Németh Ketrin egyetemünk nemzetközi gazdálkodás szakán tanul és a tavalyi tanév tavaszi félévét a California State University-n töltötte, az ISEP (International Student Exchange Program) ösztöndíjának jóvoltából. Élményeirõl, tapasztalatairól mesélt nekünk, és arról, hogy hogyan is telnek egy „amerikai” diáklány mindennapjai.

- Miért döntöttél úgy, hogy az USA-ban szeretnél tölteni egy félévet?

- Hosszú út vezetett idáig. Elõször Bécsben szerettem volna tanulni, és már vártam a felhívást, hogy jelentkezhessek. Amikor jöttek az Erasmussal kapcsolatos levelek, közéjük keveredett egy másik is, amelyben arról írtak, hogy az USA-ban lehet tanulni általuk úgy, hogy egész sok mindent finanszíroznak – tandíj, étkezés, szállás. Fontosnak tartottam, hogy a diploma mellett fel tudjak mutatni még valami pluszt, hiszen a jövõbeli terveimhez szinte elengedhetetlen, hogy ne csak a diploma legyen a kezemben az egyetem elvégzése után. Mikor felvetettem a családomnak és a barátaimnak, hogy mi lenne, ha Amerikában töltenék egy félévet, mindenki csodálkozott, hiszen azelõtt soha nem vágytam az USA-ba, nem volt New Yorkos plakát a falamon tizenévesen. Azonban megpillantva a felhívást egybõl azt éreztem, hogy ott a helyem. A pályázat során minden energiámmal azon voltam, hogy sikeresen teljesítsem a felvételi köröket. Elég hosszú folyamat volt, májustól október végéig tartott. Végül a második helyen megjelölt egyetemre jutottam be és nagyon örülök, hogy így alakult.

 - Milyen különbségeket tapasztaltál a magyar oktatási rendszerhez, módszertanokhoz képest?

- Egy fejlõdõ állami egyetemen tanultam, tehát az ottani tapasztalataimat tudom megosztani, egy nagyobb intézmény – például a Stanford University – esetében valószínû szintén másképpen mûködik az oktatás. Magyarországon általában úgy néz ki a rendszer, hogy a tanárok, oktatók leadják a tananyagot, majd otthon megtanuljuk azt, ha esetleg jobban érdekel a téma, akkor önszorgalomból utánanézünk. Ahol tanultam, kiscsoportos óráink voltak és az oktatók nagyon odafigyeltek arra, hogy minél több külsõs elõadót hívjanak, akik az adott téma neves szakértõi. Emellett az oktatóink is olyan szakemberek voltak, akik nem csak tanítanak, hanem a tantárgynak megfelelõ területen dolgoznak. Például tanultam nonprofit menedzsmentet és az oktató nagyon komolyan vette ezt és a kapcsolati tõkéjének köszönhetõen el tudott hívni egy olyan embert, aki Obama kampányán is dolgozott. Ami még nagy különbség volt, hogy óráról-órára kellett készülni, mert folyamatosan számon kértek minket, házi feladatokat kaptunk, amelyeket ha nem küldtünk el határidõre, levontak néhány pontot az egész félévi teljesítményünkbõl. A féléves vizsga pedig mindössze 20%-ot ért a jegy egészét tekintve, a nagyobbik rész az egész szemeszteres munkából állt össze. Ennek ellenére még így is sok amerikai diák dolgozik az egyetem mellett, hogy ki tudják fizetni a tandíjat, vagy a diákhitelt. A tanárok is másképp viszonyultak hozzánk, mint ahogy eddig itthon tapasztaltam. Nagyon közvetlenek a hallgatókkal és igyekeznek mindenkit bevonni az órába, nem lehet rosszat mondani, nincs rossz válasz.

 - Hogyan teltek a mindennapjaid amerikai diáklányként?

- Három tárgyat teljesítettem, ami elsõre úgy tûnik, hogy nem olyan sok, de a körülöttem lévõ amerikai diákok is csak három-négy tárgyat visznek egyszerre. Hétfõn és szerdán voltak óráim, délután kettõtõl négyig, és hattól tízig. A tanulás mellett arra próbáltam használni a szabadidõmet, hogy utazgassak, megismerjem a környéket és amennyire lehet az USA bizonyos részeit, városait: Los Angeles, San Francisco, Las Vegas, Stanford, nemzeti parkok, összekötõ utak melletti kisvárosok, partszakaszok, magyar vonatkozású helyszínek. Az élmények szerzése mellett próbáltam ötleteket meríteni az üzleti életbõl, hogy hogyan is érdemes elkezdeni egy karriert, hogyan lehet vállalkozást építeni, hiszen ezzel szeretnék majd foglalkozni és talán azok a technikák, amelyek most Amerikában már mindennaposak, néhány év múlva nálunk is azok lesznek. Megtanultam azt is, hogy ott egyáltalán nem számít, hogy ki honnan jött, a legfontosabb a szorgalom és a kitartás, ha valamit el szeretnénk érni.

 - Mivel motiválnád a hallgatótársaidat, miért éri meg külföldön tölteni néhány hónapot?

- Akármennyire is közhelyesen hangzik, ez egy óriási élmény. Mióta elkezdtem utazgatni sokkal szélesebb a látóköröm, elfogadóbb vagyok minden téren. Rengeteget lehet tanulni idegen kultúrákból, ha odafigyelünk és leszûrjük a tanulságokat. Kapcsolatrendszer szempontjából is hasznos, jó barátságok alakulnak ki ennyi idõ alatt is, valamint azok az oktatók, akik tanítottak felajánlották, hogy bármikor kereshetem õket szakmai kérdéseimmel. Mindenkit arra bíztatok, hogy keresse a lehetõségeket, hiszen vannak olyan tapasztalatok, amiket nem lehet elméletben megszerezni, személyesen kell átélni, látni, hogy hogyan mûködik máshol az élet.