A címben feltett kérdés kiválóan mutatja, hogyan kell felkelteni az emberek figyelmét úgy, hogy közben nem igaz az, ami olvasható. Ebben a cikkben felvillantunk néhány trükköt, amivel manipulálhatnak minket a híradásokban. Az újságokban, tévémûsorokban, Internetes oldalakon, csupa olyan hírforrásban, amelyekrõl azt hisszük, hogy mindig igazat mondanak. 

„Idén akár el is maradhat a nyár az Izland szigetén most kitört vulkán miatt” – így szólt az egyik kereskedelmi tévé híradása 2010 márciusában. A hírt sokan annyira komolyan vették, hogy a Facebook-on már a májusi esõk idején csoport is alakult ezzel a névvel: „Akik nem akarják, hogy a k..va vulkán miatt az egész nyár ilyen esõs legyen”. A csoportnak már több mint 6000 tagja volt, amikor rábukkantam. Ez a példa is jól mutatja, mennyire könnyen megvezethetõk az emberek. Mi történt? A tények: valóban kitört egy vulkán Izland szigetén. És valóban volt egy év, az 1816-os, amely a „nyár nélküli év” néven vonult be a történelembe. Azért, mert az elõzõ évben öt hatalmas vulkánkitörés is történt, amelyek egyenként is milliószoros mennyiségû hamut lövelltek a levegõbe, mint az a szegény izlandi vulkán. Emiatt 1816-ban valóban az átlagosnál hûvösebb és esõsebb volt a nyár a Föld több pontján is. Kirohadt a termés, és bizonyos vidékeken éhínség pusztított. Mit tett a média? Kiragadta a legszélsõségesebb esetet, ami az elmúlt évszázadokban vulkánkitörés miatt bekövetkezett, és elmondta. Mindezt feltételes módban: AKÁR el is maradHAT a nyár. Tehát semmi garancia nincs rá, hogy elmarad. De valóban kitört egy vulkán, és valóban volt olyan, amikor „elmaradt” a nyár vulkánkitörések miatt. A kettõt csak össze kell kapcsolni, feltételes módba tenni, és már kész is egy nagyon figyelemfelkeltõ manipuláció. 

És mit csináltam én a címben? Nem azt írtam, hogy nem lesz ösztöndíja az egyetemistáknak. Hanem csak azt, hogy veszélyben van. A kettõ nagyon nem ugyanaz. Sõt! Azt sem állítottam, hogy veszélyben van, mert az egész után odabiggyesztettem egy kérdõjelet. Tehát csak kérdeztem valamit. Így született egy figyelemfelkeltõ cím, amelyre az egyetemisták vélhetõen felkapják a fejüket – már akinek van ösztöndíja. Számtalan módja van annak, hogyan manipulálhatnak minket a szerkesztõk és újságírók. Például az, hogy mirõl számolnak be nekünk. Mert honnan szerezzük értesüléseinket a világról? Mi magunk látjuk a saját szemünkkel, mi történik Budapesten, vagy akár Washingtonban? Nem, hanem általában a médiából tudunk róluk. Szinte csak azt tudjuk, amit ott megmutatnak nekünk. De a világban millió és millió esemény történik naponta. A tévéhíradó pedig legtöbbször csak fél órás. Tehát a szerkesztõk döntik el helyettünk, hogy abból a sok millió eseménybõl, ami történt, mit mutatnak meg nekünk. Végsõ soron õk döntik el helyettünk, hogy mi mirõl tudjunk, és mirõl beszélgessünk egymás között. Ha a híradóban baleseteket, kocsmai késeléseket, gyilkosságot, emberrablást, tûzeseteket sorjáznak, akkor arról fogunk tudni, és az lesz a beszédtéma. De kérdés, hogy ez segít-e nekünk eligazodni az országban és a világban történt folyamatokban? Hisz eredetileg ez lenne a funkciója a híradásoknak. 

Mind a szerkesztõk, mind a riporterek, az újságírók, az operatõrök, a vágók, a rendezõk stb. számtalan fogást alkalmazhatnak arra, hogy manipuláljanak minket a híradásokban. Több mint száz ilyen trükköt, és azok „ellenszerét” mutatja be a „Médiamanipuláció boszorkánykonyhája” címû könyv. Az írás a tévéhírekben, rádióban, az internetes oldalakon, az újságokban és a Facebook-on- alkalmazott manipulációs technikákat ismerteti. Például milyen trükköket alkalmazhat az operatõr, hogy ne azt mutassa, ami van, de közben mégis azt mutatja? Vagy milyen apró fogásokkal védik le magukat az újságírók, amikor egyébként valami hamis dolgot írnak? Hogy jöhet ezekre rá a nézõ/olvasó? A könyvbõl megtudható az is, hogyan leplezhetünk le egy hamis körüzenetet, ami a Facebook-on terjed. Aki elolvassa, garantáltan nem tud többé úgy tévét nézni, rádiót hallgatni, újságot olvasni és internetet böngészni, ahogy eddig tette. A szerzõ, Kenyeres Attila Zoltán a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Intézetének tanársegédje, több mint tíz évet dolgozott médiában, elsõsorban televíziós szerkesztõségekben és az írott sajtóban. A könyvet az teszi igazán hasznossá, hogy a felsorolt „recepteket” konkrét példákkal illusztrálva mutatja be, az író személyes történetei révén pedig abba is bepillantást nyerhet az olvasó, hogyan mûködnek a televíziós és újság szerkesztõségek, azaz a „hírgyárak”, de a kibeszélõ show-k néhány titkára is fény derül.