„Mert ez nagyon furcsa karácsony: / A magyar nép lóg most a fákon.” Márai Sándor Mennybõl az angyal címû versének idézett két sora sok mindent eszünkbe juttathat. Az 1956-os események és az azt követõ megtorlások képeit ugyanúgy, mint a karácsonyfadíszek ünnepélyességét. Utóbbit nem csak azért, mert ezekre a fontos történésekre csakis az ünnep eszközeivel lehet méltón emlékezni, hanem azért is, mert városainkban, a fenyõfák égõsorához hasonlóan, szinte egyszerre hevült fel és indult tüntetni a szabadságától és a függetlenségétõl megfosztott tömeg.

Már a forradalom kitörése elõtt is érezhetõ volt a feszültség. Az 1948-49-ben kiépülõ proletárdiktatúra, a diktatórikus államvezetés és az egypártrendszer súlyos terheket mért a lakosságra. Nem csak egyházaktól és az iskoláktól vonták meg az önrendelkezési jogot, hanem az országtól is, ami lényegében azt jelentette, hogy Magyarország a Szovjetunió gyarmata volt. A „fényes szelek nemzedéke”, vagyis a népi nemzedék (paraszt- és munkásszármazású fiatalok), akiknek lehetõség adódott a társadalmi elõmenetelre, kezdetben támogatták az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) politikáját, az értelmiségi, polgári családból származó hallgatók azonban jól tudták, hogy könnyen az osztályidegenség és a politikai megbízhatatlanság gyanújába keveredhetnek.

Ám Sztálin halála után, Nagy Imre miniszterelnöksége idején már egyre nehezebben lehetett fékezni a társadalmi indulatokat, és a népi nemzedék számára is nyilvánvalóvá vált az államhatalom addigi népellenes volta. Sokan váltak Nagy Imre politikájának támogatójává, éppen ezért leváltása, Rákosi visszatérése, a koncepciós perek napfényre kerülõ részletei, az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) XX. kongresszusa, a Rajk-temetés és annak médiabeli megjelenése tettekre sarkalták a hallgatókat. Fórumok szervezõdtek, ahol aktuálpolitikai kérdések kerültek tárgyalásra, a hallgatók önálló irodalmi lapot akartak, a Fáklyát, amely elképzeléseik szerint Debrecenben szerkesztett, de országos terjesztésû periodikává nõtte volna ki magát. És bár 1950 és 1953 között nem létezett a hatalommal szembemenõ mozgalom, ezekben az idõkben felvetõdött a MEFESZ újjáalakításának igénye, amely szervezetet Szegeden és Budapesten is megalakult októberben (a MEFESZ a negyvenes évek végi beolvasztásáig a független ifjúság szervezete volt).

Für Lajos visszaemlékezéseibõl idézve: „mindenki tudja ma már (…) hogy a dolgok igazán egyszerre két városban, Budapesten és Debrecenben kezdõdtek.” Az akkor még Kossuth Lajos Tudományegyetemen Für Lajos, Kiss Ferenc, Székelyhidi Ágoston és mások a reggeli órákban a hallgatók közremûködésével megfogalmazták a fiatalság politikai követeléseit. Ugyanígy tettek a Debreceni Orvostudományi Egyetem és a Mezõgazdasági Akadémia hallgatói is, majd egyeztették azokat. Végül egy húsz pontból álló memorandumot fogadtak el, melyet a megyei pártlap, a Néplap különkiadásaként akartak nyilvánosságra hozni. Az ifjúság körében már régóta viták tárgyát képezte a szellemi élet, valamint az iskolák megkötöttsége, hiszen minden elsõéves egyetemistának a Szovjetunió Kommunista Pártjának Sztálin által elfogadott történetét kellett tanulnia. Így elsõsorban a függetlenségük kivívása, a hallgatói és az oktatói szabadság elnyerése volt a céljuk. De a megyei pártbizottság épületéhez induló egyetemistákhoz nagy számban csatlakoztak a város polgárai is.

A nap folyamán középiskolások és munkások is bekapcsolódtak a demonstrációba, így az egyetemi mozgalomból népmozgalom lett. A Néplap rendkívüli száma 35.000 példányban jelent meg, a késõ délutáni órákban már el is kezdték terjeszteni azokat. Az „új, szocialista politika, a demokratikus kibontakozás” érdekében megfogalmazott húsz pont lényegében egyezik a budapesti és a szegedi egyetemisták követeléseivel, ám van két olyan kitétel, amelynek csak a debreceniek adtak hangot. A 16. és a 17., amelyek így szóltak: „Illetékes fórumokon foglalkozzanak a romániai és a más külföldi államokban élõ magyarok ügyeivel”, valamint: „A kormány lépjen érintkezésbe a népi demokráciák, Ausztria és Jugoszlávia kormányával egy közép-európai konföderáció megvizsgálásának céljából.” Az esti órákban a Kossuth utcában dördültek el az elsõ lövések, az Államvédelmi Hatóság sortüze halálos áldozatokkal is járt, így a népmozgalomból forradalom lett.

A lövések után ismét a diákságé volt a vezetõ szerep. Megszervezték a hallgatók egységes fellépését a hatalomhoz ragaszkodó pártvezetõkkel szemben. Kialakultak a forradalmi bázisok, mint például a Benczúr utcai diákotthon, ahol az események ideje alatt közel hatszáz egyetemista lakott. A diákság végül az október 25-érõl 26-ára virradó éjjel tárgyalt a pártszékházban, a diákvezetõk kikényszerítették a hatalomváltást. Szerették volna elkerülni a véres konfrontációt, így az ifjúság politikai gyõzelme nagy jelentõségû volt. Október 26-án megalakult a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány, az ország elsõ gyõztes közhatalmi szervezete, amely küldötteket bocsátott más településekre is, hogy a békés hatalomátvétel érdekében terjesszék a gyõzelem hírét. Ám november 4. minden megváltoztatott. Kádár kormányalakítása után letartóztatták a forradalom vezetõit és fogdába zárták õket, köztük Für Lajost, Székelyhidi Ágostont is. Bár voltak még ellenállások, a hallgatók és az oktatók nagy része elítélte a Kádár-kormányt, de a letartóztatások és a kivégzések légkörében megtört az ellenállásuk. Sorra tartóztatták le az események diákrésztvevõit is, és lehetetlenné tették, hogy az egyetemek önállóságra tegyenek szert. A karhatalmisták razziákat tartottak a diákszállókban, fegyvereket helyeztek el az ágyak alatt, és koholt vádak alapján vittek el egyetemi hallgatókat. Bár a MEFESZ, amely az ifjúság önállóságát jelképezõ szervezet volt, nem oszlott fel, mûködését lehetetlenné tették, ezért 1957-ben elsorvadt. A nemzetre ráerõltetett kollektív amnézia próbálta elhalványítani az 1956. évi október márciusi fényét.

Filep Tibor történész, az 1956-os debreceni események kutatója nevezi így, „március fényû októbernek” a szóban forgó év hónapját. Filep maga is részese volt az eseményeknek, a Benczúr utcai diákszállóban lakott a társaival. Forradalom a debreceni egyetemeken - 1956 címû munkájában szinte lépésrõl lépésre követi nyomon a történéseket. A mû 2006-ban, a forradalom 50. évfordulójára jelent meg. Idén ünnepeljük az események 60. jubileumát. Október 23-án sokan fognak keresztet vetni, hiszen emlékezniük kell azoknak is, akik nem voltak ott arra, hogy „Egy szegény nép karácsonyfája / A Csendes Éjben égni kezdett.”

Felhasznált irodalom: Sipos Judit és Kertész Ferenc interjúja Székelyhidi Ágostonnal, Egyetemi Élet 45/2, 2006 október. Filep Tibor, Forradalom a debreceni egyetemeken – 1956, Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi kiadója, Debrecen, 2006.

Juhász Tibor