Felsoktats
„Isten nevében és a haza üdvére”
2015. december 9., forrás: unideb.hu


Történetének 101. tanévét nyitotta meg szeptember 7-én a Debreceni Egyetem a Fõnix Csarnokban. Több mint 8000 elsõ éves hallgató kezdi tanulmányait.
 
- A magyar nemzet határai ott vannak, ameddig a szelleme terjed. Ennek a szellemnek az alma matere elsõsorban az egyetem, melynek Önök ma teljes jogú polgárai lesznek – köszöntötte Apponyi gróf szavaival az elsõ éves hallgatókat Szilvássy Zoltán rektor a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepségén. Hozzátette: hazánkat mi magyarok karddal és lóról kilõtt nyilakkal szereztük meg, de a kereszttel tartottuk meg, és a tudással indítottuk fejlõdésnek.
 
A rektor kiemelte: 1914-ben mindössze háromszáz diák kezdte meg tanulmányait, most több mint harmincezer hallgatója van az egyetemnek, és a jelentkezések alapján a vidéki felsõoktatási intézmények között egyértelmûen a Debreceni Egyetem a legnépszerûbb.
 
Szilvássy Zoltán szerint a Debreceni Egyetemnek az oktatáson túl nagyon fontos feladata a gazdaság fejlõdésében való szerepvállalás, a régió kulturális központjaként való megfelelés. Az egyetem körül az elmúlt években nagyon fontos, a nemzet számára is lényegesen prosperáló ágazatokban jöttek létre együttmûködések, amelyekben nagyon fontos az egyetem Debrecen városához, a vállalatokhoz és a pénzintézetekhez fûzõdõ kapcsolata.
 
- Önök az ország egyik legkiválóbb tudásközpontjában tanulhatnak, amely számtalan lehetõséget tartogat a következõ években. Ezeket akkor tudják a legjobban megragadni, ha megfogadják Konfuciusz õsrégi tanácsát és a tanulást ötvözik a gondolkodással, hiszen „gondolkodás nélkül tanulni: kárba veszett munka. De tanulás nélkül gondolkozni veszélyes” – emelte ki beszédében Solti Péter, az intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelõs miniszteri biztos.  Hozzátette: a 21. század egyik legnagyobb kihívása a tudomány és a kutatás nemzetközivé tétele. Ebben kiemelt szerepe van és lesz a Debreceni Egyetemnek, amely sok képzési területe mellett az orvos- és egészségtudomány vonatkozásában már bizonyította, hogy a nemzetközi színtéren versenyképes szereplõ.
 
A nemzetközi munkaerõpiacon hasznosítható tudás fontosságát hangsúlyozta beszédében Pajna Zoltán, a megyei közgyûlés elnöke is.
 
- Akik a Debreceni Egyetemen kezdik felsõoktatási tanulmányaikat, azok már tudnak azokhoz a kihívásokhoz alkalmazkodni, amelyek ebben a globális világban elénk tárulnak. A nemzetközi munkaerõpiac felkészült kollégákat fog igényelni. A Debreceni Egyetem komoly infrastrukturális fejlesztésinek köszönhetõen – a mûszaki- és az eszközfeltételeit, valamint a campusokat tekintve – az egyik legmodernebb egyetemmé vált a hazai felsõoktatásban, és az egyetem professzorai, oktatói az ország egyik legkomolyabb felkészültségét fogják Önöknek mindehhez biztosítani – mondta Pajna Zoltán.
 
Az ünnepélyes eskütételt követõen Papp László, Debrecen polgármestere beszédében arra hívta fel az elsõ éves hallgatók figyelmét, hogy a város és az egyetem együttmûködésének köszönhetõen már most megteremtették annak a lehetõségét, hogy a diploma megszerzését követõen a helyi munkaerõpiacon jól érvényesíthetõ tudással élhessenek a diákok.
 
- Debrecen tudja, hogy a tudásalapú gazdaságfejlesztés jelentheti a kitörési pontot a jövõben. A legnagyobb iparvállalatokkal és az egyetemmel együttmûködve indítottuk el a debreceni innovációs programot – az elektronika, az informatika, az élelmiszeripar és az egészségipar területén –, amely a becslések szerint 5-10 milliárd forint értékû fejlesztést hozhat a városba. Ez egy innovációra épülõ, hosszú távú városfejlesztési terv, amelynek reményeink szerint Önök lesznek a hajtómûvei – összegezte a polgármester.
 
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke biztosította az egyetem új polgárait arról, hogy minden segítséget megkapnak majd tanulmányaikhoz és egyetemi életükhöz.
 
- Itt, az ország talán legmodernebb felsõoktatási környezetében szakmailag is sikeresek lehettek, miközben az oktatók és hallgatótársaitok mindent megtesznek majd, hogy emberséges környezetet biztosítsanak. Legyetek büszkék arra, hogy itt tanulhattok, és éljetek minden lehetõséggel, amit az intézményetek nyújt nektek – hangsúlyozta Körösparti Péter.
 
A tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen adták át az intézmény honoris causa doktori címét. A Debreceni Egyetem Mocsai Lajost, a Magyar Testnevelési Egyetem rektorát fogadta díszdoktorává.
 
- Ez a cím nagy megtiszteltetés, de ez a megtiszteltetés nemcsak nekem szól, hanem annak a kultúrterületnek, amelyet a Testnevelési Egyetem és jómagam egy szakegyetem vezetõjeként képviselek. A Debreceni Egyetemmel közösen indítottunk kutatásokat a sport speciális területén, és azt gondolom, ez a munka rövid idõn belül jelezni fogja, hogy nemcsak gazdaságilag, hanem a humánerõforrás- és az egészségfejlesztésben is kiemelt feladataink vannak – mondta el Mocsai Lajos.
 
A rendezvényen elsõ alkalommal adták át a Debreceni Egyetem Alumni díját, melyet olyan szervezetek kaphatnak meg, amelyek az intézménnyel szoros tudományos és/vagy szakmai kapcsolatot ápolnak, támogatják az egyetemet céljainak megvalósításában, illetve kiemelt foglalkoztatói az itt végzett hallgatóknak. Az elismerést idén a TEVA Zrt. kapta.
 



A szerz tovbbi cikkei
„OKOS” fesztivál Mindjárt Campus Fesztivál!!!
Kollégiumfejlesztési program Több férõhely, korszerûbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal.
Együttmûködés a MÁV-csoporttal Együttmûködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport.
Egyetemi díjazottak Klinikaigazgató, matematikus, sajtófõnök – egyetemi díjesõ volt a város napján.
Változatlanul az élvonalban A szeptemberben induló képzésekre jelentkezõk száma 15.223.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei