Egy csipet kalandvágy, jó néhány gramm érdeklõdés, hatalmas mennyiségû nyitottság, szorgalom, tudásvágy, mindez jól összekeverve már kész is a különleges recept, amellyel valaki belevág, hogy Nepálban (is) szerezzen orvosi gyakorlatot. Podonyi Anna, a DEOEC hatodéves orvostanhallgatója járt a Himalája vidékén, ahol átélte milyen nehéz anyagi és higiénés körülmények között, mégis „emelt fõvel” dolgoznak az elhivatott gyógyítók. 

EÉ: - Egy kis kalandvágy is volt abban, hogy ezt az országot választotta?

- A kalandvágy teljes mértékben motiváló tényezõ az én esetemben, számomra valami olyasmit jelent, mint a „jobbnak lenni”, „gazdagabbá válni”, tapasztalni, megérteni. A pályázati idõszak alatt még nem volt pontos elképzelésem arról, hogy melyik országba is utaznék szívesen, hiszen több távoli hely is vonzott, mindegyik izgalmasnak, viszont költségesnek bizonyult. A Campus Hungary program támogatásával már pozitívabb kimenetelre számíthattam, melyhez még hozzájárultak áldozatkész szüleim és az is, hogy 2011 óta aktív tagja vagyok a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének. Mi tagok felvilágosító elõadásokat tartunk a betegségek megelõzése érdekében, a Teddy Maci Kórház program révén pedig játékos foglalkozásokkal segítünk a beteg gyerekeken. Ez azért fontos, mert azok az orvostanhallgatók, akik részt vesznek ezekben a munkákban, pontokat szereznek, így megpályázhatnak külföldi gyakorlati lehetõségeket. Elõzetes információk hiányában indultam útnak Nepálba, mindössze az ország iránti fokozott érdeklõdésem illetve két útikönyv elolvasása készített fel. Kihagyhatatlan lehetõségnek véltem, hogy egy ilyen csodálatos országba eljuthatok, így hát útnak indultam, kíváncsian várva a továbbiakat.

EÉ: - Biztosan volt olyan szakmai különlegesség, egyediség, amelyet csak ott tapasztalhatott meg, mi volt az?

- Nos, abban az esetben, ha a higiéniai viszonyok nem megfelelõ volta és az aszepszis-antiszepszisre vonatkozó szabályok betartásának nagymértékû hiánya különlegességnek számít, akkor igen. Nem titok, nem gazdag ország Nepál, a királyság leáldozott, azóta csak a javulást remélik. Önkéntes dolgozók százai tevékenykednek országszerte, segítve a jobb életminõség elérését. A vizsgálóeszközök korszerûtlenek voltak, a használatban levõ steril lepedõk úgyszintén, fertõtlenítõ folyadékot nem használnak, bemosakodáshoz is Betadint és még sorolhatnám. Számomra az volt a különlegesség, hogy mindezek ellenére emelt fõvel, kellõ alázatossággal, valamint globális rálátással látják el betegeiket nap, mint nap erõforrásaikat maximálisan kihasználva. Én azért vagyok hálás, hogy ennek a fajta „különlegességnek” részese lehettem.

EÉ: Mi volt az, ami leginkább eltért az itthoni tanulmányaitól, munkájától?

- Nagy meglepetésemre az oktatás angolul folyt, mivel nem csak nepáli, hanem számos más országból is érkeztek hallgatók az egyetemre, akik teljes képzésüket ott töltik. (Bangladesh, Bután, Pakisztán, India, Maldív-szigetek) Az orvosi egyetemi képzés lényegében nem tér el a hazaitól. Kint létem során elsõsorban gyakorlati tevékenységet folytattam a Szülészet- Nõgyógyászati Osztályon, ami magában foglalt angol nyelvû megbeszéléseket, konferenciákat és elõadásokat. A szükségszerû vizsgálatokat is meg tudtam kérni az angol nyelvû vizsgálatkérõlapok segítségével. A negyedéves orvostanhallgatók alkalmanként elhívtak tanóráikra. Megelégedettséggel töltött el, hogy az itthon szerzett lexikális és némi gyakorlati tudásomat nagymértékben kiegészíthettem, mélyíthettem a nepáli Tribhuvan Egyetem Oktatókórházában. Összehasonlítva, nálunk még van lehetõség a gyakorlati oktatás növelésében. 

EÉ: - Ahhoz, hogy a közeget is jól el tudjuk képzelni, lefestené nekünk, hogy például milyen volt az idõjárás, a házak, az utcai hangulat?

- Mivel nyári, monszun idõszakban éltem kinn, minden nap, akár nagyobb mennyiségû esõ is esett. Az utcák a legtöbb helyen a városban nem aszfaltozottak, sõt inkább köves vagy földutak, emiatt az esõben és azt követõen egészen a száradásig sárosak voltak. Az utak, vagyis maga a város is, poros, szemetes, nagyrészt elhanyagolt. A házak többnyire düledezõ épületek, elvétve látni egy-egy tisztességesen felépített, tisztább környezettel rendelkezõ családi házat, üzletet, irodaházat. A közlekedés valami fantasztikus, magánbuszok adott útvonalon közlekedve hívogatják az utasokat, annyi utas jelentkezhet, amennyi felfér és még annál is több. A buszra ritkán kellett várnom öt percnél többet és persze számomra nagyon kedvezményes is volt (20 Ft). Napközben 25 és 28 fok között ingadozott a hõmérséklet, nagyon kellemes, viszont kissé párás az idõjárás. 

Összességében az elsõ megdöbbenéseken átesve nagyon a szívemhez nõtt a város a maga különlegességét megmutatva és a sok-sok jó élmény és a gyönyörû középkori templomok látványa még szebbé tette számomra.