Elsõ hallásra talán rendkívülinek tûnik, és minden bizonnyal kevesen gondolnák, hogy a temetkezési célokra használt, elsõsorban kegyhelyekként fenntartott területeken ritka, védett növényekkel is találkozhatunk. Sajnos az élõhelyek megszûnésével ma egyre több növényfaj válik veszélyeztetetté, és szorul vissza fokozatosan természetes élõhelyeirõl, így fontos szerepet tölthetnek be megõrzésükben az olyan antropogén helyek, ahol valamilyen okból kifolyólag fennmaradt a természetközeli vegetáció, és a hagyományos tájhasználat (például kézi kaszálás, legeltetés) is érvényesül; ilyen helyek lehetnek ideális esetben a temetõk. Mivel a téma tudományos körökben csak érintõlegesen ismert, a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszéke (az OTKA K108992 pályázat keretében) Dr. Molnár V. Attila vezetésével tematikus vizsgálatokat kezdett a témában, amelybe egyetemi hallgatóként mi is bekapcsolódtunk. Két év alatt több mint ezer temetõt vizsgáltunk meg Kárpát-medencén belül, és számos temetõben értékes újdonságokat dokumentáltunk.

Vizsgálataink alatt hazánkon kívül számos temetõk kerestünk fel Romániában és Szlovákiában. Munkánk során nem válogattunk temetõkben; egyaránt felkerestünk hegyvidéki és alföldi, valamint nagyvárosi és falusi temetõket is. Tapasztalataink alapján az alföld temetõi kevés esetben megfelelõek törvényes oltalmat élvezõ növényeknek, ám néhány helyen ritka cserjék telepeit találtuk; igazi, védett növényekbõl is álló színpompás virágoskertekre bukkantunk viszont domb és hegyvidékek számos, kisebb temetõjében. Úgy láttuk, a nagyobb temetõkben a mai temetkezési trendek miatt a márvány és beton sírhantok zsúfolt megjelenése kedvezõtlen körülményekkel szolgál a flóra természetes tagjai számára, így a legszebb temetõk kis falvak szomszédságából kerültek elõ.

A térségben található temetõk természetvédelmi jelentõségét a legtöbbször flóránk helyenként ritka, ám feltûnõen színpompás tagjai, az orchideák tették értékessé. Összesen 24 különbözõ orchideafaj került elõ 145 temetõbõl, melyek közül az agár sisakoskosbor volt a leggyakoribb. Meglepetésnek számított többek között olyan értékes orchideafajok megtalálása Erdélyben, mint a zöldike ujjaskosbor, és a bodzaszagú ujjaskosbor. Az orchideákon kívül természetesen számos hazánkban védett növény is megtalálható volt temetõkben, néhány meglehetõsen gyakran: az egyik csúcstartó a macskahere volt, melyet 61 temetõben észleltünk, gyakran sírokon. Tapasztalataink szerint azok a növények alkalmazkodnak jobban a temetõkben uralkodó „síri hangulathoz”, melyek az átlagnál jobban bírják (vagy igénylik) az enyhe bolygatást, a rendszeres kaszálást, vagy pedig a kora tavasszal nyíló fajokhoz tartoznak, melyek még lombfakadás elõtt nyílnak. Az utóbbiakra példa lehet a több temetõben is észlelt kikeleti hóvirág, csillagvirág fajok, valamint a tavaszi hérics, továbbá a bennszülött Janka-tarsóka is.

A Pannon Ökorégió egyes temetõi fokozottan védett növényeket is rejtenek: nagy meglepetésünkre néhány tõ gyapjas csüdfû került elõ egy hegyaljai temetõbõl. A növény a zárt és nyílt löszgyepek nagymértékû feltörése miatt jelentõsen megritkult, jelenlegi élõhelyei közül pedig számos sebezhetõnek minõsül. A temetõk nem csak ritka lágyszárú fajoknak adhatnak menedéket: több tiszántúli település temetõjében találtuk sarjtelepeit a csipkés gyöngyvesszõnek, mely hazánkból korábban kipusztultnak hitt fajt 2000-ben sikerült újra megtalálni, eddig összesen már 9 temetõbõl került elõ.
A temetõk tehát gyakrabban lehetnek ritka és veszélyeztetett növények menedékei, mint gondolnánk, de újabban számos veszély leselkedik a temetõk növényzetére. Ma az emberek többsége mást lát szépnek, mint régebben: a pár centi magasságú, egyenletesen és rendszeresen nyírt homogén gyepszõnyeg sokszor már az idõsebb generáció tagjainak is szebb és kezelhetõbb látvány, mint egy tarka és fajgazdag, de magas gyep. A benzines fûnyírók általános használata, a betonjárdák, az idegenhonos fa- cserje- és dísznövényfajok preferálása az õshonos fajok helyett, valamint a nagykiterjedésû körülbetonozott síremlékek mind- mind komoly vegetációromboló hatással bírnak. Bármely síremlék idõvel elporlad, ha a hozzátartozók már nem gondozzák, kisebb anyagköltséggel, és gondozási ráfordítással pedig egy tájba illõbb síremléket kaphatunk, mely helyén esetlegesen a hozzátartozó unokája évtizedekkel késõbb nem egy omladozó sírhantot láthat, hanem akár egy orchideákkal, vagy más különleges növényekkel teli virágoskertet. A temetõkben található élõhelyek tehát átalakulóban vannak; védelmükhöz, és természeti értékeik megõrzéséhez azonban nagy segítséget jelenthet a hagyományos élõhelykezelés preferálása, a „golfgyepek” nyírásának mellõzése; mentsük meg tehát védett növényeinket azzal, hogy kevesebbet használjuk damilos fûnyíróinkat!