváncsiak kedvenc zenekaraiktól. Visszatért hát a kislemez õrület, csak a dalok már más csatornákon és hanghordozókon jutnak el a rajongókhoz.

A kezdeti bénultság után egyre több elõadó használja ügyesen a különbözõ közösségi internetes médiákat. Leginkább nyilván a mostani feltörekvõ generáció tagjai viszik ebben a prímet, a régi bandák idõnként nehezebben mozdulnak, bár köztük is vannak, akik ügyesen mentik át a virtuális térbe sok-sok éven át felhalmozott szellemi tõkéjüket. A lényeg, hogy mindenütt légy ott, az internet segítségével intenzíven, akár napi szinten tarthatod a kapcsolatot azokkal, akik szeretik, amit csinálsz. Sõt, nem is kell feltétlenül keresztül-kasul koncertezned a világot, felépíthetsz egy egész arculatot pusztán klipek, feltöltött zenék, fotók segítségével.

Tele van a közösségi háló olyan elõadókkal, akik tudatosan használva egyes fórumokat szedtek össze tekintélyes rajongótábort maguknak. A videókra különös figyelmet fordító O.K. Go vagy a szellemes feldolgozásokat (is) jegyzõ Pomplamoose, s az élõben sokkal kevésbé meggyõzõ Lana Del Rey mind így építették, építik karrierjüket. 

Az egyszeri hallgató egyik szeme sír a másik meg nevet. Egyrészt a hatalmas információáradat rengeteg szemetet is hömpölyögtet nap mint nap, másrészt már nem kell kutakodni, utána járni a dolgoknak, hogy igazi gyöngyszemekre bukkanjunk. Ha szerencsénk van, a szelektálás képessége kialakul egy idõ után, mindennek megvan a jó és rossz oldala is. Ezt csak azért írtam, hogy ha már közhelyesen kezdtük, fejezzük is be úgy ezt a röpke eszmefuttatást.