Egyetemi hírek
Lehetek Én is Költ?
2015. március 6., forrás:Egyetemi Élet

El?ször is: tisztáznunk kell, mi is az a LÉK. Lényegében egy, a Debreceni Egyetemen m?köd? alkotói körr?l van szó, mely a Debreceni Egyetemi Színház erny?szervezetéhez kapcsolódik. Ennek megfelel?en a LÉK tagjai igen különböz? területekr?l érkeznek, sokszín? csapat, de akárhogy is definiáljuk, egy biztos: nem mehetünk el mellette szó nélkül, hiszen az utóbbi évek során üde színfoltjává vált a debreceni irodalmi életnek.

A LÉK Irodalmi Kört Vida Virág alapította, lassan 17 éve. A rövidítés azóta, az aktuális vezet?t?l és tagoktól függ?en, több feloldást is kapott: ilyen például a „Lehetek Én is Költ?” vagy a „Literátorok Értelmez? Közössége”. Kezdetben szinte csak magyar szakos fiatalok alkották a kört, kéthetente voltak találkozók a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet könyvtárában. Azonban mára már nem csak a Magyar Tanszék hallgatói foglalnak helyet az esteken, hanem többek között orvosok, gyógyszerészek, mérnökök, informatikusok, vegyészek, szabadbölcsészek és nyelvszakosok is. A tagok között olyanok is akadnak, akik a LÉK-ben szerzett tapasztalataiknak is hála, kulturális és irodalmi folyóiratokban publikálnak. Nem csak a csoport összetétele, de – Krivi Dóra, jelenlegi elnök hatására – néhány éve a helyszín is megváltozott: m?helyünknek havonta egyszer az egyetem f?épületének alagsorában található DESZ - terem ad otthont. Egy összejövetel a következ?képpen alakul: néhányan hozunk némi inni- és ennivalót, ha van újonnan érkez?, bemutatkozunk egymásnak, majd felolvassuk a m?veinket, és véleményt formálunk róluk. A felszólalás, persze, nem kötelez?: több olyan állandó tagunk is van, aki csak a társaság, a légkör és az elhangzó érdekes gondolatok miatt csatlakozik hozzánk, ezért nem hoz szöveget magával. Olykor meghívunk egy-egy költ?t vagy irodalommal foglalkozó tanárt is, így az alkotók több perspektívából kaphatnak visszacsatolást a m?veikkel kapcsolatban.

Az utóbbi években már különböz? zenei fesztiválokon, illetve egyéb irodalmi rendezvényeken is találkozhatott a publikum a LÉK-kel: ezeken a programokon általában vállalkozó szellem? tagjaink olvassák fel szövegeiket, olykor egy zenés-irodalmi performansz keretein belül. A jöv?beli nagyobb eseményeink között pedig az ELTE egyik folyóiratának, az Apokrifnak az alapító tagjaival való beszélgetés szerepel, a program nem titkolt célja az, hogy a LÉK bemutatkozzon budapesti közegben, a f?városi irodalmi életben is. Emellett van egy saját rádióm?sor létrehozásának ötlete, mellyel els?sorban a kortárs irodalom népszer?sítése lenne a célunk.

Ha szeretnéd felolvasni alkotásaidat és azokról volna kedved hozzáért? emberekkel beszélgetni, vagy csupán szívesen tagja lennél egy barátságos, kellemes hangulatú társaságnak, akkor ne habozz eljönni valamelyik m?helyünkre! A DESZ-teremben tartott alkalmak fenn vannak a DESZ honlapján és plakátjain, további információkért, aktuális programleírásokért, képekért kattints a LÉK Irodalmi Kör Facebook-oldalára!

ella mozzar



A szerző további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthet?.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvev?k.
Campus Sportfesztivál Siess, Nevezz!
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei