Egyetemi hírek
Királyi méltóság az Auguszta előtt
2015. december 10., forrás: unideb.hu

Auguszta Mária Lujza főhercegnőnek állított szobrot a Debreceni Egyetem a Klinikai Központ Auguszta épületének bejáratánál.

- Több mint száz éve, 1914 áprilisában járt itt Auguszta főhercegnő, hogy átadja ezt a csodálatos épületet, melyet azért hoztak létre, hogy megállítsák az akkor népbetegségnek számító TBC terjedését. Naponta kétszázan haltak meg akkoriban ebben a tüdőbetegségben, minden tizedik áldozat pedig debreceni volt. Erre az egészségügyi kihívásra válaszul jött létre a klinika, mások mellett a szanatóriumi szövetség, a város, az egészségügyi kormányzat együttműködésével, amelyet Auguszta főhercegnő fogott össze – emelte ki Szilvássy Zoltán rektor a keddi szoboravató ünnepségen.

Hozzátette: Debrecen életében mindig fontos volt az összefogás. A 175 ágyasra tervezett klinika alapításához a város 30 hold földet és 130 ezer aranykoronát ajánlott fel, míg az építkezés összköltsége 1,2 millió aranykorona volt. A rektor emlékeztetett arra, hogy az I. világháború kitörése után 450 ággyal a régió legfontosabb hadikórházává vált az intézmény. A korábbi tüdőgyógyászati profil helyett az évek múlásával egyre inkább a kardiológia került a középpontba, és most itt működik az ország egyik legjelentősebb intézménye.

Az ünnepségre a család képviseletében Habsburg György, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete látogatott el, aki elmondta: ő személyesen nem találkozhatott a főhercegnővel, aki 1964-ben hunyt el, abban az évben, amikor ő megszületett. Felidézte, hogy a főhercegnő 1875-ben Bajorországban látta meg a napvilágot, majd József Ágosttal való házasságkötése után Magyarországra érkezett, ahol aktívan segítette a rászorulókat. Szorosan együttműködött a Vöröskereszttel is, aminek elnöki posztját később Habsburg György is betöltötte. A nagykövet örömét fejezte ki, hogy a Debreceni Egyetem emléket állított a példamutató Auguszta főhercegnőnek.

Auguszta Mária Lujza Habsburg császári és magyar királyi főhercegnő alakja Gáspár Géza szobrászművész alkotása, amely a Klinikai Központ Auguszta épületének parkjában kapott helyet. A műalkotás leleplezése után az ünnepség résztvevői megkoszorúzták a főhercegnő szobrát.
 



A szerző további cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttműködés a MÁV-csoporttal Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök – egyetemi díjeső volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei